A madárvonulás a visszatérés ígérete
Sokan a szomorúság évszakának tartják az őszt.
Vége a nyári melegnek, a vakáció és a gondtalanság idejének, megérkeznek az első szelek, gyakran már szeptemberben ködösek, és valóban kissé búsak a hajnalok. A lombhullás, a táj lekopaszodása, a rövidülő nappalok és az egyre kevesebb fény az elmúlást idézi. Bevallom, néha én is így érzek, ám sokkal többször gondolok arra, milyen szépségei vannak az ősznek. Nehéz volna igazságot tenni az évszakok versengésében, de ha döntőbíró lehetnék, talán az őszt emelném ki.
Mert még a tavasznál is mozgalmasabb.
Mennyi minden történik ősszel!
Ilyenkor érik a legtöbb gyümölcs, köztük a szőlő, a borvidékeken vidám emberek szüretelnek; ekkor bőgnek a szarvasok, a nagytermetű gímszarvasok szeptemberben, a kisebb dámszarvasok októberben; ha sok az eső – márpedig ősszel általában nincs hiány benne, hisz a szeptember a második legcsapadékosabb hónapunk (az első a június) – az erdőkben mindenütt ízletes gomba nő; s végül, de nem utolsósorban, ilyenkor zajlik a madárvonulás.
Nekem a szüret, a szarvasbőgés, a gombászás és a vonulás a legfontosabb az őszben. Most a leglátványosabbról, a madárvonulásról mesélek.
Azt már bizonyára tudod, hogy a madarak jelentős része ősszel délibb, melegebb vidékre vonul. Némelyikük nem nagyon messze, csak a Földközi-tenger mellé költözik, de akad, amelyik átkel rajta, és Afrikában tölti a karácsonyt, sőt, egyik-másik madár nem elégszik meg ezzel – egyenesen Afrika legtávolabbi pontjáig, Dél-Afrikáig vonul, mint például a gólya vagy a fecske.
Amikor olyan idős voltam, mint most te, az őszhöz, az iskolakezdés időszakához elválaszthatatlanul hozzátartozott a villanydróton gyülekező fecskék látványa. Néha több ezren üldögéltek csacsogva-csicseregve, tollászkodva, hogy aztán egy váratlan pillanatban szétrebbenjenek.
Te már láttál gyülekező fecskéket?
Tudod, hogy más madarak is csapatokat alkotnak vonulás idején? Nemcsak a fecskék, hanem a már említett gólyák is, vagy gondolj a seregélyekre! Rájuk néha haragszanak a szőlősgazdák, mivel épp szüret idején portyáznak nagy csapatokban az ültetvényeken, és mi tagadás, komoly károkat okozhatnak, de nem szabad elfelejteni, hogy ugyanezek a madarak költési időben rovarokkal táplálkoznak, s nélkülük bizony még nagyobb kár érne minket.
Idén májusban például nagyon sok volt a cserebogár, s csak azért nem több, s nincs megint erős rajzás, mert a seregélyek összeszedték őket!
A seregélyek egyébként káprázatos légi mutatványokra képesek,
amikor csapatban repülnek. Sokszor ezren, több tízezren, néha százezren is vannak egy-egy csapatban, s az ilyen csapat úgy kanyarodik hirtelen fel, majd le, jobbra, majd balra, hogy minden madár szinte egyszerre mozdul, emelkedik-süllyed, és a hatalmas madárcsapat olyan, akár egy óriási füstfelhő. Lenyűgöző látvány, én – ha tehetem – napokig gyönyörködöm benne. Persze ezek a csapatok nem a mi gyönyörködtetésünkre jönnek létre.
Csapatban lenni több szempontból is előnyös. Az egyes madár úgy nagyobb biztonságban van, a ragadozók nehezebben ejtenek zsákmányt közülük, de a csapat voltaképpen a madarak iskolája is.
A fiatal gólyák például az első úton
az öregektől tanulják meg, hol vannak a telelőhelyek, s hogyan lehet eljutni oda. Ez elég ismert jelenség, viszont ritkábban esik szó arról, hogy a vonulás ideje, a csapatban eltöltött hónapok a madaraknak remek alkalmat kínálnak az ismerkedésre és a párválasztásra is. Gyakori eset, főként a nagy testű fajoknál, darunál, gólyánál, ragadozó madaraknál (mivel a ragadozók jelentős része is vonul!), hogy már a telelőhelyen megkezdődik az udvarlás, és az újdonsült pár a hazavezető utat együtt teszi meg.
A madárvonulás lenyűgöző és még ma is talányos természeti jelenség, és ha valami mégiscsak elszomorít ősszel, hát épp az, amikor sietős madárcsapatok húznak el a fejem felett, s tudom, a Földközi-tengerhez, Ciprusra, Máltára, Görögországba vagy Észak-Afrikába igyekeznek.
Néha kedvem volna velük tartani, érzem, hogy hiányozni fognak, és bizony elszomorodom.
Ha így lennél ezzel te is, gondolj arra, amire én. Tudd, hogy amikor a mi madaraink búcsút intenek, valahol a távoli északon más madarak szintén útra kelnek, és épp mihozzánk tartanak! Épp ide, hogy nálam és nálad, az én kertemben vagy a te kertedben töltsék a zord telet. Gondolj erre, várd őket szeretettel és izgatottan, és készülj fel a téli madáretetésre. És gondolj arra, amire én is, amikor ludak, darvak, pólingok húznak át fölöttem, amikor egy reggel hiányoznak a fecskék a drótról, és feltűnően csöndes lesz a környék,
hogy a madarak elvonulása egyúttal a visszatérés ígérete is.
Mert hiszen minden madarunk úgy indul útnak, hogy tavasszal visszatér. És ha nem éri baj, meg is teszi. Drukkoljunk hát nekik, hogy baj ne érje őket a tenger felett, a száraz és kíméletlen Szaharában, és várjuk tavaszi visszatérésüket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
Köszönöm szépen a cikket! Mindig szeretem olvasni szavaidat, de ez most különösen jólesik! Lehet, hogy ha vidéken tölteném az őszt , mindazon izgalmas dolgok közepette, ami a te gyerekkorodat, meg, gondolom felnőtt létedet is színesíti ilyenkor, én is jobban kedvelném. Így csak a nagy elcsendesülés marad, meg a várakozás a visszatérőkre. Madarakra, emberekre… meg a te tudósításaidra…tényleg , az őszi kék egeken kívül, csak az a vigasz, hogy visszatérni csak az tud, aki elmegy…🤗