Madarak ültettek erdőt a fakitermelés helyén
Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén, amelynek célja az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolása volt. A 2017-ben indult, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított LIFE4OakForests mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki tölgyerdőt érintett, melyek természetes állapota fokozatosan tér vissza.
Az újraerdősítés egy részét állatokra bízták: tölgymakkal teli ládákat helyeztek ki, amelyekből a madarak hordták szét a makkot, hogy új facsemeték ereszthessenek gyökeret. Emellett emberi beavatkozásra is szükség volt. Néhol fák kivágásával „lékeket nyitottak” a napfénynek, hogy segítsék az aljnövényzet növekedését, illetve kerítést emeltek a vadkárok enyhítésére a rehabilitálandó területek köré.

A fák egy részét holtfaként hagyták, hogy hasznos rovarok élőhelyévé válhassanak. Emellett a fákra szajkótálcákat helyeztek ki, ahova ugyancsak makkokat helyeztek ki.
„Minél természetközelibb körülmények alakulnak ki egy erdőben, az annál inkább ellenállóvá válik az éghajlatváltozással szemben,” mondta Vers József, a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának tájegységvezetője.
Frank Tamás, az Ökológiai Kutatóközpont szakértője azt emelte ki, hogy holtfák „az erdő immunrendszerének” alapját képezik. A projekt sikerét mutatja az, hogy szaporodnak a területen a mikroélőhelyek, mint az odúk vagy a fészkek.
A projekt lezárását követően folytatódik a munka az érintett területeken, figyelemmel kísérik majd a beavatkozásnak köszönhető változásokat és védik a vadkárok mérséklésére hivatott kerítéseket is. A partnerségben részt vesz a Bükki, a Duna-Ipoly és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, az Ökológiai Kutatóközpont, a WWF Magyarország, az Érmelléki Természetvédelmi és Turisztikai Egyesület, valamint az olasz Ente di gestione per i Parchi e la Biodiversita-Romagna természetvédelmi igazgatóság.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Pexels

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több erdő









































