🌄 Lepkészet otthon | Új citromlepkék és C-betűs lepke is

Lepkészet otthon | Új citromlepkék és C-betűs lepke is

kert & vadon


Remek jól indult 2024, és nagyon korán. A minden korábbinál gyorsabban és hevesebben érkező tavasz miatt már február 10-én lepkéket láttam a birtokon, konkrétan az Angolkertben és a Kisréten, méghozzá egy évek óta keresett, országos szinten gyakori lepkefajt, a citromlepkét. Erről igen részletesen írtam azon melegében, annál is inkább, mert bár korábban nem sikerült bizonyítani az előfordulását, mégis 2023 őszén valóságos védelmi programot dolgoztam ki a citromlepke helyi védelmére.

Ezt a cikket megtaláljátok ITT.


Két nappal később,

2024.02.15-én egy másik védett lepke került meg, szintén az Angolkertben: egy C-betűs lepke. A sort másnap (2024.02.16.) egy olyan faj folytatta, amelynek előfordulását 2023-ban sikerült bizonyítani először: a kis rókalepke. Ezt követően azonban – némiképp meglepetésemre – az enyhe idő és folytatódó tavasz ellenére leállt a lepkék mozgása. Talán azért, mert bár jelentős lehűlés nem jött, kevés volt a napsütés és sokszor fújt a szél (a lepkék a szélcsöndes, napos időszakokat kedvelik).


2024.02.25-től viszont néha már láttam egy-egy lepkét, főként a Kisrét és az Őskökényes keleti oldalán, de se határozni, se fotózni nem sikerült. Leginkább C-betűs lepkének tűnt az az 1-2, távolról látott lepke, amit ezekben a napokban észleltem.

2024.02.28-án végre

nemcsak enyhe volt az idő, hanem szélcsendes és napsütéses is, ezért bár az éjszakai szerkesztés és írás után már kissé fáradt voltam, dél körül, a legmelegebb időszakban elindultam egy kisebb expedícióra, nemcsak a birtokon, hanem annak szűk környékén is, és nemcsak a lepkék miatt (akiket immár 3 éve kutatok tudományos alapossággal), hanem mert ugyanezt szeretném megtenni a kétéltűek esetében is (“Rana projekt”).

Már pedig a békák már legalább két-három hete aktívak, és fontos lenne annak tisztázása, pontosan milyen fajok élnek itt és mennyien.

Így aztán a legfontosabb célpontom a Nagypatak túloldalán található (a birtokhatártól 120 m) záportározó, ahol már napokkal korábban is láttam békákat és petecsomókat. A záportározó környékén három alkalommal, három különböző citromlepkét is láttam!


Citromlepke észlelések a birtokon 2024. februárjában. (Több folt jelölheti ugyanazt a példányt is.)

Visszatérve a birtokra,

már a háznál jártam, amikor az Angolkertben is találkoztam egy hím citromlepkével, szinte méterre ugyanott, ahol február 10-én. Sajnos a négy lepke közül egyiket sem láttam leszállni egy pillanatra sem, így a fotózásuk továbbra is esélytelen volt. Viszont ismét felbukkant egy C-betűs lepke az Angolkertben, a szokásos helyen, a nagy babérmeggynél, a kert közepén, és jó szokásához hűen nyugodtabban viselkedett, mint a citromlepkék, és kényelmesen megült és napozott többször is, így róla ismét lőhettem szép fotókat.


C-betűs lepke az angolkertben, 2024.02.15. | Fotó: Centauri
C-betűs lepke ugyanott, de ezúttal a babérmeggy előtti gyepen. | 2024.02.28. | Fotó: Centauri

A citromlepkével kapcsolatosan felmerül a kérdés, miután már két napon, két különböző helyen legalább 5-6 példány láttam (ami persze még mindig nem sok), hogy talán még gyakori is lehet? Ha igen, akkor miért nem találtam egyetlen egyet sem 2020 és 2024 között? Erre talán sosem lesz meg a válasz, amint egyelőre még az sem biztos, hogy valóban gyakori. Mindenesetre öröm minden új megfigyelés, és remélem, egyszer találok egy nyugodtabb példányt is, akit végre megfényképezhetek.               

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több “Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

8 hozzászólás

  1. Azt nem ígérem, hogy a kétéltűekben is ugyanúgy fogok gyönyörködni, mint a lepkékben, de kíváncsian várom majd, hogy mit írsz róluk. 🙂

    1. Author

      Pedig szuper jó fotókat és videókat készítettem róluk is 🙁 És nagyon érdekes téma, már csak azért is, mert a kétéltűek remek jelzőfajok, hisz az élőhelyeik ezer és ezer más fajnak is fontosak. Hamarosan pakolom a videókat is 🙂

      1. Biztos vagyok benne, hogy róluk is sok újat megtudhatunk majd tőled -ezért is várom -, érdekes írásokat fogsz kirakni szuper fotókkal és videókkal megtűzdelve, de ők számomra nem olyan szemet gyönyörködtetőek, mint a lepkék. Elnézést kérek érte! 🙂

        A nyáron véletlenül megfogtam egy levelibékát – azt hittem, hogy egy levél -, és annyira meglepődtem, hogy nyirkos és hideg, hogy hirtelen eldobtam. Pedig nem undorodom tőlük, fogtam már meg békát, de egészen más az, ha mindez szándékosan történik, ha tudja az ember, hogy békát fog majd meg. 🙂

  2. Nagyon várom a békákat, szeretem őket!🐸🐸🐸

    Lepkészet – milyen jópofa kifejezés 😊

    1. Author

      Ó, most rengeteg “békászat” jön, és persze mindez azért, mert mindent de mindent megmozgatok azért, hogy most már tényleg megfelelő vizes élőhelyeket lehessen létrehozni a birtokon!

      1. Nagyszerű és biztató.
        Reménykedjünk, hogy csapadékosabb időszakok jönnek!

        1. Author

          Délután pedig egy szép hosszú békás írás kb. 16 óra körül 🙂

          1. Remek, várom!🐸😊

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük