Látványos égi jelenség figyelhető meg szombaton

csillagos égbolt

Látványos égi jelenség figyelhető meg szombaton


Június 3-án különlegesen szép, szabad szemmel is látható ritka együttállás figyelhető meg az éjszakai égbolton, amelynek során telihold nagyon közel kerül a Skorpió csillagkép legfényesebb csillagához, a vörösen fénylő Antareshez – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Mint írták, az Antares a nyári égbolt egyik legfényesebb és legszebb színű csillaga, egy vörös szuperóriás, ami majdnem hétszázszor nagyobb átmérőjű, mint a Nap, tömege pedig tizenkétszer akkora.

A színek összjátéka is lenyűgöző lesz: a Hold kékesfehér-ezüstös fénye és az Antares gazdag, mélyvörös színe közötti éles kontraszt érdekes vizuális összjátékot hoz létre.

A páros szinte egész éjszaka megfigyelhető, napnyugta után nem sokkal a délkeleti horizont felett tűnik fel, és hajnali fél négy körül tűnik el a délnyugati égbolton.

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban ebből az alkalomból interaktív programokkal és számos távcsővel várják a látogatókat, akik a telihold sugárkráterei mellett az Antares csillagspektrumát is megvizsgálhatják majd, emellett a kelő Hold vörös korongjában is gyönyörködhetnek. A pénteki pedagógusnap alkalmából a rendezvényre érkező tanárok ingyenesen látogathatják az eseményt.

Forrás: MTI, kép: Tiago Muraro/Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több kozmosz

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Sztratoszféra-ugrás az Északi-sarkra

    Mihail Kornyijenko űrhajós, Alekszandr Linnyik tesztpilóta és Gyenisz Jefremov sztratonauta a világon elsőként hajtott végre ejtőernyős ugrást…Tovább

    még több hír

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    4 hozzászólás

        1. A Holdat, de az úgy bevilágította az eget, hogy mellette nem volt csillagászás. 🙂 Igaz elég hamar feladtam, éjfél után már nem mentem ki.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük