Krausz Ferenc: “nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e vagy ez a valóság”

krausz ferenc interjú 2

Krausz Ferenc: “nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e vagy ez a valóság”


Krausz Ferencet otthonában érte a hír, hogy két másik kutatóval együtt ő kapja idén a fizikai Nobel-díjat. Éppen laborvezetésre készült az intézetében, amikor Stockholmból hívták – mesélte Adam Smithnek, a Nobel Prize Outreach tudományos igazgatójának. Az első gondolata az volt, hogy hány barátja, kollégája és munkatársa járult hozzá ehhez a sikerhez közvetlenül vagy közvetve, és nagyon hálás nekik, a közreműködésük nélkül a kutatásai, amelyeket Bécsben kezdett, majd Németországban folytatott, nem jutottak volna idáig.

Mint mondta, el volt ragadtatva Karikó Katalin Nobel-díjától, bár sajnos személyesen egyelőre nem ismeri, de természetesen ismeri a munkásságát, és nagy csodálója nemcsak azért, amit elért, hanem azért is, ahogy elérte.

Nehéz körülmények között akkor is folytatta kutatásait, amikor senki sem bízott benne, és soha sem adta fel, ami legalább olyan fontos üzenet, mint maga az eredmény, amit elért.

Mint mondta, nagy örömmel néz találkozásuk elé. Arról is mesélt, hogy számára a kutatásai során az a legizgalmasabb, ha olyasmit láthat, amit korábban senki sem.

“Hihetetlen pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni” – emlékezett arra a reggelre, amikor bécsi laboratóriumában 2001-ben először fedezte fel, hogy az attoszekundumos impulzus technikával képesek feltárni az elektronok mozgását.

A TT svéd hírügynökség szintén telefonon érte el a kutatót Németországban, ahol ma ünnepnap van. “A kollégáim élvezik a szabadnapjukat, de remélem, holnap találkozunk, és akkor valószínűleg kinyitunk egy üveg pezsgőt” – mondta a tudós.

Forrás: MTI, kép: MTI/Kovács Attila

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több tudomány

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több hír

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Hamarosan érkezhet az elektromos légitaxi

    Legalábbis az Emírségek Rász el-Haima tagállamában, ahol a Közlekedési Hatóság és a Turisztikai Hivatal szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure…Tovább

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük