Környezeti nevelés | A természetben töltött időt az iskolai élet mindennapjaivá kell tenni
Kevés az olyan család, az olyan iskola, ami megad mindent egy gyereknek, amire csak a fejlődéséhez szüksége van. Kár ezt kozmetikázni.
Az alábbi nem egészen friss hír amolyan klasszikus „kis színes”, ám ha köveztetéseit komolyan vennánk, néhány generációval később sok problémánkat oldhatnánk meg.
A brit Wildlife Trust, természetvédelmi szervezet egyik kutatása azt vizsgálta, hogy napi 1 óra a természetben mennyire segíti a gyerekek fejlődését. 450 nyolc és kilenc év közötti általános iskolás gyereket vontak be a kutatásba, akik olyan tevékenységekben vettek részt, mint a növények és fák meghatározása, a vadon élő állatok szükségleteinek tanulmányozása, valamint azt vizsgálták, hogy a saját életükben mennyire fontos a természet. A foglalkozások eredményeként
a gyerekek közérzete drasztikusan javult,
de nem pusztán szociálisan segítette őket a napi egy óra, hisz egyúttal jól szórakoztak is.
A gyerekek kreativitásának előmozdításán túl, rengeteg módon segített nekik a természetben töltött idő: jelentősen javult a közérzetük, de konkrétan a fizikai állapotuk, egészségük is!
90% gondolta úgy, hogy tanult valami újat a világról
79% érezte, hogy ez az élmény segít az iskolai az tanulmányokban
81% értett egyet azzal, hogy jobb kapcsolatokat tudtak kialakítani a tanáraikkal
79% számolt be arról, hogy erősebb kötődést alakított ki az osztálytársaikkal
84% gondolta úgy, hogy képes lenne valami új dolog kipróbálására is
A szervezet célja, hogy felhívja a kormány figyelmét a természetben töltött idő fontosságára, és igyekszik elérni, hogy az oktatás részévé váljon, mivel nemcsak a gyermekek közérzetét javítja a természetben töltött idő, hanem motiváltságukat és magabiztosságukat is növeli.
Ehhez annyit tennék hozzá, hogy évekkel ezelőtt egy jóval nagyobb mintán szintén végeztek hasonló kutatást.
Akkor azt vizsgálták, hogy az állatok közelsége milyen hatással van a gyerekek mentálhigiénés fejlődésére. A Wilflife Trust 450-es mintájával ellentétben, jóval több, sok ezer gyereket követtek nyomon hosszú éveken át. A vizsgálat még a kutatók számára is megdöbbentő eredményt hozott.
A kiskamasz – és kamaszkori szuicid hajlam és depresszió nagyságrendekkel ritkábban alakult ki abban a csoportban, ahol a gyerekek hat éves koruk alatt rendszeres kapcsolatba kerültek bámiféle állattal.
Volt otthon aranyhal, papagáj, macska, kutya, esetleg vidéken éltek, ahol volt kapcsolatuk háziállatokkal. Általában is bármiféle lelkibetegség, pszichés zavar jóval ritábban fordult elő. A két kutatás eredményeit összefoglalva azt mondhatjuk:
A természettel rendszeres kapcsolatba kerülő gyerek egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, kreatívabb, magabiztosabb, szociálisabb, motiváltabb, együttműködőbb, komplexebb gondolkodású, bátrabb, progresszivebb, tájékozottabb, barátságosabb.
Nagyjából ennyi.
Azért ez nem kevés.
Hozzáteszem: miután feláll a gyerek és a természet közötti állandó kapcsolat, a gyerek már akkor sem unatkozik, ha a szülő vagy a tanár épp nem tud elég időt szánni rá. Az ilyen gyerekek sokkal könnyebben találnak a maguk számára értelmes elfoglaltságot, nem mellesleg nehezebben alakul ki náluk internet- vagy játékfüggőség.
Ehhez hasonló eredményeket évtizedekkel ezelőtt is kaptak már kutatók, csak épp az elméleti következtetések sosem kerültek át a gyakorlatba. Bár próbálkozások voltak. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy a rendszerváltás előtt egy időszakban szinte minden általános iskola folyósóján volt terrárium vagy akvárium.
Ez részint központi előírások miatt alakult így, más kérdés, hogy a célját nem érte el. Ebben sajnos a pedagógusoknak – iskoláknak is van némi felelőssége, mivel sok helyen a legkönnyebb utat választották, vagyis olyan állatot, amivel nincs semmi gond és a jég hátán is megél. Ezért volt olyan sok helyen teknős.
Könnyű belátni, hogy egy olyan állat, akinek éves produkciója annyi, hogy az évnyitó napján elindul a terrárium egyik végéből, hogy aztán év végére átérjen a túloldalra, egy ilyen állat nem a legjobb választás a gyerekek és a természet intenzív kapcsolatának kiépítésére.
A magam részéről elmennék odáig, hogy a természettel való intenzív kapcsolat temérdek hiány pótlására alkalmas. Kevés az olyan család, az olyan iskola, ami megad mindent egy gyereknek, amire csak a fejlődéséhez szüksége van. Kár ezt kozmetikázni. Írtam már arról kendőzetlenül, hogy én sem ideális családban nőttem fel. Ennek következtében támadtak, illetve támadhattak volna bennem ordító hiányok.
Nem azt állítom, hogy tökéletessé tett három gyík és öt nádiposzáta, de állítom: annyit biztosan számított, hogy őszintévé és bátorrá tett, amire ha nincs is más bizonyítékom, annyi bizonyosan, hogy beszélek erről, írok erről, kihoztam belőle a legjobbat.
A magam példáján túl is sok esetben láttam, mennyire fontos ez.
Tudom, naponta záporoznak ránk a fontos tudnivalók, s mindegyik észvesztően fontosnak tűnik egy adott pillanatban, de higgyétek el, ez valóban fontos. Ez a kezdetekhez, a psziché evolúciójáig visz vissza. Minden, ami emberi, társadalmi, orvosi, vagy szociális kategória, már csak suta válasz a következményekre.
Visszatérve a Wildlife Trust kutatására, és abbéli törekvésére, hogy felhívja az iskolák és a kormányzat figyelmét a gyermek–természet kapcsolat jelentőségére, hadd egészítsem ki azzal: míg egy kormányzat, egy oktatási rendszer megmozdul – még ha mobilis és nyitott és gyors is – nemzedékek nőhetnek fel a gyermek-civilizáció kapcsolat, a gyermek-beton kapcsolat homogenitásában.
Ellenben a szülők és a pedagógusok léphetnek azonnal. Már holnap. Sőt, akár ma is.
Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is. Segíts, hogy eljusson a lehető legtöbb pedagógushoz és szülőhöz. Előre is köszönöm!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több környezet
még több vadon
De jó lenne, ha a szavaid eljutnának nagyon sok pedagógushoz és szülőhöz is!! Viszem is, és remélem mások is.
A beillesztett fotók szuperjók!! 🙂
De fura! Mielőtt elvittem az oldalamra ezt az írást, írtam ide is, és eltűnt….
De a lényeg, hogy ezt minden pedagógusnak és minden szülőnek el kellene olvasnia!!! Na meg azoknak is akik a tanrendet megalkotják!
A beillesztett fotók szuperjók! 🙂
No, akkor duplán megvan. 😀 😀
Sebaj! 🙂
No, de ne csak olvassák!!!
Megosztottam a Facebookon, remélem, sok emberhez eljut.
Korábban középiskolásokat, technikusokat tanítottam – ők is élvezték a terepgyakorlatokat.
De, ha más nem, akkor vigyék a nagyszülők az unokákat erdei, mezei, vízparti sétára! Csodás élmények!
Egyszer korábban már volt ez a bejyegyzés azt hiszem, akkor azt írtam minket alsósként kivittek rendszeresen a rétre, ott volt óránk. Minden ősszel dolgoztunk a földeken, kukoricát törtünk, vagy már a fagyos földből kiszedtük a kerek répát. Felsős korunkban volt gyakorló kertünk, ha jól emlékszdm a háztart@stan óra keretében, kapáltunk, ültettünk és ami termést hozott meg is ettük🥰. Jártunk az erdészet a csemete kertjeibe a kis fenyők között gyomlálni, vagy a környező erdőkben “gallyat huzogattunk” a turista utakról. Szóval klassz volt mindegyik. Irigyeltem az erdész fiát, aki minden fát ismert az erdőben, mert je)löltek is, hangosan mondta a nevét és ráfestett mondjuk egy fehér csíkot a tölgyre, vagy a bükkre. Megosztom én is, ez is egy szívemből való írás.