Rekordot dönt a kökénytermés az idén!

Rekordot dönt a kökénytermés az idén!


Kert és vadon | Fotók: Centauri


“Olyat meg épp sosem láttunk, hogy roskadoznának a bokrok a terméstől. Most ez van. “

Van előnye és hátránya is annak, hogy a kökény – a birtok domináns fásszárú faja, melyből több ezer tő él nálunk, és több száz idős (köztük 40-50 éves kökényfák is) példány – korán virágzik. Fontos a szerepe a kora tavaszi rovarvilág éledésében. A kökény adja márciusban az első igazán jelentős virágtömeget. Ilyenkor zsong az egész kökényes, a nagy kökénysorunk épp úgy, mint az Őskökényes.

Főként a méhek számára jó indulás ez, de a nappali pávaszem és sok korai lepkefaj is boldogan megy rá ilyenkor a kökénybokrokra. A madarak pedig a nagy rovarmozgás miatt sertepertélnek állandóan a kökények körül virágzás idején.


Költési időszakban

a kökény az egyik legjobb fészkelőhely. Mivel nehezen járható sűrűségeket alkot, ahol békén hagyják, fontos éjszakázóhely is. Ahogy az Angolkertben a babérmeggy sűrűjében éjszakáznak a citromsármányok, minden évben, nyár végén, augusztustól főként rigók gyülekeznek benne, sokszor több százan is.

Télen pedig – elvileg – a kökény az egyik legbőségesebb és legstabilabb élelemforrás a bogyókat kedvelő madárfajok számára, elsősorban a rigóféléknek, inváziós években a csonttollúnak. Azért írtam, hogy „elvileg”, mert nálunk kicsit más a helyzet. Hiába van temérdek kökényünk (ami sok lepkefajnak is tápnövény), bogyótermést általában szerény mértékben kapunk, de előfordul az is, nem is ritkán, hogy termés egyáltalán nincs.


Mi az oka ennek?

Sokszor írtam már, hogy a birtok sok szempontból mutat hegyvidéki, szubmontán jelleget, ennek megfelelő az élővilága is. Sok a hegyvidéki madár- és lepkefaj például. Ebből következően a kora tavaszi fagyok viszonylag rendszeresek és amikor visszatér a hideg, általában igen keményen tér vissza. Ezért ritkaság, hogy a kökény virágzása lemenne minden gond nélkül. Gyakran a virágzás teljében tér vissza a fagy és az ilyen fagyos éjjelek után reggelre lebarnul, lefagy a sok milliárd virág.

Nem véletlenül örvendeztem egy tavaszi posztomban, amikor ismét visszatért a fagy, hogy bár a liliomfa részben elfagyott, a kökény megúszta. Minden tavasszal drukkolok azért, hogy gond és fagyok nélkül menjen le a kökény virágzása, de általában hiába. 2024 tavaszán kegyes volt hozzánk az ég vagy az időjárás.


Megírtuk azt is, hogy 2024 márciusa minden idők legmelegebb márciusa volt. Ennek nem kis hatása lehetett a kökényeinkre is. Soha ilyet nem láttunk még. 24 éve kezeljük ezt a területet, de a konkrét termés mindig szerény volt, már ha volt egyáltalán. Olyat meg épp sosem láttunk, hogy roskadoznának a bokrok a terméstől. Most ez van. Sok helyen szinte fürtökbe rendeződik a temérdek bogyó az ágakon. Akadnak olyan bokrok, melyeken több a bogyó, mint a levél.

Két oknak köszönhető ez a váratlanul pompás termés.

  • Egyrészt a fagy nem vitte el a virágokat.
  • Másrészt, hála minden idők legmelegebb márciusának, a virágzás idején már tömegével volt „ébren” minden beporzó, így a virágok beporzása is szokatlanul nagy arányban történt meg.

2024.06.08. | Fotó: Centauri

Ha nem jön közbe semmi,

akkor ősztől – november elejétől körülbelül – tonnaszám várja az érett kökény, elsősorban a vonuló, aztán pedig a telelésre érkező rigókat. Talán nem is lesz annyi rigó, ami ekkora mennyiséget képes lenne „elpusztítani”. Jóval kisebb termésnél is előfordul, hogy egészen tavaszig megmaradnak a bogyók, s végül összefonnyadva lepotyognak.

Ha valóban akkora lesz a termés, mint amilyennek most ígérkezik, akkor 2024 arra is alkalmas lesz – és ebben megint csak különbözni fog a többi évtől –, hogy szüreteljünk kicsit mi is, és készítsünk egy kis helyi kökénylikőrt, ahogyan azt egyszer már a birtok történetében, 2009-ben megtettük.            


2024.06.08. | Fotó: Centauri
2024.06.08. | Fotó: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több “Kert s vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Megérkeztek a fogoly ragadozói is! | videók!

A legnagyobb veszély, a legfontosabb rizikófaktor számukra és a visszatelepítési kísérletünk számára is a ragadozók predációja, ami a fogolynál rendkívül jelentős lehet….Tovább

5 hozzászólás

  1. Ez nagyszerű!
    Lesz nagy lakmàrozás, sőt, ahogy írtad, mèg a csonttollú is odatalálhat, de szép lenne!
    Lehetséges a közelbe kamerát telepíteni, Cen’?

    1. Author

      Jó ötlet, de itt több mint egy kilométeres kökényesről van szó, s nem tudnánk, hová is rakjuk a kamerát. Viszont közeledik a madáretetés időszaka, és az idén még többet szeretnénk kamerázni. emlékszel talán, hogy tavasszal voltak először élő közvetítések, ezekből jóval többet szeretnénk az előttünk álló szezonban! Ha kökényeseken lesz nagy forgalom, akkor próbálunk videózni.

      1. Emlékszem-e? Imádtam, ebben a pokoli hőségben nosztalgiával gondoltam a madárbalkonra 😊🐦🐦‍⬛

  2. Megint egy jó kis honvágyas cikk:-))
    A képeket elviszem, a virágosat már tavasszal kimentettem, most jöhetnek a bogyósok. A mi falunkban a végén, ahol az alsó tagozatos iskola volt, az út túlfelén már szántőföld, meg erdős rész jött, késő ősszel, amikor megcsípte a dér a kökényt akkor ott is km hosszan kökénybokrok voltak onnan szemezgettünk, tiszta kékek lettünk a hidegtől meg a savanyú kökénytől- imádtuk. Nem emlékszem, hogy valaha betegek lettünk volna ősszel a náthás köhögős időszakban- de a korosztályunk sem, most meg minden gyerek aki kettőt tüsszent szaladnak velük a sűrgire. Bárcsak kicsapnának minden iskolást ősszel is természetbe. Mi fagyos cukor répát is szedtünk fel ősszel a nagy mezőkról, de az őszi időszakban a betakarításkor ugyanúgy szedtük a paradicsomot, vagy törtük a kukoricát is. Bocsi a nosztalgiázásért- most meg az a legnagyobb probléma, azon bunyóznak a szülők ki vegyen légkondit a suliba, mert az üvegbúrás gyerkőcök felfőnek:-))). Éljen a kökényes, legyen benne sok sok madár!!!!

    1. Author

      Gyermekkoromban amikor terepen barangoltam télen, sosem vittem szendvicset vagy ilyesmit, viszont rendszeresen ettem a kökényt. Nagyon megszerettem. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük