Így kezdődik a daruvonulás, mielőtt a darvak elindulnának hozzánk!
Hamarosan – főként októberben – tömegesen érkeznek majd a darvak Magyarországra, a világ legjelentősebb szürke daru (Grus grus) gyülekezőhelyére, a Hortobágyra, ahol jó ideje szinte már hagyomány, hogy minden október újabb rekordokat dönt. Ritkán gondolunk azonban arra, hogy ezt a látványos gyülekezést és átvonulást mi előzi meg a messzi északon, például Finnországban. A hozzánk érkező darvak jelentős része ugyanis Finnországból, illetve Finnország térségéből, a Baltikumból érkezik.
Amint a gólyáink is gyűléseznek bizonyos területeken, mielőtt augusztus 20. körül elvonulnának, úgy a távoli északon élő darvak is első lépésként a költőhely közelében, “helyben” gyülekeznek az indulás előtt. Most a Birdlife finn szervezetének (Birdlife Suomi) köszönhetően élőben is nyomon követhetjük az egyik finnországi gyülekezőhelyen, hogyan gyűlnek a darvak, mielőtt felkerekednének, és célba vennének minket, Magyarországot, a Hortobágyot, de egy második etapban már a Dunántúlt is.
A Birdlife Suomi így ajánlja a csatornát:
Kövesse a darvakat és más madárfajokat élőben a vaasai Söderfjärdenből!
A kamera automatikusan forog, és több oldalról is megmutatja a mezőt. Éjjel a kamera nem mozog és hangot sem közvetít. A jobb oldali megjegyzés mezőbe (mobil az oldal alján) hozzászlást is lehet írhat, ha érdekes természeti eseményeket figyelt meg. A kamera a Meteorii Látogatóközpont madártornyában kapott helyet. A látogatóközpontot a Sundom bygdeförening tartja fenn a Vaasan Andromeda Csillagászati Társasággal együttműködve. A látogatóközpont itt tekinthető meg.
Daruk pihenőhelye
Söderfjärden nemzetközileg fontos madár- és biodiverzitási terület (IBA), valamint Finnország egyik legfontosabb pihenőhelye a darvak számára a tavaszi és őszi vonulás során. Különösen ősszel több ezer daru pihen ott több hétig. A daruk júliustól augusztusig gyűlnek össze, és általában október elején vonulnak el. Szeptember végére közel 15 000 daru szokott összegyűlni. Reggel érkeznek, hogy táplálkozzanak a mezőkön, esténként pedig elrepülnek az éjszakázó helyre.
A Vaasa városától délre található Söderfjärden mező egy hat kilométer széles, kör alakú meteoritkráter. Úgy gondolják, hogy több mint 520 millió évvel ezelőtt alakult ki, miután egy meteorit összeütközött a Földdel.
A darvak mellett a Söderfjärden vonulási időben nemcsak a darvakat vonzza, hanem az énekes hattyúkat, vadludakat, gázlómadarakat, galambokat és énekesmadarakat is.
a kameraképet sajnos nem tudjuk beágyazni az oldalunkba, de ITT megnézhetitek!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!