Kamera a gyurgyalagtelepen? Már csak órák kérdése!

Vadkamera agyagfal madarak vadak megfigyelés kutatás Leonardo 1

Kamera a gyurgyalagtelepen? Már csak órák kérdése!


Centauri cen logo Cenweb

Emlékeztek Vadon Áronra? Ő az a helyi vadász, akitől kölcsönkaptunk vadkamerákat, először a hollók és ölyvek filmezésére, aztán pedig a sármányetetőhöz. Utóbbi tudományos szempontból is áttörést hozott a birtok madárvilágának kutatásában. Több ezer remek felvételt kaptunk a sármányokról, és ami ennél is fontosabb: átestünk az első teszteken, és ma már biztosan tudjuk, hogy vadkamerás megfigyelés hozhat megoldást a telelő sármányaink megfigyelésében.


Vadkamerával olyan „adathalmazt” kaphatunk, ami egyrészt rém pontos állományadatokat szolgáltat, és pontos ivari- és korösszetételt is megállapíthatunk. Másrészt azzal a módszerrel, amit a vadkamerával 2025 tavaszára kifejlesztettünk, szinte kizárt, hogy ritkább sármányfajok észrevétlenek maradjanak. Míg mondjuk pusztán hagyományos, távcsöves megfigyeléssel és terepbejárással a ritka sármányoknak csak elenyésző része kerülhet szem elé.


Szóval már így is sokat köszönhetünk Vadon Áron barátunknak,

de ma ismét kihúzott minket a pácból, minthogy szégyenszemre továbbra sem tudtunk beruházni vadkamerákra. Sok mindenre futotta, végtére is csak az idén létrehoztunk kereken 20 új víztestet, meg egy gyurgyalagfalat is (és persze kaszáltunk is már), pár hete pedig már egy kis drón is segíti a munkánkat, ám a forrásaink továbbra is szűkösek. Ugyanakkor egyre fájóbb pont, hogy bár jelentős siker a gyurgyalagok megtelepedése a frissen, április 24-én létrehozott falban, de még egyetlen igazán szép felvétel sem készült a párról. Erről részletesen írtam a napokban itt.

Dolgozunk azon minden erőnkkel, hogy a vadkamerák problémáját is mihamarabb megoldjuk, mert kamerákra az új vizes élőhelyek, a vadvilág és közelgő szarvasbőgés miatt is szükségünk volna – ti pedig, kedves olvasók évek óta vártok arra, hogy rendszeres online közvetítések legyenek vadakról, dagonyákról, madáretetőkről. De hiába. Ez az év viszont nem érhet véget úgy, hogy a kamerázással kapcsolatos gondjainkat legalább részben nem oldottuk meg.


Szóval dolgozunk az ügyön,

ma délután Vadon Árontól is hasznos tippeket kaptunk, ám az idő szorongat, a gyurgyalagok nem várnak a fiókák felnevelésével, és jó ha maradt 4-5 napunk felvételek készítésére. Ezért úgy döntöttünk, hogy húzunk egy merészet és megkérjük Vadon Áront, adja vissza nekünk egy hétre azt a kamerát, amivel a sármányokat kutattuk az év elején körülbelül másfél hónapon át. Az ugyanis már látszik, hogy néhány napon belül nem tudjuk megvenni azt a kamerát, amire nekünk szükségünk van.

Vadon Áront tegnap hívtam, amikor ő épp a Balatonnál járt, én meg Budapesten, s rövid egyeztetés után abban maradtunk, hogy amikor mindketten hazaértünk, találkozunk, valamikor vasárnap délután. Addig behozza az erdőről azt a kamerát. Tegyük hozzá, hogy a kamera 40 kilométerre volt tőlünk, valahol egy erdőben, tehát Vadon Árontól több mint nagylelkű egy szó nélkül kimenni, levenni, és átadni nekünk egy hétre. Ma körülbelül délután négy óra körül küldtem neki egy sms-t, amire rögtön válaszolt.

Már egy szál semmiben tettem-vettem a házban,

terveztem egy gyors zuhanyzást is a tapadós hőségben, mert nem gondoltam, hogy ennyire flottul megy majd minden. Az sms után fel is hívott, megbeszéltük, hogy félórán belül nála vagyok. Újra felöltöztem, összeszedtem egy másik kamerát és a tartozékait is (napelem, aksik… stb.), mert egy meghibásodott kamera nálam maradt még a tavasszal. Még Budapestről hazafelé tartva vettem két üveg bort is, mert tényleg, valóban, őszintén lenyűgöz Vadon Áron segítőkészsége, tehát valamiként muszáj ezt viszonozni.

Nem sokkal később át is adtam minden műszaki gezemicét, ami tavaszról nálam maradt, ő meg átadta nekem a sármányos kamerát. Miután mindent ellenőrzött rajta, mutatott még egy másik, új készüléket is, ami talán rajtunk is segíthet majd, például ősztől rendkívül megkönnyítheti a madáretetős közvetítéseket.

Itthon végre lezuhanyoztam, most csinálunk internetet a telefonomra, mert az megkönnyíti a kamera beállítását terepen, és ha minden jól megy, akkor valamikor sötétedés után, körülbelül 22:30 körül kimegyünk a gyurgyalagfalhoz és felszereljük a kamerát a költőüreg közelében. Így tehát holnap – reményeink szerint – megszületnek az első felvételeket a gyurgyalagpárunkról.

Maradjatok velünk és drukkoljatok!  



Vadkamera agyagfal madarak vadak megfigyelés kutatás Leonardo 1 erdő

Borítókép / illusztrációk: Leonardo

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


adomány gyurgyalag gyurgyalagok színes madarak Merops apiaster

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

5 hozzászólás

  1. Én folyamatosan drukkolok nektek, mert nálatok mindig akad valami drukkolni való! 🙂

    1. Author

      És ez így is marad hosszú ideig még 🙂

  2. Ó, de jó! Azóta mennek is felvételek biztos. Én pedig még egy lépessel közelebb vagyok ahhoz, hogy beszerezzek egy vadkamerát. Most épp a fészekben megbújó kicsi fecskék etetését figyelhetném.

    1. Author

      Már kiraktuk az első felvételt! Ha vadkamera érdekel, nemsokára mi is tudunk segíteni tanácsokkal, hogy mit érdemes megvenni, ami olcsó, de még használható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük