Az Isha nevű vihar elérte Nagy-Britanniát
A brit meteorológia napok óta jelezte az Isha névre keresztelt atlanti vihar érkezését, és szinte az ország teljes területére a második legmagasabb, narancssárga riasztást adta ki. A szolgálat vasárnap éjjeli beszámolója szerint a leghevesebb, csaknem 150 kilométer/óra sebességű széllökést Wales északi részén, Snowdonia térségében mérték, de Londonban és az ország számos más vidékén is gyakori az óránkénti 90-120 kilométeres szélsebesség.
Skóciában a hatóságok vasárnap estétől hétfő délelőttig elővigyázatossági megfontolásokból teljesen leállították a vasúti közlekedést, az angliai és a walesi vasútvonalak több szakaszán sebességkorlátozásokat rendeltek el. Észak-Írországban több mint 45 ezer, Angliában és Walesben hétezer lakóingatlanban szűnt meg az áramszolgáltatás a vezetékrendszer megrongálódása miatt.
A légiközlekedést a vihar elsősorban az északnyugat-angliai, a skóciai és az ír repülőtereken zavarta meg. A dublini repülőtéren vasárnap estig 114 járatot töröltek, a Nagy-Britanniából Belfastba tartó járatok közül pedig többet más repülőterekre irányítottak át. A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n ugyanakkor a viharos szél ellenére folyamatos volt a forgalom, és vasárnap éjjelig nem érkezett hír járattörlésekről.
A British Airways Heathrow-ról Budapestre tartó esti járata egyórás késéssel ugyan, de felszállt. A Wizz Air budapesti járata a Londontól északra fekvő Luton repülőtérről több mint kétórás késéssel, de szintén el tudott indulni. Az Isha orkán, amely az Atlanti-óceánról tört rá a Brit-szigetekre, a meteorológia előrejelzése szerint hétfő délelőttre elvonul.
A vihar érkezése előtt több mint egy hétig az évszakhoz képest is szokatlanul hideg volt Nagy-Britanniában: az északi országrészekben reggelente jóval mínusz 10 fok alatti hőmérsékleteket mértek. Az Isha ugyanakkor jelentős enyhülést hozott: a következő hétre a prognózis plusz 10-14 fok közötti hőmérsékleti maximumokat valószínűsít.
Forrás: MTI, a címlapkép illusztráció, forrás: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több időjárás
még több Nagy-Britannia










































Úristen, mi lehet Skóciában a Hebridákon, Shetlandon, St. Kildán? 🤔😮
Zord lehet nagyon. 🙁 Már halálos áldozatok is vannak. 🙁
Nagyon sajnálom 😔