A hétvégén lesz az óraátállítás
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti.
Néhány budapesti vonalon – jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál – egy-két indulás időpontja változik. Ugyanakkor a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekedik hajnali kettő és három óra között a legtöbb éjszakai járat. Jellemzően azok, amelyek óránként, fél óránként, vagy még sűrűbben indulnak.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom-vonalon egy, Budapest-Esztergom vonatkozásban kettő, a Budapest-Székesfehérvár-vonalon kettő, Budapest-Vác-Szob vonatkozásban három, a Budapest-Veresegyház-Vácrátót-Vác-vonalon egy, míg Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonatkozásban négy vonat érintett. Szintén módosul a Budapest-Újszász-Szolnok-vonalon kettő, Budapest-Lajosmizse és Kaposvár-Siófok vonatkozásban egy-egy szerelvény menetrendje. A Szeged és Hódmezővásárhely között járó TramTrain vasútvillamos esetében két vonat menetrendjében lesz változás.
Az óraátállítás Magyarország területén öt nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia EuroCityt, a Bukarest és Bécs között járó Dacia EuroCityt, a Csapról és közvetlen kocsikkal Kijevből érkező Hortobágy EuroCityt (EC 140), valamint a Kijevből érkező illetve a Kijevbe induló Transcarpathia gyorsvonatot.
Öt helyközi buszjárat érintett Érd-Bem tér, Kelenföld vasútállomás-Érd, Kunszentmiklós-Népliget, Kiskunhalas-Népliget és Cibakháza-Szolnok viszonylatban, ezenfelül Szeged és Dunaújváros helyi buszközlekedésében lesznek változások.
Részletes információk a Mávinform oldalán találhatók.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Unsplash

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több élet









































Ez az év elrohant- még sosem éreztem ilyen gyorsnak- már itt van mindjárt a Karácsony is, én meg még mindig ott tartok, hogy elkezdődött a fa-kígyó éve.
Ahogy öregszünk, úgy tűnik, egyre gyorsabban telnek az évek, majd tapasztalod jövőre, és azután is…. 🙂