Heti időjárás október 28-tól | Ködös tájak
A héten többfelé kell akár hosszabb ideig is megmaradó ködre számítani, a borult, ködös tájakon szitálás is előfordulhat. Mindenszentek napján, pénteken naposabb és ködös, párás területek egyaránt lehetnek, a hőmérséklet 13-20 Celsius-fok között alakul, majd a hét végén lehűlés érkezik olykor erős széllel, így vasárnap délután már csak 6-11 fok várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn
az alacsony szintű felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat és ezeken a területeken néhol nem kizárt a szitálás sem. Több napsütésre a kissé szelesebb – elsősorban északkeleti – tájakon van kilátás. Emellett nyugat felől fátyolfelhők is sodródnak fölénk.
Az északias szél főként a Bodrogköz térségében, valamint néhol az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban felhős, ködös részeken általában 14-17, míg a naposabb részeken nagyrészt 18-21 fok között valószínű.
Kedden
az éjszaka képződő köd, valamint a terjeszkedő rétegfelhőzet, napközben bár valamelyest zsugorodik, oszladozik, akár nagyobb körzetekben is megmaradhat tartósan. A borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5-11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13-20 fok között alakul.
Szerdára
virradóra az ország nagy részére kiterjed a rétegfelhőzet, illetve a köd, amely napközben nagyobb területen is makacsul tarthatja magát, így napsütésre csak kevés helyen van kilátás. Szitálás a borult, ködös területeken bárhol előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 5-11 fok között alakul, a csúcsérték pedig általában 12-17 fok között valószínű, de ott, ahol hosszabb időre kisüt a nap, akár 18-19 fokig is felmelegedhet a levegő.
Csütörtökön
rétegfelhős, ködös, párás és kevésbé felhős, napos területek egyaránt lehetnek, a legnagyobb eséllyel északkeleten maradhat meg helyenként tartósan a rétegfelhőzet, illetve a köd. Néhol gyenge eső, zápor, a borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A minimum 5-12, míg a maximum 12-19 fok között várható, a csúcsértékek az északkeleti országrész tartósan borult vidékein lehetnek alacsonyabbak.
Péntek
Mindenszentek napján, pénteken naposabb, valamint rétegfelhős, ködös, párás területek egyaránt lehetnek. Néhány helyen gyenge eső, zápor, a tartósabban felhős, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A nyugatias irányú szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban 5-12, délután 13-20 fok között alakul a hőmérséklet.
Szombaton
jobbára szakadozott frontális felhősáv érkezik észak felől és vonul át az ország fölött, ebből néhol zápor is előfordulhat. Egyre többfelé északnyugatira, északira fordul a szél, amely nagy területen megerősödik. A minimum-hőmérséklet 3-10 fok között alakul, a maximum 8-18 fok között valószínű, dél felé haladva a magasabb értékekkel.
Vasárnap
változó felhőzetre van kilátás, elvétve zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható, míg délután 6-11 fok valószínű.
Forrás: MTI, kép: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több időjárás









































