Heti időjárás január 6-tól | Eső és szél

heti időjárás január 6 lány

Heti időjárás január 6-tól | Eső és szél


Enyhe, de szeles, változékony időre lehet számítani a jövő héten, és több hullámban érkezik csapadék is. A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak, majd a hét végére lehűlés érkezik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn

a gyengén és közepesen felhős ég mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegységben viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső. A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű.

Kedden

a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport. Kisebb záporos csapadék már a front előterében is előfordulhat. A többfelé erős déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, ezzel együtt veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számítani lehet.

Szerdán

a hajnali órákban az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer kelet, délkelet felé elhagyja az országot. Mögötte több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön

napközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0 és plusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig döntően 10 és 15 fok között valószínű, de délen ennél magasabb, míg északon több fokkal alacsonyabb is lehet.

Pénteken

erősen felhős vagy borult időre lehet számítani és sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum 1 és 8 fok között, míg a maximum 2 és 12 fok között valószínű, az országban több helyen napközben fokozatosan csökkenhet a hőmérséklet.

Szombaton

többnyire felhős időre van kilátás több helyen kisebb csapadékkal, amelynek halmazállapota nagyobb eséllyel lehet havas eső, hó. Az északias szél élénk, erős lesz. Hajnalban mínusz 4 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű a hőmérséklet.

Vasárnap

erősen, illetve közepesen felhős időszakok mellett elszórtan gyenge csapadék – jellemzően hó, havas eső – is előfordulhat. Az északias szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések. Hajnalban mínusz 6 és 0, délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható.

Forrás: MTI

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


fák sétány

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük