Ez már a hegyi billegető harmadik előfordulása ezen az őszön!

hegyi billegető wikipédia 2

Ez már a hegyi billegető harmadik előfordulása ezen az őszön!


Centauri cen logo Cenweb

Nagy öröm, s még ha nem is nagy, de fontos siker – most már egyértelműen. Szeptemberben azon örvendeztük még, hogy 25 év után, hála a vizes élőhellyé alakulásunknak, először esett meg, hogy egy hegyi billegető (Motacilla cinerea) leszálljon hozzánk. A hegyi billegető a környékünkön nem fészkel, az országban sem költ nagy számban. Középhegységeinkben durván 450 pár hegyi billegető él – összehasonlításként a leggyakoribb billegetőfajunk, a sárga billegető (Motacilla flava) körülbelül 800 000 párban fészkel Magyarországon.

Szóval, hegyi billegetőt csalni egy „kertbe” koránt sem egyszerű.

Akkor sem, ha vonuláson sokfelé megfordulhat. A fészkelőhelyeken kívül ez a faj szórványos. Nem véletlen, hogy 25 év alatt mindössze 3-4 esetben észleltük, s mindig csak és kizárólag átrepülő példányokat. Ez év szeptember 13-án láttunk először egy hegyi billegetőt a rezervátumban, a Nagypatakon, a Felső-víznél, a torkolatnál. Ez követően november negyedikén újabb megfigyelés adódott, ezúttal már felvételeket is készítettünk róla.



És most – 2025.11.17. – kora délután újabb helyen, a Hermelinesnél akadtunk bele a Nagypatak medrében, ahonnan lejjebb repült a Kisberek melletti szakaszra. Ez már a harmadik észlelés. Nem zárhatjuk ki, hogy ugyanazzal a madárral futottunk össze, akivel negyedikén. Ezúttal nem volt szerencsénk, fényképezni, videózni nem sikerült. A Kisberek környékére érve elvesztettük a madarat szem elől.

A harmadik megfigyelésnek nemcsak azért van súlya,

mert az adatok számát gyarapítja. Ebben az esetben már felmerülhet az is, hogy a hegyi billegető telelni fog a rezervátumban (és mivel egyre több a víz, ennek esélye is növekedni fog). Egyrészt elég közeli a két utolsó megfigyelés, és ilyenkor, november vége felé már a hegyi billegető vonulása kevésbé intenzív. Egyre gyakoribbak az olyan példányok, akik beállnak egy-egy vízhez áttelelni. Némi esélyünk van már rá, hogy itt is erről van szó.

Ha igen, akkor ennél a fajnál elértük a maximumot.

Alapvetően öt státuszt különböztethetünk meg.


  1. A hegyi billegető csak nagy ritkán vonul át a légtérben (ennek „ökológiai üzenet” nincs).
  2. A hegyi billegető alkalmilag megjelenik a vizes élőhelyeinken.
  3. A hegyi billegető rendszeres átvonuló a vizes élőhelyeinken (évi min. 3-5 észlelés).
  4. A hegyi billegető rendszeres átvonuló ÉS TELELŐ.
  5. A hegyi billegető rendszeres átvonuló, telelő és alkalmi fészkelő nálunk.

A legutóbbi nyilván teljesen irreális elvárás és cél volna. Ami nálunk maximumként elérhető, az a negyedik státusz. A mai megfigyelés talán azt jelzi, hogy ezt viszont esetleg akár már ebben a szezonban, 2025/26 telén elérhetjük. …és az valami mennyei volna! Télen, rendszeresen látni a rezervátumban hegyi billegetőt? Az olyasmi ezen a helyen, amiről csak a legelrugaszkodottabb pillanatainkban álmodozhattunk.

De ki tudja? Nem ez lenne az első álom, ami valóra vált. Nem igaz?    



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

5 hozzászólás

  1. De jó lenne!
    Igazi gyönyörűség ez a kismadár 🐦

    1. Author

      Én úgy figyeltem meg, hogy te egy hatékony drukker vagy 🙂 🙂 🙂 ebben a kérdésben is számítunk rád 🙂 🙂 🙂

      1. igyekszem és bízom benne, hogy egyszer talán felveszi valamelyik vadkamera, amint békésen szedeget a tündéri kismadár.🐦🐦🐦

  2. Muszáj leírnom valahova, hát ide írom:

    Nagyon cuki a borz!! 🥰 Olyan dagi, hogy a hasa leér a földig. 😀
    Lehet, hogy ő is olyan, mint az az ember, aki éjszaka arra ébred álmából, hogy éhes, és oda megy a hűtőhöz eszegetni egy kicsit. 🙂

    1. Na Edit, pont erre gondoltam, már húzza a hasát, de még fér belé. Lehet érzi a hideget, kell még egy zsírréteg. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük