A havasi nyúl | Ismerd meg jobban!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A havasi nyúl
1863-69 | magyarul 1901-1907
A havasi nyúl az Északi-sarkkörön belül és a mérsékelt öv legészakibb pontjain él Eurázsiában. Izolált populációi vannak Írországban, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban és Hokkaidó szigetén Japánban, valamint az Alpokban.
A havasi nyúlnak két közeli rokon faja van, a sarki nyúl és a tundranyúl, melyekkel együtt alkotják a Lepus alnemet. Mindkét faj Észak-Amerikában él, és korábban a havasi nyúl alfajának tartották őket.
Az északi havasi nyúl (Lepus timidus L.)
A félénk (timidus) nevet Linnétől kapta, mely névvel helytelenül sokáig a mezei nyúlunkat illették; helytelenül azért, mert Linné hazájában – Svédországban – csak a havasi nyúl fordul elő.
A havasi nyúl főképpen abban különbözik a mezeitől, hogy füle a fejénél rövidebb s előre lapítva nem ér az orr hegyéig. Farka felül is fehér; nyári bundájából hiányzik a fehérrel hintett világosbarna szín, sötétebb, piszkos vörösbarna árnyalatú, fent feketés, hátrafelé szürkével futtatott, alsója szennyesfehér. Csak a fülhegyek szélén levő szegély fekete, amely különösen téli bundájában feltűnő. Feje egészben véve otrombább, az orrtáján vastagabb; a hátulsóláb feltűnően erős és kefeszerűen merev szőrözet fedi, amely nyilvánvalóan a havon való szaladgálással függ össze.
Általában véve gyöngébbnek és erősebb lábúnak látszik, mert törzse karcsúbb és hátulsó lábai aránylag erősebbek és hosszabbak, mint a mezei nyúléi.
Az irlandi havasi nyúl (Lepus timidus hibernicus Bell)
Az összes többi havasi nyúltól eltér abban, hogy téli bundája rendesen nem fehér, hanem színes és pedig vörösbarna, vagy rókavörös színű marad; ez a sajátossága úgy látszik, hogy Írország enyhe telének következménye, mert egyrészt szigorú tél esetén bizonyos fokig ez is kifehéredik, másrészt Svédország déli részein, ahol ugyancsak elég enyhe a téli éghajlat, az ott élő havasi nyúl színváltozása ugyancsak nem tökéletes.
A dublini havasi nyúl (Lepus timidus lutescens Barr. Ham.)
Dublin grófságban él; színe sajátságos világosbarna, majdnem fahéjszínű. Hasonló kiszíneződést tapasztaltak a nyugatskóciai Mull-szigetre telepített nyulakon is. A fahéjszín annyira átütő erejű, hogy Dublin grófságban ma már csak a világosabb színű nyúl fordul elő.
Barret-Hamilton a keletírországi partvidékről, – Melahildetől Balbrigganig – írta le az új alfajt, megjegyezvén, hogyha nem is tökéletesen kiforrott új rendszertani egység, a legjobb úton van, hogy azzá legyen, s így annál érdekesebb.
Lönnberg nem ismeri el a havasi nyulak alfajainak jogosultságát, legalább is Skandináviára vonatkozólag nem, mert lehetetlennek tartja, hogy éles határt lehessen vonni az egyes alfajok között. „Északon és a magas hegységekben télen minden nyúl hófehér és fekete fülsávja is keskenyebb. Svédországban csak kivételesen egész fehérek, rendesen inkább kékesszürkék és a fekete fülsáv kissé szélesebb. Észak felé mindig több a fehér nyúl.
Általában némely vidéken körülbelül egyharmad, északabbra fele, majd kétharmad, stb. részben fehér, a többiek kékesek. Ez nyilván azzal áll összefüggésben, hogy mennyi ideig borítja hó a talajt; hasonló átmeneteket látunk a menyét és mókusnál is.”
A havasi nyúl színváltozásának módjáról
sokáig nem voltak tisztában; azt hitték, hogy az egyes szőrök színe változik meg. Allen 1894. évben (Bull. Amer. Mus. Nat. Hist.) bebizonyította, hogy a sarki nyúl évenként kétszer vedlik; 1899-ben Barret-Hamilton mutatott be a londoni zoologiai társaságnak egy tavaszi vedlésben lévő skót havasi nyulat. A berlini állatkertben az egyes szőröket anilinfestékkel festették be, hogy bebizonyítsák azt, hogy a színváltozás vedlés útján következik be.
A svéd Lilljeborg szerint (Schwedens u. Norwegens Wirbeltiere 1874):
„Amint megfigyeltük, az őszi vedlés kicsit lassúbb, mint a tavaszi. Az őszi vedléskor láttuk, hogy először a nyak, nyakszirt és a törzs hátulsó része lesznek fehérek.”
Tehát, mint látjuk, egyes szerzők már régen ismerték a színváltozás mikéntjét. A hőmérséklet – időjárás – és az átszíneződés összefüggéséről ellentmondók a nézetek. Loewis megfigyelte, hogy meleg őszön is rendes időben következhet be a színváltozás. Gordon P. (County Life, 1907 dec.) határozott összefüggést lát az időjárás és színváltozás között.
„A Skót felföldön igen enyhe őszön, mikor alig volt még erős két havazás, a havasi nyúl lassabban változtatta a színét, mint olyankor, mikor sok volt a hó. Így egy ismert, nyúlban gazdag területen egyik évben alig változott meg a színük, míg egy évvel azelőtt, – amikor már ősszel a hegyek állandóan hóval voltak fedve – már sokkal korábban voltak oly fehérek, mint környezetük.”
Loewis néhány érdekes adatot közöl az orosz kelet-tengeri tartományok havasi nyúlainak életmódjáról. (Die wildlebenden Haartiere Livlands.). „A havasi nyúl azelőtt igen gyakori volt, de a sűrű erdők és mocsarak eltűnésével kapcsolatban kiveszőben van. Attól félek, hogy Livlandban már több olyan kerület van, ahol nem találunk havasi nyulat.”
Más helyen megállapítja,
hogy „a sűrű zárt erdők kiirtása, ritkítása és a nyárfaligetek sokszor ésszerűtlen kivágása, hasonlóan nedves és lombos erdők és füves lápok tisztogatása, valamint az örökös szénagyűjtés és legeltetés okozzák a havasi nyúl lassú, de biztos ritkulását, sőt helyenként pusztulását is.
Életmódjának nem felel meg a kiterjedt és megművelt szántóföld, az erdészetileg rendezett erdő; az őserdő szerűen nőtt fűzfabozótost, a nyárfák vadul növő gyökérhajtásait, az áthatolhatatlan fenyősűrűséget kedveli és főképp nyugalmat kíván távol emberektől, nyájtól és kutyáktól.”
Minthogy mindezt megtalálja néhány keletporoszországi határerdőben, Németországban is előfordul. Loewis tapasztalatai szerint a havasi nyúl is kimondottan erdei állat s a kultúra terjedésével kapcsolatban elterjedése mind szűkebb határok közé szorul; helyét a kultúrterületeket kedvelő mezei nyúl foglalja el. Martenson azt hiszi, hogy Livlandban a havasi nyúl bizonyos fokig alkalmazkodott a mezőgazdasági kultúrához.
„Sok év óta veszem észre, hogy a havasi nyúl – a mezei nyúlhoz hasonlóan – mindig sűrűbben keresi fel a téli rozsvetéseket, tehát ebben is a haladó, mezőgazdasági kultúrához alkalmazkodik. Múlt év októberében, friss havon nyomozva lőttem két havasi nyulat, melyeknek nyomait egy rozsföldön találtam meg, ahonnan egy borókával és magányos fákkal benőtt rétre vezettek, ahol mezei nyulak is találhatók. Ilyfokú alkalmazkodásuk talán meglassítja gyors pusztulásukat, amelyről általánosan panaszkodnak.”
Loewis még egy furcsaságát említi a balti havasi nyúlnak, nevezetesen azt, hogy a párzás idején sajátságos huhogó-hangot ad. „Ha tavasszal elhagyatott nagyobb erdőinkben járunk, este sokszor, éjfélkor ritkábban, legtöbbször pedig hajnal előtt, különös, elég hangos kiáltást hallunk, amely többször ismétlődik, és körülbelül így hangzik: hu, hu, hu, hu, stb.” Grevé a moszkvai kormányzóságban is hallotta a havasi nyúlnak ezt a sajátságos hangját a párosodás idejében.
Grevé szerint a havasi nyúl este előbb jön ki és reggel később tér vissza vackába, mint a mezei nyúl s épp ezért nyomait könnyebb megtalálni, mint a mezei nyúlnak, amelyet az időközben hullott hó gyakran betemet.
„A moszkvai és wladimiri kormányzóságban a havasinyúl minden időszakban nappal csak az erdőben volt található; persze ezek az erdők sokszor kicsik, parkszerűek és nem sűrűek voltak, bár elég sűrűn be voltak nőve borókával, mogyoróval és különféle fűfélékkel. Éjjel azután a szántóföldeken összerakott gabonához vagy a réteken lévő szénaboglyákhoz vonultak, hogy ott legeljenek. Sőt néha még az erdőtől nem túl messze fekvő tanyák veteményes és gyümölcsös kertjeibe is kirándultak, hogy a megmaradt káposztatorzsát és a fák kérgét megrágják.”
Nagyobb erdőkben kivált a nyárfa kérgét rágják,
amit Pleske is megerősít; a smolenszki kormányzóságban Dohrandt erdész a nyulak számára ledöntött nyárfákon állította fel csapdáit, hogy hiúzt fogjon, jól tudva, hogy a havasinyúl a hiúznak kedvenc zsákmánya; és nem hiába. A fa kérgét lakmározó nyúl rágásának zaját negyven lépésről az ember is hallja az erdei csendben.
Ha az erdei, helyesebben havasi nyúl lakása fiatal ültetvényben van, a közelfekvő szántóföldeket keresi fel s ott főképpen a téli rozsot eszik. Erdei otthonától csak télen válik meg, oly időben, amikor a még le nem aratott gabona ad neki ételt és szállást.
Hajnalhasadáskor, vagy mindjárt napfelkelte után keresi fel vackát, amelybe éppoly óvatosan tér vissza, mint a mezei nyúl. Körbe szalad, majd visszafordul, megkettőzi nyomát, majd óriásit ugrik oldalra s ezt a játékot két-háromszor is megismétli, mielőtt lefeküdne.
A havasi nyúl nyoma jóval szélesebb,
mint a mezei nyúlé s ettől könnyen megkülönböztethető. Tiszta, főképpen fagyos időben hamar ugrik, rögtön elhagyja tanyáját, mihelyt gyanús zörejt hall. Nedves időben elfekszik és meg kell kopogtatni azt a fát, amely alatt ül, hogy felugorjék. Nagy havazáskor és tartós hóviharokban annyira is behavaztatja magát, hogy ismeretes olyan eset is, hogy a vadász síelés közben átsiklott a behavazott nyúlon.
Magaviselete különben attól is függ, hogy bundájának színe mennyire egyezik a környezetével. A még barna nyúl hóesés után rendkívül félénk s inkább a vackába bújik; hasonlóan tesz a még fehérszínű havasinyúl hóolvadás után.
A párosodás ideje földrajzi szélesség szerint más és más,
a délibb részeken már január végén kezdődik, Szent Pétervár környékén többnyire februárra esik, a magasabb szélességeken pedig egy pár héttel még későbben. Általános szabály, hogy az első tartós hóolvadással esik össze. Ennélfogva először március-áprilisban kölykezik. Április vége Szent Pétervár környékén a második párosodás ideje.
A párzás idején elég komoly tülekedések és verekedések fordulnak elő, legtöbbször csak a kiadós pofonok szerepelnek, de néha fogaikat is használják. Hogy halálos sebesülések is előfordulnak nagyon valószínű, hiszen az egy szállítóládába zárt két havasi nyúl közül az egyik igen gyakran megöli a másikat.
A kölykek száma változó,
a déli részeken 5 is lehet. Szent Pétervár környékén 4, északabbra pedig 3, vagy még kevesebb.
Az első és utolsó ellés azonban rendszerint elpusztul a tavasz és ősz kedvezőtlen időjárása miatt. Kedvező időjárás esetén tehát sok a havasi nyúl, nedves nyár után kevesebb. Sok nyulat pusztít el a tavaszi árvíz is, s ezenkívül járványos betegségek is tizedelik soraikat.
Némely esztendőben egy galandféreg borsókái találhatók bennük nagy számban. Néha sajátságos magasnyomású folyadékkal telt hólyagok vannak testében, amelyet ha felvágnak, egy méter magasra is szökken belőle a folyadék.
Számos természetes ellensége könnyebben fogja meg őt, mint a mezei nyulat.
A parasztok tányérvassal fogják,
vagy a nőstény hívó hangját utánozva csalogatják a hímet leshelyükhöz a párzás idején. Oroszországban a hajtóvadászat tárgya, kutyákkal is vadásszák, friss havon pedig csapázzák. Húsa – Fischer J. szerint – kemény és íztelen s így félannyit sem ér, mint a mezei nyúl.
Loewis szerint a havasi nyulat üldözés közben ravaszság is jellemzi.
„Ha a kutyák kergetik, nem rohan oly sietve, mint a mezei nyúl, hanem inkább ravaszság – visszatérés, meglapulás – útján igyekszik félrevezetni üldözőit. Sokszor láttam a havasi nyulat lefeküdni és miközben a gyanutlan kutyafalka pár lépésnyire tőle rohant el; alig haladtak 10 lépésnyire, máris beleugrott üldözői nyomába és hosszú iramodással mindig visszafelé szaladt abban.
Különösen laza hóban, még a leggyakorlottabb kutyákat is megtéveszti. Míg rokona, a mezei nyúl az őszi „parforce”-vadászatoknál legtöbbször hurokra kerül, addig ő majdnem mindig megmenekül.” Lönnberg szerint a Skandináv-félszigeten a havasi nyúl mindenütt erdőn, mezőn egyaránt előfordul. Nem kedveli a megszakítás nélküli nagy fenyőerdőket s éppen ezért itt ezek ritkábban fordulnak elő.
De, ha az erdőben egy kis parasztkunyhó áll, pár szántóföldecskével körülötte, akkor rendesen több nyúl él a közelben. Legjobban az olyan helyeket szeretik, ahol szántóföld, lombos és tűlevelű erdők váltakoznak.
Ha a szárazföldön tetszésük szerint oszolhatnak szét,
akkor nem laknak sűrűn egymás mellett, mint a mezei nyúl, hanem mindegyik külön területen tartózkodik, hol kisebben, hol nagyobban, a körülmények szerint. A párzás idején a hímek sokszor mérföldeket vándorolnak. A hegységekben a nyírfa és a szürkefűz zónájában gyakoriak, de még magasabban is előfordulnak, ott, ahol már csak a zuzmó terem.
Lönnberg adatait a havasi nyúlról más svéd kutatók is megerősítik, amelyekből együttesen kiderül, hogy egy havasi nyúl lakhelyének körzete jóval nagyobb a mezei nyúlénál. Úgy látszik, hogy ez bizonyosfokú összeférhetetlenségével függ össze; a társaságot nem kedveli és nem keresi.
Épp ezért bármennyire kímélik is, egy bizonyos területen soha sincs sok. „Ismerek egész sor nagy és gondosan védett vadászterületet, amelynek nyúlállománya minden gond és fáradozás ellenére nem gyarapodik.
Így Gimóban (Upland) van Közép-Svédország egyik legjobban kezelt vadászterülete és a 83.000 hektár területen, 1905–1906. vadászati évben, mindössze 576 darab nyúl esett… Tehát nettó két nyúl esett 300 hektár erdőre. Valamivel jobb a helyzet a Schonen-i vadászterületen.” Trolleholmban – 7500 hektár – egy év alatt 97 darab, egy blekingi birtokon – 5000 hektár – 376 darab havasinyúl esett. Mindent egybevetve, Schonenban 31 hektárnyi területre esik egy havasi nyúl.
A skót havasi nyúl életét egykor és most Macpherson H. B. ismerteti behatóan (Counity Life, 1907), aki nyilván jó ismerője a skót felföldnek.
Minthogy a skót felföldön a ragadozókat kiirtották – s így a terület egyensúlyát mesterségesen megbontották – ennek következtében kezdetben a havasi nyúl – ott mountain hare = hegyinyúl – alaposan elszaporodott.
A nyulak elszaporodását a juhtenyésztők nem nézték jó szemmel, mert hiszen általánosan az volt a nézet, hogy három havasi nyúl annyit eszik, mint egy juh. A kultúra, a vasút északabbra való behatolásával kapcsolatban azonban a havasi nyulak száma is megcsökkent, mert a könnyű szállítási lehetőség növelte értéküket.
Számukat csökkentette a vadaskertek létesítése is, amennyiben ilyen helyeken a lápokat be szokták fásítani. Macpherson szerint az egykori juhlegelőn még hemzsegett a havasinyúl, a fásítás után pedig egészen eltűntek.
Okát ennek abban látja, hogy a havasi nyúl a friss zsenge hajtásokat kedveli, azokat amelyek az állandó legelés következtében folyamatosan kinőnek; a nem legelt, befásított terület füve kemény neki. Ezek szerint tehát Skótországban a havasi nyúl kerüli az erdőt, különösen a sivár kultúrfenyvest.
Macpherson szerint inkább a fennsíkon lévő lápok lakója, ahol a legrémesebb hóvihar sem zavarja. A fagyott hó tetején éjjel hihetetlen távolságokra jár és nagy számban keresi fel a mélyebb fekvésű erdőket.
A skót havasi nyúl színváltozása tökéletes;
a fiatalok első évükben később fehérednek ki, mint az öregek és gyakran egész télen át hátukon kissé barnás színezetűek; ez a barna szín annál erősebb, minél fiatalabbak. Két éves korában tökéletesen fejlett.
Alacsonyabb régiókban évenként valószínűleg kétszer ellik. A nyúlfiak száma átlag 2–5; az újszülöttek a következő évben ellenek először, de csak egyszer. Ahol nem él ragadozó, mint a Hebridákon, ott előszeretettel sziklahasadékokban tanyázik., akárcsak az üreginyúl.
Igen könnyen esnek a vadászok zsákmányául és könnyen foghatók hurokban nappal és éjjel is. A vadorzók a hegyoldalon lévő nyúlcsapákat szokták hurokkal megrakni s aztán a nyulakat alulról felfelé hajtják. Épp ezért a havasi nyúl-vadászatok ma már korántsem olyan eredményesek, mint a régi jó időkben. A legnagyobb zsákmány az utóbbi időben – amelyről Macpherson hallott – 300 darab volt. Minthogy Skótországban juhtenyésztőnek és vadásznak egyformán terhére van, félő, hogy ott rövidesen kipusztul.
A prémkereskedelemben a havasi nyúl igen nagy szerepet játszik, különösen az orosz – szibériai fehér – nyúl értékesíthető előnyösen; fekete, barna, kék, hiúz vagy csincsilla színűre festik – néha nyírják is – és így igen tetszetős – de nem nagyon tartós – prémárunak dolgozzák fel.
Ilyen prémből 2–3 millió darab jut évenként forgalomba (1915). A fehérek egy részét feketére festve mesterséges „farok” gyártására használják. De még a tavaszi és őszi átmeneti színekben pompázó állatok gereznáját is feldolgozzák, nevezetesen azokat, amelyeknek fedőszőrei már vagy még szürkék, gyapjúszőrei azonban fehérek. A tiszta nyári bunda csak kalapnemez készítésére alkalmas.
Az állatpiacra havasi nyúl ritkán kerül,
de a kereslet sem nagy, mert a fogságot nehezen tűri. És ez egy cseppet sem csodálatos, hiszen tápláléka javarészt lomb és rügyekből kerül ki. Állatkertekben tenyészteni sem sikerült. Más az eset Svédországban, ahol Lönnberg szerint a vadállomány növelése céljából kis karámokban is tenyésztik.
A havasi nyúl és mezei nyúl korcsairól König A. tudósít, akinek sikerült Szent Pétervárról két hím havasi nyulat élve szereznie; a két hím havasi nyúl mellé két nőstény mezei nyulat eresztett.
„Már néhány nap múlva az erősebb hím agyonpüfölte mellső lábaival vetélytársát. A párosodás majdnem mindig eredményes volt. Legtöbbször két nyúlfi, de néha négy is született. Az anya gyöngéden gondozta őket. Mégis csak ritkán sikerült felnevelnie a csinos jószágokat. Félig fejlett állapotban a legtöbb elpusztult, de azért megvolt az az öröm, hogy néhányan felnőttek. Ezek külsőleg teljesen azonosak voltak azokkal a nyúlkorcsokkal, amilyeneket Szent Péterváron a szabadban láttam. Csakhogy mindkét nem teljesen meddőnek bizonyult.”
A szabadban is keveredik a kétféle nyúl egymással.
Loewis már 1877-ben írja, hogy húsz év alatt legalább egy tucat ilyen korcs fordult meg a kezében. Loewis megfigyelését Pleske is megerősíti. Lönnberg is vizsgált ilyen korcsokat (Proc. Zool. Soc. 1905), amelyek Svédország déli részein találhatók azóta, amióta oda a mezei nyulat is betelepítették. Lönnberg szerint a korcsok koponyája és fogazatának szerkezete is középhelyen áll a kétféle fajtáé között.
Érdekes, hogy úgy Pleske, mint Lönnberg anatómiai vizsgálatai arra az eredményre vezettek, hogy a korcsok tovább szaporodásra képesek. Erre azokból a jelenségekből vélnek következtetni, hogy vannak korcsok, amelyek háromnegyed vérmezei nyúlnak, vagy háromnegyedvér havasi nyúlnak látszanak az anatómiai vizsgálat alapján. König említett kísérleti tapasztalatai azonban ezt nem igazolták.
Észak-Oroszországban e korcsok oly gyakoriak, hogy a nép is külön névvel – tumak-nak – nevezi őket. König maga is azt mondja, – aki sok orosz nyúlvadászaton vett részt, – hogy a parasztok mindig helyesen alkalmazták az új nevet.
„A havasi nyúl – amelyet az oroszok bjelnak, azaz fehérnek neveznek, – ott sokkal gyakrabban fordul elő, mint a mi mezei nyulunk, amelyet az orosz paraszt, a havasi nyúllal ellentétben russ-nak nevez. Azokat a példányokat pedig, amelyek nyilván a havasi- és mezei nyúl keverékei voltak tumaki-nak hívják.”
Első szempillantásra felismerhetők, hogy korcsok, már csak színéről is. Így, míg háta télen szép, tiszta fehér, mint a havasinyúlé, addig feje, oldala és hátsó része vörösbarna. Lábai vörösbarnával keverten fehérek. Bundája tömött, az egyes szőrszálak hosszúak és lágyak, szemei feltűnően sötétek, majdnem feketék.” Martenson is nagyon jól ismeri ezeket a korcsokat. Egy általa lőtt korcs súlya 4 1/2 kg volt, tehát kb. 1 kg-mal több volt, mint a havasinyúlé. Testhossza 55 cm, fülhossza pedig 13 cm volt. Grevé kiemeli, hogy a korcsok színe nem mindig egyforma.
Bár a havasi nyúl élete óriási előfordulási területének különféle helyein más és más, végeredményben mindenütt – akár al-, akár felföldön – a nyirkos erdő és láp jellemző állata. Mindenütt ott van, ahol hosszú a tél és sok a hó; ez alól csak Irland, a zöld smaragd sziget kivétel, hol alig van hó, tartós hóról pedig nem is beszélhetünk.
Annál csodálatosabbnak látszik, hogy Irlandon a havasi nyúl az egyetlen nyúlfajta. Gondoljuk meg azonban, hogy a földtörténeti Negyedkor elején az úgynevezett Jégkorszakban a sarki jég határa Anglián, Németországon és Oroszországon húzódott keresztül egy olyan ívben, melynek legdélibb része majdnem a Kárpátokig ért, keleti széle pedig az Ural-hegység északi tájait érintette. A nagy kiterjedésű jég természetesen a sarki állat- és növényvilágot is délebbre szorította.
A jég visszahúzódása után
Irland sziget maradt s a havasi nyulak ott rekedtek, más nyúlfaj pedig nem más, mint jégkorszaki emlék, úgynevezett glaciális reliktum.
De jégkorszaki emléknek tekinthető a havasi nyúl pireneusi, alpesi, kárpáti és kaukázusi szigetszerű előfordulásai is.
Méhely a régi Brehm Állatok Világában Bielz nyomán Erdélyből a törpefenyő-övéből is felsorolja nevezetesen a Retyezátról és Törcsvár környékéről. Hogy az erdélyi havasi nyúl melyik alfajhoz tartozik, egyelőre eldöntetlen kérdés. Ugyancsak Méhely az idézett helyen Lékáról (Vas m.) is említi, mely előfordulás azóta, mint a L. t. varronis Mill. nevű alfaj lelőhelye át is ment a köztudatba.
A havasi nyúl megkövesedett csontjai a Negyedkor jégkori üledékeiben Magyarországtól északra mindenütt gyakoriak.
Hazának nevezett rétegeiben is igen közönségesek. Megkövesedett csontjai jól meghatározhatók Liebe K. Th. munkája nyomán (Verschiedenheiten am Knochengerüst des Feld- und Schneehasen. Zoologischen Garten, 1880), amely a mezei- és havasi nyúl csontjai között lévő különbségeket részletesen ismerteti.
Forrás: Wiki, Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több sarkvidék
Nyuszikból is ennyi faj, alfaj van, csak kapkodom a fejem. És a változó időjárási viszonyokhoz az alkalmazkodása is hihetetlen