Már elmentek. Jó ideje. Utoljára még a gyurgyalagfalhoz hozott a mi párunk egy egész csapatot (erről írtunk itt), akik a falnál éjszakáztak, de aztán többé nem láttuk a párunkat, és egyelőre más gyurgyalagokat sem. Elcsöndesült a fal környéke. A lessátrat lebontottuk és megkezdődött a hosszú várakozás. Durván kilenc hónapot kell várnunk (2026. április végéig), míg újra reménykedhetünk a gyurgyalagok visszatérésében és fészkelésében. Van ebben némi melankólia, mint minden őszi madárvonulásban; mint mindig, amikor elmennek a fecskék és eltűnik az utolsó gólya. De vigyázni fogunk a falra, sőt fejlesztjük is, hogy 2026 tavaszán a mi „régi” párunk és esetleg új párok még vonzóbbnak találják.
Ugyanakkor elmaradt a gyurgyalagok fotózásáról és videózásáról szóló összefoglaló, holott sokkal többet tudtunk meg a gyurgyalagokról, mint amennyit legszebb álmainkban reméltünk. Így tehát nem maradt más hátra, minthogy pótoljuk ezt az elmaradást, mielőtt kamerával tennénk egy rövid túrát a falnál, hogy megmutassuk a gyurgyalaglyukfúrás technikáját és a gyurgyalagudvarban kialakult mézelő zónát. Az is rendkívül szép ugyanis, de épp azért nem tudtunk belőle semmit se mutatni eddig, amiért a gyurgyalagok tanulmányozását is későn kezdtük.
Hiszen mindvégig a pár nyugalmának biztosítása volt az elsődleges.
Emiatt még a vadkamerás megfigyelést is csak az utolsó pillanatban, a költés vége táján kezdtük meg. Az is igaz, hogy nem volt hozzá kameránk, a folyamatos megfigyelést csak Vadon Áron segítőkészségének köszönhetően kezdhettük meg július 21-én. Azon túl, hogy július 22-re virradóan megszülettek az első felvételek a fészkelésről (korábban csak távolról lőttünk a párról fotókat és néhány videót, amint a közeli villanyvezetékeken üldögélnek), a vadkamerás fejlesztések fontosságára is újabb példát láttunk.
A július utolsó hetében kapott több ezer vadkamerás felvétel alapján nemcsak a gyurgyalagjaink viselkedését tanulmányozhattuk, hanem pontosan tudtuk belőni azt is, mikor érdemes őket fényképezni. Ez cseppet sem harmadlagos információ, amikor negyvenfokos hőségben kellene értékelhető felvételeket készíteni. Egyáltalán nem mindegy, hogy el kell-e tölteni fél napot az első fotóig vagy sem.
Első körben előny, ha csak egy pár van.
A gyurgyalag telepesen fészkelő madár, általában 5-10 pár fészkel együtt, a 20-30 párból álló telepek manapság már viszonylag ritkák. Az afölötti méret pedig kivételes, holott én is láttam a kilencvenes években a környéken 100-140 párból álló kolóniát. Az ilyen méretű gyurgyalagvárosok lenyűgözőek, és aki látott már ilyet, sosem felejti el. Gondoljuk el: 200-300 öreg madár sertepertél, gyurgyog és bugyborog a falnál, amikor pedig kirepül a közel 500-600 fiatal madár, hirtelen közel 1000 gyurgyalag éli mozgalmas életét ugyanazon a helyen.
A rezervátumhoz legközelebb fészkelő gyurgyalagok egy viszonylag diffúz telepen (vagyis szétszórva, nem szorosan egymás mellett egyetlen falban, hanem egy árokrendszerben) élnek, körülbelül 10-15 pár együtt.
A magában költő párok viszonylag ritkák.
Ahol csak egy pár költ, ott később gyakran megszűnik a fészkelés. Vagy: jobb esetben újabb párok csatlakoznak a következő évben. Olyan nemigen van, hogy valahol tartósan egyetlen pár költ. Mi azonban egyelőre nem bántuk, hogy csak ez a két madár fészkelt nálunk. Egyrészt reméljük, hogy 2026-ban több párunk lesz. Másrészt a megfigyelések során vált világossá, hogy jóval egyszerűbb eligazodni a gyurgyalagok életén így, hogy csak egy párt figyelünk, és nem kell kibogozni egy telep kaotikus életéből, hogy mikor mi történik.
Rendkívül fontosak ugyanis a hangok, amiket aligha tudtunk volna könnyen értelmezni, ha több tucat madár és fióka zajong. Így viszont, mivel csak egy párt figyeltünk, a kommunikációjuk, a ritmusuk, s általában minden, ami velük kapcsolatos, könnyen megfigyelhetővé és értelmezhetővé vált.
A gyurgyalagok életritmusa
Az első fontos megfigyelésünk az volt a vadkamerás felvétel alapján, hogy a gyurgyalagok nem kapkodnak és a viszonylag szűk időintervallumban aktívak. Hajnalban nem sietnek a fiókákhoz, sokáig várnak a reggelivel, 7.30-nál hamarabb ritkán járnak a költőüregnél. De még ha meg is érkeznek, a reggeli órákban, néha még délelőtt sem igazán aktívak. Ugyanakkor a nap végén is hamar abbahagyják az etetést. 18:00 óra után nemigen jönnek a falhoz. A napi aktivitás csúcsa egyértelműen valahol 11:00 és 15:00 között van.
Más madárfajok jóval korábban indulnak vadászni és már korahajnalban is etetnek. A gyurgyalagok különös napi ritmusára magyarázat, hogy a rovarokat kizárólag a levegőből fogdossák (mint a fecskék). A rovarok nagy része pedig csak akkor repül, ha már átmelegedett. Erre a hajnali órákban még csekély lehetőség van. Ugyanígy napnyugta környékén sok rovar hamar elül. Jó példa, hogy amikor lepkészni megyünk, akkor is a nap legforróbb időszakát választjuk, általában 10:00 és 15:00 óra között a legintenzívebb a nappali lepkék mozgása. Ez szinte pontosan ráigazítható a szitakötők aktivációs görbéjére is.
A gyurgyalagok tehát a fiókák etetését is a rovarokban leggazdagabb időszakhoz igazítják. Mindebből az is következik, hogy amikor aztán sok a repülő rovar, érdemes iparkodni. Ezért a szülők a legaktívabb időszakban viszont sűrűn járnak, több száz alkalommal is, hogy a fiókák végül elég élelemhez jussanak. Ugyanebből következik az is, hogy mivel ebben a szuperaktív időszakban iparkodni kell, a szülők nem sokat lacafacáznak az etetéssel, és roppant rövid időket, gyakran csak tizedmásodperceket töltenek a költőüreg bejáratánál. A bejáratnál töltött idő rövidségére magyarázat lehet az is, hogy kerülik a feltűnést, és minimalizálják azt a lehetőséget, hogy a lakott költőüreget bárki felfedezze.
Ezért van az, hogy alig született pár fotó a költőüregnél kapaszkodó szülőkről. Mert azok egyszer sem (de tényleg egyszer sem!) álltak meg a bejáratnál. Épp csak beadták a fogást és szinte visszapattanva a falról máris elhúztak.
Okos gyurgyalagfiókák
A fiókák kijönnek a költőüreg bejáratába, hogy mihamarabb átvehessék a szülőktől az eleséget. Nyilván csak a fejlettebb fiókák, bár erről semmi biztosat nem tudunk. Egyrészt csak akkor kezdtünk kamerázásba, amikor már a fészekalj java kirepülés előtt állt, másrészt nem láttunk bele az üregbe. Épp ezért meg kell fontolni, hogy készítsünk olyan üreget is jövő tavaszra, amit belül is megfigyelhetünk. Az biztos, hogy amikor a fióka kijön a bejáratba, nemcsak azt biztosítja, hogy ő maga hamar és elsőnek kapjon eleséget, hanem azt is, hogy a szülők gyorsabban etethessenek, hiszen így a szülőnek nem kell végigmennie a 150-160 centiméteres járaton, s aztán vissza. Sok időt spórol meg így a család.
Időnként, főként a fotózás során a közeli felvételek segítségével megállapítottuk, hogy bár megszólalásig hasonló fiókákat láttunk mindvégig a bejáratban, mégsem ugyanazt a madarat fényképeztük végig. Olyan apró különbségek keresésével, mint például hol helyezkednek el a csőr körül még tokos (nem teljesen fejlett) tollak, sikerült megállapítani, hogy a fiókák cserélik egymás között a sorrendet. Időnként lehetett is észlelni, hogy rövid időre visszahúzódik a fióka, majd ismét előrejön. Ilyenkor azonban nem az történt, hogy ugyanaz a fióka ment hátra, aztán meg előre, hanem odabent csere történt. A kevésbé éhes fiókát felcserélte egy jóval éhesebb testvér.
Az etetés különösen problémás az olyan fajoknál,
ahol a szülők a kotlást rögtön az első tojás lerakása után megkezdik, mivel a fiókák között így jelentős korkülönbség alakul ki. A gyurgyalag pedig ilyen faj, és mivel lerakhat akár 7 tojást is, az elsőnek és utolsónak kikelet fióka között jelentős méretkülönbség alakul ki. A kérdés ilyenkor mindig az, hogyan tud érvényesülni a legkisebb, a többieknél jóval gyengébb fióka?
Rendkívül tanulságos volt annak idején, amikor hullámospapagájok költését tanulmányoztam, ahol szintén az első tojás után kezdődik a kotlás, hogy bár azt hihetnénk, hogy a szülő „tesz igazságot”, és a nagyobb fiókákat időnként háttérbe szorítva, megkeresi a kisebbekket és megeteti őket. Ezzel szemben a hullámospapagáj mindig a legelső és általában a legnagyobb fiókát eteti meg! Mi ebben a logika? Első ránézésre semmi – ha csak nem tudjuk, hogy a hullámospapagáj szociálisan annyira fejlett, a család annyira együttműködő, hogy a legnagyobb fióka aztán megeteti az alatta álló fiókát, az pedig a következőt, és ezen a „szociális hálón”, ezen a gondoskodás-hullámon keresztül mindig elég táplálék jut le a legkisebbekig. A hullámospapagájnál lehet akár 8-10 fióka is, szóval nem egyszerű egy ilyen család logisztikája.
A gyurgyalagoknál az a kérdés is felvetődött,
hogy mivel egy hosszú és keskeny járatban kellene a legfiatalabbnak átverekednie magát a többieken, hogy közvetlenül a szülőtől jusson élelemhez, vajon nem fordulhat elő, hogy a gyurgyalagok a költőüreg mélyén hasonlóképp járnak el, mint a hullámospapagájok? Ez rendkívül izgalmas kérdés, és ezért is volna jó 2026-ban bekamrázott üregekben figyelni a költés menetét.
A papagáj-elméletnek ellentmond azonban, hogy sokszor láttunk a bejáratban ücsörgő fiatal gyurgyalagot, amint azonnal elnyeli a kapott falatokat. Egymás után akár többször is. Leginkább tehát mégis az tűnik valószínűnek, hogy a jól lakott fióka egy idő után nyugodni tér a költőüregbe, és akkor van lehetősége a többieknek előrejönni. Van egy erre utaló hang is.
Ritkán, de rendszeresen hallottam az üregből
a fotózás során egy rendkívül jellegzetes hangot. Ez egyfajta dobpergésre hasonló dübögés. Némi füleléssel könnyű volt megfejteni a hang forrását. Egyértelműen a költőüreg mélyén (de legalábbis mélyebb részén) a szárnyverdesés adott ilyen öblös hangot (az üreg miatt). Időről időre a fiókák odabent tehát „szárnyverdestek”. Könnyen lehet, hogy e verdesések során történik a helycsere.
Az etetéseket a fiókák is igyekeznek hatékonnyá tenni. Főként a kirepülés előtt álló fiókák bátran előrejönnek, ám amikor közeledik a szülő, gyorsan visszahátrálnak, hogy a szülő kényelmesen kapaszkodhasson meg a bejáratban. Ezzel is egyszerűsítik és gyorsítják az etetést.
Mit eszik a gyurgyalag?
A Facebook-ra kitett gyurgyalagos posztjainkhoz is odataláltak a méhészek, akiket egyfelől megértünk (amint megértem azokat a galambászokat is, akik nem igazán kedvelik a héját vagy a vándorsólymot), minthogy a gyurgyalag a méhészek körében igen rossz hírnek örvend. A gyurgyalag valóban képes tömegesen enni méheket. Ezért kaptárak közelében érzékeny károkat okozhat. Ezt mi sem tagadjuk, nem is lehetne. Számos forrás és kutatás megerősíti. Azt viszont állítjuk – és erre számítottunk előzetesen is –, hogy ahol talál magának elég mennyiségben kiadósabb falatokat, ott nem fogja a méheket preferálni. Vannak, akik vitatkoznak ezzel, de az állításunkat felvételek ezreivel igazolhatjuk. Amúgy logikus is.
A méhfogyasztásnak van egy előnye. A méhek tömegesen vannak jelen. „Sok kicsi sokra megy”, így a méhek jó táplálékforrást jelenthetnek a gyurgyalag számára kicsiny méretük ellenére is. Ugyanakkor a méh előnye a hátránya is: kicsi falat. Sok kell belőle. Csak ott jöhet szóba, ahol valóban tömeges. De ezen túl is van egy hátrány: a méh fogyasztása épp olyan macerás a gyurgyalagnak, mint amilyen macerás nekünk volna. A méh nem veszélytelen állat, így a gyurgyalagnak minden méhet meg kell dolgoznia, konkrétan: valamennyiből kiszedi a fullánkot. Ez melós. A sok munkát és a kicsiny méretet figyelembe véve valóban rengeteg méhnek kell jelen lennie, hogy rentábilis legyen a gyurgyalagnak a méhfogyasztás. Ezzel szemben egy szitakötő jóval kiadósabb falat, kevesebb vesződség, és vadászni is könnyebb rá.
Számos posztban elmondtuk – még azelőtt, hogy az első gyurgyalagpárunk megjelent volna –, hogy épp az első vizes élőhelyeink létrehozása sarkalt minket a gyurgyalagfal elkészítésére is. Úgy gondoltuk, hogy a vizeink egyúttal táplálékbázist is nyújtanak a gyurgyalagoknak, így nagyobb az esély a megtelepedésükre. Ezt végül is valamelyest visszaigazolta két dolog: egyrészt a gyurgyalagok valóban megtelepedtek és költöttek (először a birtok történetében), másrészt az is, hogy számos esetben látjuk a felvételeken: valóban szitakötőket visznek a fiókáknak.
Közvetett bizonyíték ugyanerre,
hogy amikor a kirepülés vége felé jártunk, a korábban a birtokon kívül vadászó szülők a patak fölötti légtérben, a patak nyomvonalát követve vadászgattak. Ebből ismét arra következtetünk, hogy elsősorban a szitakötők és általában a vízfelülethez köthető rovarok adták a táplálékbázis derékhadát.
Még később, pár esetben láttuk a kirepült családot (2 szülő + 5 fiatal), s csaknem mindig a Kisberek és a szomszédos Horgász-tó környékén. Különösen érdekes volt látni, hogy amikor a gyurgyalagfalnál, de a Nagyvadföld környékén is hemzsegett a méh a fehér here tömeges virágzása miatt, a gyurgyalagok akkor is a vizekhez jártak, és akkor is – láttuk a felvételeken – szitakötőkkel etettek. Rá se hederítettek arra, hogy a gyurgyalagfal közvetlen környékén, bő három hektáros területen hemzseg a méh!
De a legmeggyőzőbbek a felvételek.
Készült 4100 vadkamerás (2K) rövid videó, körülbelül 40 hosszabb, összességében 20-30 percnyi 4K videó, és körülbelül 3000 fotó. Igaz, még nem néztük át az egész anyagot (erre talán majd télen jut idő), de sok ezer felvételt így is láttunk, ám méheket egyszer sem. Ellenben szitakötőt gyakran, lepkéket is sokszor, amikor pedig mégis „klasszikus beporzókat” hordtak, azok darazsak voltak, méghozzá legtöbbször lódarazsak.
Ebben az esetben is úgy láttuk, hogy preferálják a nagyobb termetű fajokat (darazsak között a lódarázs a legnagyobb termetű faj). Könnyen lehet, hogy a gyurgyalag sok olyan fajt is gyérít, amelyek egyébként veszélyesek lehetnek a házi méhre. Ezt nem tudjuk még biztosan, azt viszont biztosan állíthatjuk: a mi párunk, ebben az évben, ezen a területen, még a nagy méhrajzások idején sem függött rá a méhekre. A szitakötőkre annál inkább.
Hogyan tanul meg vadászni a kis gyurgyalag?
Mivel a szülők hullámokban etetnek, vagyis rövid időszakokban rendkívül sűrűn, aztán hosszú szünetekre állnak be, ezért a költőüreg szájában várakozó gyurgyalagfiókának sok a szabadideje. Ezt a lessátorból és a videókon remekül megfigyelhettük. Ilyenkor alapvetően három dolgot tesz a fióka. Figyeli a fal előtti eget, és ha felbukkannak a szülők, akár egészen távolról is hívni kezdi őket. Másfelől hallgatózik, hisz a szülők gyakran olyan irányból érkeznek, ahová nem lát oda, viszont hallhatja őket már távolról is. Amikor pedig nem látja és nem hallja őket, akkor a fióka „passzióból nézelődik”, és időnként kiszúr magának a lyuk környékén, a falon közlekedő rovarokat. Ezeket gyakran fixírozza. Jól látszik, hogy ösztönösen benne van ezeknek a „mozgó izéknek” a követése, a fixírozása, akár a falon mászkáló hangyáról van szó, akár a lyuk előtt zümmögő legyekről.
Ezekből a fixírozásokból aztán idővel vadászat lesz. A kis gyurgyalag elkapja élete első legyecskéjét, felkapja a falról az első hangyát és megeszi. Ha ez egyszer megtörtént, utána még több figyelmet szentel a környékén mozgó rovaroknak és egyre gyakrabban fog belőlük. Főként, amikor már nagyon éhes. A kis gyurgyalagok tehát nem kirepülés után tanulják meg a vadászatot, hanem a költőüreg bejáratában, a szülőkre várakozva.
A gyurgyalagcsalád beszélgetései
Az öreg gyurgyalagokat rendkívül nehéz volt fotózni, annak ellenére, hogy mindig tudtam, mikor érkeznek. Ebben is segített, hogy csak egy pár volt, mert hiszen egy zajos telepen nem tudtam volna elkülöníteni a hangokat. Itt viszont csak egyetlen család volt, tehát minden hang tisztán hallható és értelmezhető volt. A lyuk szájában etetésre váró fióka mindig hamarabb látta-hallotta a szülőt, mint én a sátorban, és olyankor azonnal hívta, egyre gyorsuló hangon.
A hang üteméből igen hamar már arra is következtethettem,
hogy mennyire lehet messze a szülő. Ráadásul a ponyván át láttam a beszálló szülők árnyékát is, így mire odaértek a lyukhoz, már exponálhattam is. Gyakorlatilag nemigen volt olyan etetés, amiről lemaradtam volna. Annak, hogy mégsincs temérdek remek fotó az etetésekről, elsősorban az az oka, hogy a szülők roppant gyorsak és nem hagynak időt a fotózásra. Persze sokat segített volna az is, ha komolyabb fotótechnikával dolgoznánk – ám egyszer talán ebben is előrébb jutunk.
A leggyakoribb forgatókönyv az volt, hogy a fióka hosszasan üldögélt, időnként „csipogva” a bejáratban, majd gyorsuló csipogással jelezte a szülő érkezését. Máskor azonban – jóval ritkábban, ám rendszeresen – a szülők a távolból a megszokottól eltérő, egyértelműen veszélyre figyelmeztető hangot adtak, s ilyenkor a fióka azonnal elhallgatott és visszahúzódott a költőüregbe. Riasztás után sokáig nagy csönd állt be, a fióka se dugta ki a csőrét. Néha csak akkor indult újra az élet, ha a szülők ismét megjelentek és „biztosították” a fiókát arról, hogy a veszély elmúlt.
Hogyan csábítja a szülő repülésre a fiatalt?
Az utolsó két napon, amikor vélhetően már csak egy fiatal tartózkodott az üregben, alapvetően három változást észleltünk. A szülők jóval ritkábban jöttek a falhoz. Érthető is, hiszen kevesebb élelmet kellett hordaniuk, míg a többi, már kirepült fiókát is etették odakint. Amikor végre megjöttek, hosszabban várakoztatták a fiókát. Nem szálltak oda a falhoz rögtön, inkább a közelben ücsörögtek egy kicsit. Bár se a kamera nem látott oda, és a sátorból sem láthattam, de a hangok alapján felültek megszokott helyükre, a villanyvezetékekre, ahonnan odaláttak a falra, és ahol a fióka is láthatta őket. De csak üldögéltek ott, míg a fióka egyre türelmetlenebbül hívogatta őket a lyukban.
Egyre gyakrabban esett meg az is, hogy a szülő jókora rovarcsokorral vagy szitakötővel érkezett a fiókához, a fióka ahogyan kell, visszaaraszolt, a szülő landolt, de úgy „pattant vissza” a falról, hogy „elfelejtette” átadni az eleséget a fiókának. Ezt időnként egymás után többször is eljátszották a fiókával, feltehetőn mindkét szülő. Végül aztán két-három alkalom után mégis megetették, sőt: ha egyszer megetették, utána több adagot is kapott. Majd szünet következett, a szülők elmentek a fal közeléből, csönd lett, ilyenkor néha a fióka is visszahúzódott az üregbe rövid időre, aztán mindig kijött megint, ám a szülők sokszor akár egy órán át sem néztek a fal környékére. A metódus változtatása, s főként a mézesmadzag elhúzása a fióka csőre előtt, egyértelműen a fióka kicsábítását célzó stratégia, trenírozás volt.
Hol töltik az öregek az éjjelt?
Se vadkamerás felvételek, se lessátorból vagy távolról végzett távcsöves megfigyelések során nem tapasztaltuk, hogy a szülők az üregben töltötték volna az éjszakát. Nem láttuk reggel kirepülni őket és este berepülni. Sőt: már repülős fiatalt is csak egy esetben láttunk beszállni. Reggelente is úgy tűnt, hogy az öregek távolról, a birtokon kívülről érkeznek. Így fogalmunk nincs arról, hol töltötték az éjszakákat.
Ez meglepő volt annak fényében, hogy a költés megkezdése előtt, április 22. és június 3. között reggeltől estig, szó szerint folyamatosan a birtokon voltak, és szakadatlanul a fal melletti villanyvezetékeken üldögéltek. Arra sajnos még nem jutott időnk, hogy átnézzük a gyurgyalagra vonatkozó nemzetközi szakirodalmat, de amint időnk engedi, ezt is megtesszük, s a talán mások kutatásai sok kérdésünkre választ adhatnak.
Mit kell fejleszteni a gyurgyalagfalon?
Most, hogy üres a fal, és gyurgyalagoknak se híre, se hamva, a nálunk nevelkedett fiatalok is valószínűleg már valahol Afrikában járnak, azt hihetnénk, jó ideig nincs feladatunk a gyurgyalagokkal kapcsolatosan. Egyrészt az első fészkelés során szerzett tapasztalatokat és felvételeket fel kell dolgozni videóban is a Youtube-on, másrészt a falat tovább kell fejleszteni.
Ennek alapvetően három módja van. Most végre nyugodtan dolgozhatunk a falnál, hiszen senkit sem zavarunk, így ki kell fúrni legalább 30 kiváló lyukat. Ebből minimum 15 lyukat még ezekben a hetekben, amikor átvonuló gyurgyalagok még előfordulhatnak. Másfelől novemberig jó volna vásárolni 8-10 köbméter homokot a közeli bányából, hogy azzal még „hitelesebbé”, „autentikusabbá” tegyük a falat és szűk környékét.
A homokból az elkészített lyukakba is bejuttathatunk, hogy a gyurgyalag a lehető leginkább alkalmasnak ítélje az üregeket. Hiszen a legjobb élőhelyek számára a homok- és löszfalak. Ha jelentősebb homokdűnével magasítjuk a gyurgyalagudvart, ebbe a dűnébe később önállóan is fúrhatnak lyukakat újabb párok. Végül a sikeres mézelő zóna telepítését tovább kell folytatni. Szeptember-október folyamán nagy tömegben kell a gyurgyalagfalnál vetni bíborherét, a mézontófüvet és más mézelő virágos növényeket, hogy amikor megérkeznek a gyurgyalagok 2026-ban, ne csak fészekhely várja őket, hanem virágtenger is.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Fotók és felvételek: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több gyurgyalag
Csodásak ezek a fotók és videók. A cikk egész hétvégés olvasmány, igazi Cen-maraton.
Fantasztikus munka, gratulálok! (a videók külön élményt jelentettek😊)
Köszönöm, Ibolya 🙂 🙂
Tényleg szeretnénk felébreszteni a Youtube-csatornát is, mert éppenséggel anyagunk van bőven, most már a gyurgyalagról is 🙂
Az nagyon jó lenne, Cen’, sőt, isteni, legalább olyan jó, mint télen a madárbalkon. 😊
Ez a cikk most nagyon más mint amit Centauri írni szokott – olyan mint egy Fekete István történet. Milyen pontos megfigyelés a gyurgyalag családról. A hangok szerinti megkülönböztetés a történéseket illetően, lenyűgöz engem. Micsoda éles érzékelés- minden idegszállal, mi történhet. Erre is születni kell. Nem elég csak a fényképezőgép , vagy a vadkamera objektívje. Érdekes, hogy a méhészek azt gondolják a gyurgyalag veszélyes a kaptárjaikra. Először is, ebből a cikkből az is kiderült számomra, hogy a kedvenc étel a szitakötő az vizes élőhely közelében van, a méhkaptárakat meg erdőszélre , vagy kaszálók szélére teszik- legalábbis én amiket eddig láttam, nem patak vagy tó közelében voltak. A madaras könyvben is benne lesznek a birtokon költő fajok történetei? Szívesen olvasnék egy ilyen könyvet, ahol nem olyan ” Brehm”-s, hanem mesélős.
Benne lesznek természetesen 🙂
Ez lenyűgöző! 🙂
Tényleg mindenről beszámoltál, nem hiszem, hogy kimaradt volna valami.
„a gyurgyalagok nem kapkodnak és viszonylag szűk időintervallumban aktívak”
Ez nekem nagyon szimpatikus, én is így próbálok élni. Még jobban szeretem őket! 🙂
Pont azon gondolkodtam olvasás közben, hogy vajon hogyan történik az etetés, ha a szűk üreg mélyén a fészekben van egy éppen csak kikelt fióka, aki nem tud még a bejárathoz jönni. Hozzá hogyan jut el a finom szitakötő?
Remélem, hogy a gyurgyalag pár jó ingatlanos módjára megmutatta a falat az összes rokonnak, barátnak és ismerősnek! Kellő hírverést csinált ahhoz, hogy jövőre több fészkelő párotok legyen.
Nem hihetetlen, hogy ez is sikerült? – hála azoknak, akik segítettek minket 🙂 🙂
🙂🙂
Ha az ember elég kitartó és türelmes…
Gyonyörű képek, gyönyörű hangok: gyurgyalag-, és emberi, ragyogó színek… nem sorolom tovább. Köszönöm, Cen’ , hogy ünnepé avattad számomra is ezt a napot. 🙂 🙂
Örömmel 🙂