Gőtekutatás | Harmadszor bővítjük az idén eszközparkot!

Hamar megírom ezt, még mielőtt kimennék terepszemlére és varsaellenőrzésre – ahogyan azt március 20. óta minden reggel szoktam, tegnap ugyanis ismét fejlesztettünk. Legutóbb itt írtam arról, hogy szükség volna újabb varsákra, legalább három szempontból.
- Egyrészt minél több a mintavétel, annál árnyaltabb adatsorokat kapunk a vízi gerinceseinkről.
- Másrészt szükség volna legalább annyi varsára, hogy minden vizünkbe jusson minimum egy.
- Harmadrészt az igazán ritka fajok megtalálásának esélyét csak az eszközök számának radikális növelésével tudjuk érdemben növelni.
Ebben a pillanatban
– 2025.04.17-én hajnalban – a harmadik szempont tűnik a legfontosabbnak, ugyanis sok helyen máris annyira kevés a víz, hogy nem érdemes vagy nem is lehet kutatni. Természetesen nem az új víztestekről van szó, hisz azokat épp azért hoztuk létre, hogy folyamatosan biztosítsuk a vízi élővilág számára a vízellátást. Fontos és érdekes elgondolni, hogy ha nem vágunk bele ebbe a projektbe az idén, akkor most gyakorlatilag alig akadna víz a környéken. A duzzasztott patakszakaszokon pezsgő élet van, de az alsó szakaszon, amihez nem nyúltunk még, annyira csekély a víz, hogy a varsát alig lehet belerakni.
A közeli belvíz 2024 május elején is több száz négyzetméternyi volt, de most napok választják el a teljes kiszáradástól (meg is kezdtük a mentést, és ma is folytatjuk).
A tavacskáink közül a Tőzeg-tavat körülbelül egy hete monitorozzuk,
de onnan még semmi sem került elő, és valószínűleg ugyanilyen eredményt hozna a másik két tó monitorozása is. Ez várható volt, a kis tavaknak kell még idő, amíg elfoglalja, felfedezi magának a környék élővilága.
Viszont egyre aggasztóbb, hogy lélegzetelállító eredményeink mellett, folyamatos munka és kutatás ellenére sem került még elő legnagyobb ritkaságunk, az alpesi tarajosgőte. A következő hetekben (körülbelül május közepéig) a kutatásaink főként az alpesi tarajosgőte megtalálását célozzák. És ne feledjük, hogy feltételeztük egy másik ritkaság, az alpesi gőte jelenlétét is. Utóbbit viszont még egyszer sem találtuk meg. Ráadásul újabban felmerült egy harmadik faj jelenlétének lehetősége is. A gőtékkel kapcsolatos rendkívül izgalmas helyzetet külön posztban tárgyalom majd, most csak annyit akarok rögzíteni, hogy az eszközpark növelésével tudjuk emelni annak valószínűségét, hogy az igazán nagy ritkaságok nyomára is rábukkanjunk.
Innen is köszönjük azok támogatását, akik az eszközparkunk fejlesztését is támogatták alkalmi adománnyal. Támogatókat, alkalmi adományozókat továbbra is keresünk, hisz egyelőre nem végeztünk a vizes élőhelyek kialakításával, a projekt kellős közepén tartunk, és szeretnénk, ha nem kellene félbehagyni. Ha bárki tud bármekkora támogatást adni, akkor menjen a „Donate” gombra. Előre is köszönjük!
De vissza az eszközparkhoz!
Tegnap ismét érkezett 5 varsa, amelyeket halasztást nem tűrve azonnal be is vetettünk. Eddig nyolc varsa dolgozott (kettő javítás alatt van), így ma reggel már 13 varsát kell ellenőrizni, s lesznek érdekes kísérleteink! Meg egészen új helyszíneink is. Ezért szeretném még az első ellenőrzés előtt rögzíteni a fejlesztés tényét.
Az egyik legérdekesebb kísérlet az lesz,
hogy leraktunk egy varsát a Nagypatak duzzasztott részén, a Hód-vízen a mélyvízbe is. Eddig csak partközelben varsáztunk, de felmerült, hogy lehetnek halak, akik a mélyebb részeken, a meder középvonalában mozognak. Korábban is írtam, hogy a duzzasztott szakaszokon voltaképp kicsit bénán, féloldalasan vannak behelyezve a varsák (ábrán is mutattam ezt). Most izgatottan várjuk, hogy egy mély rész kellős közepébe berakott varsa, amit csak egy vascső segítségével tudunk kivenni hosszú kötélen, vajon hoz-e bármiféle újdonságot?


- Végre van egy varsa a Sakál-vízben is, ahol még nem kutattunk (a „mangrove-mocsár” részen),
- a rendkívül hosszú és fontos Nagyfűz-vízben nem csak egy, hanem kettő varsa van már,
és további kettő került két nagyon izgalmas és fontos pontra.
- Egyet beraktunk az Árasztó-csatorna bejáratába. Így most esetleg megtudhatunk arról is valamit, hogy éjszakánként van-e forgalom a Nagypatak és az Árasztó-csatorna között.
- Továbbá egy varsa került a Kispatak és a Nagypatak torkolatába, ott is a Kispatak torkába.
Mindez rendkívül izgalmassá teszi a húsvét előtti napokat.
Ráadásul 04.16-án felmértük azt is, hogy a duzzasztásaink milyen hatással vannak a birtok fölötti patakszakaszra, s arra jutottunk, hogy bár az már nem a mi területünk, ott is kell kutatásokat folytatni. A tervek szerint – talán még húsvét előtt – három varsával átmegyünk majd a Nagypatak felső, tőlünk délre található szakaszára, legalább pár nap erejéig. Végtére is ez ugyanaz a víztest, és a nálunk élő vízi élőlények nem tartják számon a telekhatárokat.
Érdemes lenne a visszaduzzasztott Kispatak medrét is külön vizsgálni. Minderről később részletesen. Most csak azt szerettük volna rögzíteni, hogy az idén már harmadszor bővítettük az eszközparkunkat, s remélhetően ennek napokon belül meg is lesz a hatása. Talán épp jókor erősítünk ismét, mivel a gőték jól érezhetően 2025.04.15. óta lettek aktívabbak!
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































Olyan jó, hogy van hova menteni a belvízből. <3