Magyar gímszarvas rekordok | Íme a ranglista!
Mindenekelőtt hadd tisztázzam, kikhez írok ezúttal. Más esetben nem fontos ez, de ha szarvasokról van szó, akkor szinte minden esetben szó van vadászatról is. Ha pedig rekordokról és ranglistákról, akkor mindenképp. Megszűnik az az ideális állapot, amikor „csak” „olvasó” van.
Csak „vadász olvasó” és „nem vadász olvasó” van.
A szerzők többsége – szinte kivétel nélkül mindenki – azt az utat választja, hogy választ a két tábor között. Vagy egyiknek ír, vagy a másiknak. Meg is értem ezt valamelyest. De nem akarom ezt az utat járni. Mert ez nem jó út. Bárki, aki belebotlott már a vadászok és az állatvédők facebookos harcaiba (ezek többnyire „szellemi” pankrációk, semmint érdemi viták), hamar beláthatja ezt. Tudom: reménytelen vállalkozás, de én mégis hadd forduljak oda, mindkét olvasói csoporthoz.
A vadászok legyenek valamivel nyitottabbak az állatvédők felé, és nyitottságuk mutatkozzék meg abban, hogy a vadvédelem területén végzett munkájukról hatékonyabban, ügyesebben kommunikálnak.
Mert én például, elkötelezett állat- és természetvédőként hiába ápolok remek kapcsolatokat a helyi vadászokkal a saját tulajdonomban lévő 11 hektáros privát természetvédelmi területemen, és az itteni vadászok hiába érdekeltek épp úgy a környék védelmében, mint én, a nagyközönség felé ez mit sem ér, jussanak el a cikkeim bármennyi olvasóhoz is.
A vadászoknak fejlődni kellene kicsit a kommunikáció terén. Nem bántóan mondom ezt, csak leíróan. Jártam a sokat szidott vadászati világkiállításon is, s ott is szépen látszottak a kommunikációs deficitek. Márpedig kedves vadászok, melyik vadász ne szeretné, hogy kevesebb konfliktus övezze a vadászatot?
Az állatvédőktől meg több türelmet kérnék,
és annak átgondolását, hogy amennyiben a vadászat olyan ezer százalékos bűn, ahogyan azt sokan állítják, miként kísérhette el az ember történetét a kezdetektől egészen napjainkig? Ha a vadászoktól elvárjuk, hogy „modernizálódjanak”, nyitottak legyenek az állat- és természetvédelem progresszivitására, akkor talán az állatvédők is járhatnának jó példával elől, és időnként megüthetnének békülékenyebb hangnemet, nyitottabbak lehetnének pár kérdésben, és fogékonyabbak pár kérdés szigorúan szakmai megítélésére.
Bocsánat a hosszú bevezetőért, de muszáj volt. Mert valahogy valamikor át kell majd vágnunk ezt a gordiuszi csomót. Az alábbi írással vadászoknak nem sok baja lehet, de az állatbarátoknak írom: azzal együtt is, hogy ezeket a gímbikákat lelövik, két dolgot mindenképp tudjanak. Először is a vadászterületek nagy részén korrekt vadászok dolgoznak, akik megvárják, amíg a bika eléri a fénykorát, és csak ha már elért a bika a zenitbe, vagy épp túljut rajta, akkor hozzák terítékre.
A saját területem legremekebb bikájával, Edwarddal kapcsolatosan erről a kérdésről is írtam már külön posztban ITT.
Nem mellesleg a vadászok érdeke is,
hogy a jó képességű bikák a lehető legtovább örökítsék a génjeiket. Miért is lőnének le idő előtt remek bikákat? Főként – és laikusok ezt sokszor nem tudják –, hogy ugyanannak a bikának az agancsa is évről évre egyre szebb lesz, egészen addig, míg el nem éri életereje csúcsát. Miért lőnének ki egy bikát a csúcs előtt? Hisz azzal a vadász többszörösen is kiszúrna magával. Kivenné az állományból a jó adottságú bikát, és további jó adottságú szarvasok tucatjaitól fosztaná meg magát, és persze kihagyná azt a ziccert is, amit egy szép bika évekkel később jelentene. Ilyet csak egy rövidlátó, ostoba vadász tesz.
Persze előfordul, amint én is tudtam olyan hivatásos természetvédőről, aki fokozottan védett madarakat csempészett stikában. Ilyen-olyan kivételek akadnak mindig, de a vadászok általában féltve óvják a szarvasokat.
Ugyanakkor a szarvasállomány féken tartása – mivel nincs Magyarországon elég farkas – igenis szükséges. A magyarországi szarvasállomány ezzel együtt is folyamatosan nő. Minderről részletesebben ITT.
De ami ezúttal a legfontosabb:
a szarvasagancs bírálata végső soron ugyanazt fejezi ki, amit a nem vadászó, állat- vagy természetvédő is sokszor érez a vadonban. A vadon és a benne élő állatok tökélyének csodálatát. Végső soron a trófeák pontozása az agancs esztétikáját próbálja meg számszerűsíteni.
Ebben – még ha a nem vadászó ember számára egyáltalán nem adekvát módon is – ugyanúgy a vaddal szembeni elragadtatás és csodálat nyilvánul meg, mint amikor egy fotó örökít meg bármely természeti jelenséget. Más kérdés, hogy persze akadnak olyan vadászok is, akikben nincs meg az efféle elragadtatás, akik csupán sportteljesítményt látnak a szarvasvadászatban.
Amiként például madarászok között is igen sokan vannak, főként a ritkaságvadászok között, akikből valójában szintén radikálisan hiányzik az efféle elragadtatás, de még a tudományos érdeklődést vagy módszertant is csak nyomokban lelhetjük fel a tevékenységükben. Sokkal inkább sportot űznek abból, hogy rárepüljenek a ritkaságokra. Sokszor olyan ritkaságokra, amelyeket mások találtak. Az efféle ritkaságvadászatból fakadó madarászturizmus nem egyszer komoly problémát okozhat természetvédelmi területeken is, fészkelő vagy félénk madarak esetén.
Árulkodó jel az is,
hogy a ritkaságvadászok is listákat vezetnek, és világranglistájuk is van (melyikük látott több madárfajt a világon). Távolinak, erősnek tűnhet a párhuzam, holott egyáltalán nem az. Mindkét szférában megjelenik a versenyszellem, a természet tiszta és érdek nélküli csodálata mellett (esetenként helyett?). És igen, ne tagadjuk: legyen szó vadászatról vagy ritkaságvadászatról, a versenyszellem kisebb-nagyobb torzulásokhoz vezethet. Akár a vadász és madarász tevékenységét nézzük, akár a jellem változásait.
Maradjunk most tehát annál, hogy a trófeabírálat a gímszarvas eszméletlenül szép, mitikusan tökéletes agancsának esztétikájáról szól. Alapvetően. A trófeabírálat minkéntjéről korábban írtam egy részletes cikket ITT. Akit ez érdekel, annak örömmel ajánlom.
A magyar vadásztársadalom jó ideig büszke volt a magyar szarvas kimagasló nemzetközi sikereire. Ezek a sikerek kissé megkoptak mára, de hogy mennyire, azt akkor ítélhetjük meg leginkább, ha megnézzük: mennyi rekorderünk volt, és mikor, és most hány magyar gímtrófeát találunk a világranglistán.
Két dolgot a magyar gímszarvassal kapcsolatosan meg kell említeni még. Egyrészt a vadásztársadalom hosszú ideig büszke volt – látni fogjuk: méltán –, hogy a selejtezés és általában a vadgazdálkodás oly sok remek szarvast ad a világnak, és a magyarországi szarvasállomány világszinten is kiemelkedő.
Mit jelent a selejtezés?
Amint a legjobb képességű bikákat a lehető legtovább kíméli egy szakértő vadász, addig a rendellenes vagy veszélyes agancsformájú bikákat hamar kiveszik az állományból (vannak „gyilkos” agancsformák is). Egyesek szerint a vadgazdálkodás sokfelé már nem kellően hosszútávú, némely helyen a vadásztatásból rövid távon akarnak kivenni pénzt, s emiatt a magyarországi szarvasállomány fénye lassan megkopik. Ugyanakkor beszéltem olyan szakértővel is, aki kétségbe vonta még azt is, hogy a hazai gímek képességeit a vadgazdálkodás, a tervszerű selejtezés alakította volna ki. Igaz, én is láttam olyan több ezeréves gímkoponyákat és agancsokat, melyek lazán rávertek a mai rekordokra, holott akkortájt nem volt még selejtezés és vadgazdálkodás. Akkoriban csak a vadon nagyragadozói szelektáltak.
Azt is tudjuk, hogy a szarvasra komoly hatást gyakorol az élőhely minősége. A vadászok és a vadak éppúgy elszenvedői az egyre fokozódó zavarásnak, a mindenütt megjelenő kerítéseknek, villanypásztoroknak, motorosoknak, quadosoknak, az erdők irtásának, mint a természetvédelem elkötelezettjei. Az élőhelyek minőségének leromlása, újabban a globális felmelegedés hátrányos hatásai, a hőhullámok okozta hő-stressz (az agancs növekedés időszakában!), mind-mind hátráltatja a magyarországi szarvas minőségének fennmaradását.
Mindentől függetlenül is sokszor tűnik úgy, hogy Magyarország egyszerűen abban a kiváltságos helyzetben van, hogy a gímszarvas elterjedési területének gócpontja jutott neki, s egyúttal a genetikailag is legerősebb, legpompásabb populáció, és annak gyönyörű bikái. Talán inkább úgy kellene hozzáállni a gímszarvashoz – vadásznak és állatvédőnek egyaránt –, mint ami olyan kiváltságos vad, aminek védelme és szinten tartása a mi közös felelősségünk és hivatásunk.
A magyar szarvas annyira erős (legalábbis annyira erős volt), hogy amikor például Új-Zéland betelepített állományát nem találták elég jónak, zömmel Magyarországról kivitt szarvasokkal erősítették fel, leginkább zalai gímekkel. Ezeknek a magyar szarvasoknak a leszármazottai, igaz nem természetes körülmények között, hanem általában farmokon, és nem is természetes takarmányon, de lélegzetelállító agancsokat fejlesztenek. Ez talán nem volna lehetséges, ha a genetikai adottságaik nem volnának kiválóak. Ezeket az adottságokat pedig a magyarországi erdőkig vezethetjük vissza.
Az alábbi cikkben összeszedtem a legszebb új-zélandi gímbikákat is ITT.
Nézzük a világrekorder bikák listáját!
Ha a világ 10 legjobb bikáját nézzük,
az örök ranglistán 5 magyar bikát találunk. Ez vitathatatlanul kiugró eredmény. Nem egyszerűen arányaiban, hanem abszolút mértékben is. Figyelembe véve, hogy mekkora a gímszarvas elterjedési területe, egészen elképesztő. Az is vigasztaló, hogy nem azért nincs újabb magyar rekorder, mert ugyanakkor más országok ontják a rekordereket. A két utolsó rekorder közel esik egymáshoz, minkettő a nyolcvanas évek végén esett, és az egyik itt is magyarországi. A karapancsai bika, amely itthon ma is abszolút rekord.
És nézzük a világranglistát!
Itt is azt látjuk, hogy 5 magyar bika van az első tízben! Három bikát 2000 után hoztak terítékre. Igazán pontos képet akkor kaphatnánk arról, hogy a magyarországi gímállomány mennyire tartja a minőségét, ha tudnánk, hogy évente hány magyar trófea kerül fel mondjuk a világranglista első 10 helyezettje közé. De mivel egyelőre ilyet nem találtam (angolul sem), egy másik forráshoz nyúlok. Nézzük Magyarország 50 legjobb szarvasát! A táblázat alapján nem látható át, hogy javult-e vagy romlott a helyzet. Ezért rakjuk sorba egy diagramon. Nézzük, hogyan oszlik el ez az 50 bika éves viszonylatban.
A grafikon alapján még akkor sem mondhatjuk, hogy a magyarországi gímállomány minősége erősen visszaesett, ha ezt például már hallottam a helyi vadászoktól is. Inkább az látszik, hogy volt három hullámvölgy, egy a hetvenes években, egy a kilencvenes évek közepén, és egy kisebb a 2000-es években. Ugyanakkor a legkiugróbb év 2006 volt, amikor 5 olyan bika került terítékre, melyeknek ma is helye van a Top 50-ben. Az utolsó évtizedről is inkább csak annyit mondhatunk, hogy bizonytalan. Nézzük más felbontásban, évtizedenként, hátha úgy jobban látjuk a tendenciát.
Ezek alapján is inkább úgy tűnik, hogy a magyarországi szarvasállomány tartja a szintet, sőt: meglepően egyenletes teljesítményt hoz évtizedes léptékben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy még ha akadnak is rosszul, felelőtlenül gazdálkodó vadásztársaságok, ez biztosan nem jellemző, hisz a rossz vadgazdálkodás vagy a kiváló bikák idő előtti kilövése fél évszázad alatt már éreztette volna a hatását.
Az is érdekes – és ez sem változott az idők során – hogy a legszebb gímbikák mennyire kicsi területre összpontosulnak. A Top 50 bikái közül 19 zalai bika (38%). így már értjük, hogy Új-Zélandra is miért Zalából vitték a gímet.
Rakjuk össze a teljes képet!
- A gímszarvas elterjedésének epicentrumában helyezkedünk el.
- Úgy tűnik, hogy nemcsak földrajzilag, hanem genetikailag is központi hely ez, a legerőteljesebb gímbikák területe.
- 10 világrekorder gímből 5 magyar!
- Az utolsó két reekorder közül egy szintén magyar (bár most épp egy bolgár agancs vezeti a listát).
- Bátran állíthatjuk, hogy a legszebb szarvasok zöme Magyarországon él.
- Az országon belül pedig Zalára és Somogyra koncentrálódik jelentős mértékben.
Végezetül idézzünk fel pár rekordert a Nimród vadászújság 2022.05-ös számából, annál is inkább, mert egy egészen korai rekordunkról is szó esik benne, egy 1890-ben elejtett bikáról.
1890
Montenuovo Alfréd herceg szálkai birtokán, 1890-ben a falusi gazdák árverésen megszerezték az erdőkkel tarkított mezőgazdasági területre szóló vadászati jogot. 1891-ben Reinspach János Tolna megyei földműves itt ejtette el azt a kapitális gímet, melynek trófeáját Montenuovo hercegnek ajánlották fel. 1910-ben, a bécsi nemzetközi vadászati kiállításon a szálkai, avagy Montenuovo-bika agancsa első díjat nyert, s világrekordnak nyilvánították (1910–1954). Páratlan huszonkettes, ágainak száma 11/8, tömege 14,50 kg, és 246,51 CIC-pontos.
1968
1968. szeptember 9-én Ernst Joachim Schausberger osztrák vendégvadász kapitális bikát ejtett a Somogy megyei Gamás határában. A trófeát 251,16 CIC-pontra értékelték. A gamási bika – mivel a Tuskósi-erdőben ejtették el, tuskósi bikának is nevezik – világrekord-várományosként két évig állt a képzeletbeli dobogó első helyén. Ténylegesen sohasem nyilvánították világrekorddá; 1968–1970 között magyar rekord volt. E bika agancsa a világ első, szabad területen terítékre hozott trófeája, melyet először 250 pontnál többre értékeltek. Hivatalos nemzetközi bírálata az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállításon volt. Páros 14-es, ágainak száma 7/7, tömege 12,57 kg, 249,37 CIC-pontosnak minősítették.
1970
Marion Schuster svájci vadászhölgy volt, hazánk lelkes barátja és évek óta gyakori, állandó vadászvendége, szenvedélyes vadász. Többször járt szarvasbőgéskor Zalában, több kiváló, aranyérmes bikát ejtett már el ott. 1970 szeptemberében Lentinél lőtte az akkori világrekord (1971–1973) agancsot viselő, 251,83 CIC-pontos, a nevével együtt emlegetett gímbikát. A trófea páratlan 26-os, ágainak száma 13/10, tömege 14,10 kg.
1972
Paul Riegel jómódú német vadászvendégként érkezett Magyarországra. Világszerte vadászott, hazánkban többször is járt, sok bikát lőtt; a Jászkisér mellett elejtett őzbakja (231,53 CIC-pont, 770 gramm) is világrekordnak bizonyult. A Zala megyei Lentiben 1972-ben zsákmányolt ún. lenti bikája 1973–1976 között állt a világranglista élén: a páratlan 20-as trófea ágainak száma 10/18, tömege 14,80 kg, a bírálaton 252,98 pontot kapott.
1981
A gyótai terület neve a szarvasvadászok körében emblematikus helyet foglal el, adottságainál és az ott folytatott kiváló szakmai tevékenységnél fogva ismert egész Európában. Itt esett 1981-ben az a világrekord agancsot viselő pusztakovácsi bika, amely utóbb 7 évig állt a ranglista élén. Werner Petznik nyugat-berlini építész a feleségével érkezett Magyarországra, hogy meglője életbikáját. Hat napig követték a rudlit, mígnem teljesült a házaspár kívánsága – terítékre került a világrekord, a „világon megszerzett trófeák legszebbike”. Az elejtett gímbika világrekord pozícióját (1981–1986) Plovdivban megerősítették. A páros 16-os trófea ágainak száma 8/8, tömege 15,00 kiló, 269,89 CIC-pontos. A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács a világon bemutatott összes trófea legszebbikének nyilvánította.
1986
Bleier József közismert hivatásos vadász volt. Bellyén született, már tizenöt éves korában Tökösön szolgált, igen fiatalon az akkori területgazda, ifj. Albrecht bajor herceg alkalmazottja volt. 1956-tól a mai Gemenc Zrt. elődjének lenesi, majd karapancsai vadászterületén dolgozott fővadászként. Munkájának eredménye csaknem 150 elejtett aranyérmes gímbika. A hivatalos indoklás szerint ennek elismeréseként kapta 1986-ban a karapancsai bika elejtésének lehetőségét, melynek agancsa 1986–1990 között vezette a világranglistát. A páratlan 26-os trófea ágainak száma 10/13, tömege 15,50 kg, a nemzetközi bírálaton 271,00 pontot ítéltek neki.
Végül egy kis adalék arról, hogy nemcsak a vadászok és nemvadászok között feszülhet ellentét,
megjelenhet komoly ellentét a vadásztársadalmon belül is,
sőt: a rekordok hajszolása, a jó pár bekezdéssel feljebb kissé már kárhoztatott versenyszellem sok vadhajtáshoz vezethet. Láthattuk a világrekordereket mutató táblázatban, hogy a legutóbbi rekordot, egy bolgár bikát törölték, méghozzá csalás gyanúja miatt. A trófeamánia tüzében megjelentek ugyanis a csalók, akik vadaskertekben, akár hormonkezeléssel is felturbózzák a bikákat, akiket aztán kiengednek a vadászterületre.
Nem kell magyarázni, hogy ez mennyire nem fair se a bikával, se a „vadásztársakkal” szemben. A bolgár bikát ilyen csalás miatt kellett kizárni. Sajnos Magyarországon is voltak lebukások és gyanús esetek, de ezekről majd részletesen később. Most ízelítőül csak az utolsó rekorderünkkel kapcsolatos pletykákról hoznék valamit.
A karapancsai világrekorder bikáról ezt írják (forrás):
Elejtőjének Bleier József helyi fővadászt tartják, de sokakban gyanút kelt, hogy egy ekkora bikát nem valamely pártfunkcionárius vagy valutában fizető nyugati vendég kap puskavégre, hanem – s erre oly büszkén hivatkozott Kádár János is – egy rangban alul, de szaktudásában, tapasztaltságában messze a legmagasabban álló szakember. Tudni vélik, hogy a területen már jól ismert, óriási aganccsal rendelkező bikát egy helyi kombájnvezető találta meg döglötten, és akár egy korabeli burleszkben – a fővadász neve alá vezették be, mintha ő lőtte volna ki, elkönyvelvén az esetet egy minden szempontból jó megoldásnak. Egyszersmind – legalábbis papíron – megjutalmazva az idősödő, tapasztalt vadászt és méltatva a hazai vadgazdálkodást. Még ha ez igaz is, semmit sem von le a vadgazdálkodók, a terepen lévők eredményeiből, hisz végső soron a csodás bika megszületett, és élete delén hagyta itt a földi világot.”
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több szarvas
