Aszály és forró szél: eltűnt a víz a patakból!

2000 aszály forró szél 2025 június kiszáradás patak 2 Nagyberek-csatorna

Aszály és forró szél: eltűnt a víz a patakból!


Centauri cen logo Cenweb

Már tegnap, 2025.06.06-án (vagyis a kis színjátszólepke megkerülésének napján) is számítottunk rá, hogy napokon belül eltűnhet a víz a Nagypatakból. Nem vágott mellbe, hogy ez bekövetkezhet, hisz részben épp azért fogtunk bele a vízvisszatartás programjába, 2026 március elejétől épp azért csináltunk víztesteket, hogy kompenzáljuk a kiszáradásokat. Nemcsak azt, ami minket érint, hanem ami miatt a környék kisebb vizei is rendszeresen kiszáradnak az utóbbi tíz évben.

A Nagypatak sosem volt egy stabil, bő vízhozamú víz, de teljes kiszáradásra először 2020 tavaszán került sor. Épp azon a héten, amikor az első duzzasztást készítettük (akkor még csak kézierővel a mostani Hód-gázló helyén). Azóta sokszor láttuk, hogy a patakmederben nyáron épp csak csordogál valami – már ha csordogál egyáltalán.


2000 patakfotók árasztott revitalizált patak 2025 8
A duzzasztott patak kora tavasszal | Fotó: Centauri

Az viszont meglepő, hogy ennyire hamar, június elejére megszűnt a vízfolyás.

A Nagypatak kezelésével kapcsolatosan alapvetően két nagy kérdés van, melyek közül eddig csak egy volt az előtérben.

  1. Hogyan tudjuk kezelni az áradásokat?
  2. Meddig képesek a duzzasztásaink megtartani a vizet tartós szárazság idején?

Mivel 2025 eddig nem kiemelkedően száraz év (bár nálunk erősen aszályos), a második kérdéssel eddig nemigen foglalkoztunk. Áradást már kezeltünk (bár nagy vagy tartós áradásunk sem volt), aszállyal, krónikus vízhiánnyal viszont még nem néztünk szembe.

Bár még valóban nem tartunk ott, ahol mondjuk az évszázad aszályánál, 2022-ben, de már a meteorológia is előrevetíti egy súlyos aszály lehetőségét. A térképük szerint pedig, bár különböző mértékben, de az ország nagyobbik hányadát aszály sújtja máris. A MET szerint a birtok olyan régióba esik, ahol az aszály mértéke csak enyhe. Nem biztos, hogy tudni akarjuk, mi történik, amikor súlyos.

A meteorológia az alábbiakat írja az utóbbi idők esőzései és az aszály kapcsán (2025.06.07.):


Korábban is úgy gondoltuk,

hogy a Kisberek tavai majd aszályban is jól tartják magukat, mivel források táplálják őket. A Nagypatak duzzasztott mély vizei a patak vízhozamától függenek, de úgy gondoltuk, hogy a mélységük és a talajban tárolt nagy mennyiségű talajvíz miatt sokáig tudnak ellenállni még egy tartós aszálnyak is. Annál hatékonyabban, minél több vizet tudunk a patakot kísérő területekre kivezetni.

Az ebihalak miatt az lenne a minimális cél, hogy a télen, tavasszal, nyár elején betárazott vízből legalább július elejéig el lehessen jutni teljes kiszáradás nélkül, hiszen az ebihalakból körülbelül július elejére válnak kisbékák. Más kérdés, hogy miután 2025-től már két védett halfaj, a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a kövi csík (Barbatula barbatula) is ívik a vizeinkben, és ebben a pillanatban is halivadékok ezrei élnek a Nagypatakban, a teljes kiszáradás őket mindenképp veszélyeztetné. Idővel esetleg a halivadék mentésére is fel kell készülnünk. Ez újkeletű probléma, hisz ez a völgy talán már félévszázada nem látott halivadékot.

Amint újabban a kétéltűvédelmünk hatékonyságát nagyságrendekkel szeretnénk továbbnövelni úgynevezett inkubátortavakkal, ennek mintájára talán gondolkodnunk kell majd kimondottan halivadékoknak létesített inkubátortavak, halágyak létrehozásában is.


2025.06.06-án reggel már annyi víz sem ment a gázlókon,

mint amennyi egy félig megnyitott vízcsapból szivárog. A vízszint drámaian csökkent a csatornákban, a Nagyberekből pedig szinte teljesen eltűnt. A forróság felgyorsította a száradást. Mivel az előrejelzések nem ígérnek esőt belátható időn belül, várható volt, hogy a szárazodás folytatódni fog. Azt viszont nem hittük, hogy ilyen ütemben. Mivel a Nagypatakot és a Kispatakot is források táplálják az eredésüknél, abban reménykedtünk, hogy tartós aszály esetén is kapnak valamennyi vizet.

Ez valószínűleg így is van, de amikor tartósan 30 fok fölött jár a napi csúcshőmérséklet, amikor tartósan fúj az élénk, forró, déli szél, a párolgás mértéke akkora lehet – ezek szerint –, amivel nem tudják felvenni a versenyt a források sem (ez szerencsére a Kisberekben egyelőre nem igaz).


2000 aszály forró szél 2025 június kiszáradás patak 1
Sakál-gázló 2025 június 07-én. Először fordul elő, hogy egy csepp víz se megy itt. | Fotó: Centauri

2025.06.07-én délután a Sakál-gázlón már egy csepp vizet sem láttunk.

Ez azt jelenti, hogy a duzzasztott vizekben jelenleg úgy áll a víz, akár egy tóban vagy holtágban. Először fordul elő, hogy a Nagypatak és a Nagyberek között megszakadt a kapcsolat. Az Árasztó-csatornába már nem megy víz. A Nagypatakot és a Cselle-öblöt összekötő kis árok száraz. A nemrégiben még látványos vörös vízéről „híres” Edward-csatornából mára tűnt el az utolsó csepp víz.

A Nagyberekben a legmagasabb vízszinthez képest összességében körülbelül 45 centiméterrel ment lejjebb a vízszint, így a Nagyberek-csatorna legnagyobb részében is már csak centiméteres víz van (várható, hogy napokon belül ott is csak a legmélyebb pontján marad vízfelület). A patak duzzasztott részei jól tartják magukat, de némiképp ott is csökkent a víz, az utóbbi két hétben körülbelül 10 centit.


2000 Miért vörös a lápok mocsarak vize Edward-csatorna vizes élőhely 1
Edward-csatorna 2025. május 25-én | Fotó: Centauri
2000 aszály forró szél 2025 június kiszáradás patak Edward-csatorna
Edward-csatorna 2025. június 07-én | Fotó: Centauri

Mostantól tehát a duzzasztott vizeink magukra vannak utalva.

Nincs több utánpótlás, vagy csak igen kevés. A környező területek napokon belül kiszáradnak. Víz maradhat a Cselle-öbölben, az Árasztó-csatornában, a Nagyberek-csatorna legmélyebb pontján, de az eddig összefüggő vizes élőhely most összetöredezik. Ez egyébként nem tragédia, számítottunk erre. Eleve úgy gondoltuk, hogy a Nagypatakot leszámítva a terület nagy részén változatos vízjárás lesz.

Most viszont a mély, duzzasztott patakszakaszok is magukra maradnak, és az a kérdés, hogy meddig képesek tartani magukat. Míg minden nappal egyre kevesebb vizet kapnak, két csatornán is vesztenek vizet.

  • Egyrészt a gázlók alatt továbbra is lehet gyenge szivárgás,
  • másrészt a hőség és szél miatt jelentős a párolgás is.

2000 Miért vörös a lápok mocsarak vize Edward-csatorna vizes élőhely Nagyberek-csatorna
Nagyberek-csatorna 2025. május 25-én | Fotó: Centauri
2000 aszály forró szél 2025 június kiszáradás patak 2 Nagyberek-csatorna
Nagyberek-csatorna 2025 június 07-én | Fotó: Centauri

Extrém esetben akár a patakmeder is kiszáradhat,

vagy minimálisra csökkenhet benne a víz. De ha ez csak hetekkel később következik be, azzal alapvetően nincs nagy gond. Addigra az ebihalak elhagyják a patakmedret amúgy is.

Drámainak tűnik mindez, de egyelőre még mindig az a helyzet, hogy nálunk, a rezervátumban a megmaradt vizek is jelentősek és pezseg bennük és a környékükön az élet. Ugyanakkor tudjuk, hogy két szempontból is radikálisan kiszámíthatatlan egy ideje a csapadék:

  • térben is kiszámíthatatlan,
  • és időben is.

A növényzetet egyelőre nem károsítja a szárazság,

de jelentős eső március elseje óta mindössze két alkalommal volt. Tudjuk, mert a vizes élőhelyek miatt napi szinten jegyzünk fel mindent. Ráadásul a második zápor csak 40 perces volt, és már semmit sem emelt a patak vízhozamán. Minden más „eső” gyakorlatilag csepergés volt csak, legtöbbször a port sem verte el.


Javított a helyzeten,

hogy ugyanakkor az egész tavaszt messze az átlag alatti hőmérséklet jellemezte, így a párolgás alacsonyabb volt a megszokottnál. Ezutóbbi hatás viszont megszűnt mára, sőt: a szokatlan hidegből átkerültünk a radikális hőségbe – és ez meg is látszik a vizeinken.

Nem feltétlenül pozitív értelemben, de ha marad az aszály és a hőség, ismét rendkívül érdekes hetek állnak előttünk. Ismét olyasmit tanulhatunk meg, amire eddig nem volt alkalmunk. Most megtudjuk, hogy mennyit bír a patak, meddig képesek ellenállni a vizeink egy tartós, forró szárazságnak. A végtelenségig nyilván nem tud ellenállni, hiszen látjuk: jóval nagyobb tavak és víztározók is szárazon állnak. Van az az olvasat, ami szerint már az is kivételes kegy, hogy ennyi vizet tartalékolhattunk.

Továbbra is reménykedünk, hogy bár a Medárd jó ideje nem jelent már semmit, de hátha kapunk még esőt. És nem tettünk le arról sem, hogy sikerüljön egy új árasztás is a madárvonulás kezdetekor, valamikor július második felében. Az rendkívül fontos lenne, hogy augusztus-szeptemberben sok vizünk legyen. Az is biztos, hogy a mi vizes élőhelyünk érzékenyen reagál a szárazságra, de ugyanilyen hamar regenerálódik is, amikor eső érkezik.               


2000 Élőhelyvédelem rehabilitáció ebihalak védelme áradás harmadik árasztás Hód-gázló ebihalvédelem
Cselle-öböl 2025 május 23-án | Fotó: Centauri
2000 Cselle-öböl Nagyberek vízes élőhely árasztás apadás 2025.06.04. 2
Cselle-öböl 2025 június 4-én | Fotó: Centauri
2000 aszály forró szél 2025 június kiszáradás patak Cselle-öböl
…és végül 2025 június 7-én | Fotó: Centauri

Borítókép / illusztrációk: Centauri

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


adomány menyhal hal halak vizek tó patak

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Mozgolódnak az őszi hollók

A rezervátumunkban immár hagyománnyá vált, hogy szeptember-október a hollók megfigyelésének, fotózásának és kutatásának időszaka. Tovább

1 hozzászólás

  1. Azt gondolom, hogy – sajnos – a földfelszín alatti vizeink is fogynak, egyre mélyebben van a talajvíz szintje. Nem tudom, ez befolyásolhatja-e a patakokat tápláló forrásokat. A párolgás viszont ugyanolyan intenzív lesz, bármikor is jön a hőség.

    De az új víztestek mindenképpen hasznosak! Segítenek az ebihalaknak a túlélésben – plusz a szúnyogok! 🙂 -, és növelik a birtok alatti talaj nedvességtartalmát, és így legalább ott tovább élhet a növényzet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük