Az AI mégsem csökkenti a munkahelyek számát?
Bár az utóbbi időben sok hír érkezett arról, hogy a nagyvállalatok a mesterséges intelligencia miatt tömegesen bocsátják el a munkaerőt illetve tervezik ezt, a PwC Magyarország tanácsadócég szerint a mesterséges intelligencia (AI) összességében nem csökkenti, hanem növeli a munkahelyek számát. Az AI Jobs Barometer 2025 című jelentés azt állapította meg, hogy még az AI hatásának leginkább kitett munkakörökben is 38 százalékkal nőtt a munkahelyek száma 2019 és 2024 között.
A tanulmány készítői hat kontinensen több mint egymilliárd álláshirdetést és több ezer vállalati pénzügyi adatot elemeztek. Mint megállapították, az AI-jal leginkább érintett munkakörökben az egy alkalmazottra jutó árbevétel háromszor gyorsabban nőtt (27 százalék), mint a legkevésbé érintett ágazatokban (9 százalék). Az AI-kompetenciát igénylő pozíciók 2024-ben átlagosan 56 százalékkal magasabb fizetéssel jártak, valamint jellemzően bérprémiumot kínáltak.
A 2022-ben széles körben elérhetővé vált generatív AI óta az azt leginkább igénybe vevő ágazatokban (pl. pénzügyi szolgáltatások, szoftverfejlesztés) megtöbbszöröződött a termelékenység növekedése, a 2022. évi 7 százalékról 2024-re 27 százalékra nőtt. Ezzel szemben az AI-nak kevésbé kitett szektorokban (pl. bányászat, vendéglátás) a termelékenység gyakorlatilag stagnált (2022-ben 10, 2024-ben 9 százalék volt), a bevételek növekedése is lassabb volt.
Az AI által érintett munkakörökben a szükséges készségek sokkal gyorsabban változnak, mint egy évvel korábban. Emellett csökkent a diplomaigény is: az AI-t használó munkákban 66-ról 59 százalékra, az automatizált munkákban pedig 53-ról 44-re 2019 és 2024 között.
Az AI ugyanakkor nem egyenlően hat a nemek munkájára: minden vizsgált országban több nő dolgozik AI-nak kitett munkakörben, így a változó készségigények rájuk aránytalanul nagyobb nyomást gyakorolhatnak.
Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország HR és szervezetfejlesztési tanácsadási csapatának vezetője a közleményben hangsúlyozza: a mesterséges intelligencia miatt új készségekre és gondolkodásmódra van szükség, hiszen a technológiai fejlődéssel lépést tartani csak a folyamatos tanulást támogató rendszerekkel lehet.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több AI
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több cenweb









































