Óriási meglepetés: fehér ibolya a birtok új virágos növénye!
Ami egy ilyen privát természetvédelmi területen boldoggá teszi az embert, az talán hajszálra ugyanaz, ami általában is boldoggá teszi az életet. Két dolog dinamikus egyensúlya. Egyrészt az, hogy vannak kiszámítható dolgok, amelyek biztonságot adnak a számunkra. Ez fontos akkor is, ha egyedül élünk, s fontos – vagy még fontosabb –, ha párkapcsolatban. A bizalomról szól ez, sőt: az ősbizalomról.
Megbízhatunk-e a másikban?
Ad-e ő a számunkra elég biztonságot azzal, hogy nem változik naponta, és nem változtatja a világhoz és a hozzánk való viszonyát óránként. Tudunk-e ketten olyan életet teremteni, amiben vannak stabil pontok, akkor is, ha köröttünk a nagyvilág totál kaotikus. A másik dolog, ami szebbé, teljesebbé teheti az életünket – valóban boldoggá –, ha mindig van valami váratlan, valami új, valami izgató és érdekes. Ez szintén fontos akkor is, ha egyedül élünk a világ végén, s akkor is – talán akkor még inkább –, ha párkapcsolatban. Legyen mindig valami, ami egy kicsit más, amire nem számítottunk. Ezért jók a meglepetések.
Szegről-végre ez is lehet a bizalom része. Megbízhatunk-e a másikban? És bízhatunk-e abban is, hogy nemsokára ismét meglep minket valamivel? A bizalom kettős köre ez, amiben emberek nem mindig erősek.
Mindez igaz a birtokra és vadonra is.
Két dolog a legjobb benne. Egyrészt az, hogy van egyfajta kiszámítható ritmus, amivel a vadon azt üzeni: a dolgoknak rendje van, és ebben a rendben – ha akarod – te is megtalálhatod a helyedet. Magyarán: otthon lehetsz a világban, hisz megismerheted, s legalább nagyvonalakban tudhatod, hogy mikor mi következik. Így számolhatsz is, tervezhetsz is, s nem kell minden percben a totális bizonytalanság poklában égned.
Ugyanakkor bármelyik természetbúvár és kutató tanúsíthatja: a vadonban a leginkább az a jó, hogy mindig akad meglepetés! Ha holnap kimegyek az udvarra, tudhatom, hogy ott lesznek a verebek, búgnak majd az örvös galambok, sárgállik a kankalin, gyűlnek a békák a víztestekben, még azt is tudhatom, hogy viszonylag hűvös lesz, bár nem fog már esni az eső, de azt, hogy mindezen túl mit látok majd, mi repül át a fejünk felett, mi énekel még a Nagypatak partján, azt bizony nem tudhatom. Amit viszont tudok: bármikor elém kerülhet bármi. Kis túlzással: bármi megtörténhet bármelyik napon.
Egy kicsit ez a nem túl mély konyhafilozófia köszöntött rám tegnap
a mézelő zónák első ütemének vetése során a Nagykökénysor közepe táján. Talán emlékszik még valaki arra, hogy egy szürke kis blogban számoltam be arról 2024 tavaszán, körülbelül egy éve, hogy új ibolyafajt találtam a birtoktól nyugatra, egészen közel a birtokhatárhoz (légvonalban 70 méter), de sajnos nem a birtokon. Így sajnos nem tudtam felvenni a fajlistára, viszont tervbe vettem, hogy talán pár tövet áttelepítek hozzánk. Bár az új ibolya-lelőhelyen a fehér ibolyából alig találtam többet 8-10 tőnél.
És bár a fehér ibolya országosan nem ritkaság, mégis jóval kevesebb helyen látni, mint az illatos vagy kék ibolyákat.
2025.03.14-én, ahogy alkonyat előtt nem sokkal,
a váratlanul lehűlő levegőben a repcét vetettem a Nagykökénysoron végig, fentről lefelé haladva, a Hospoda végére érve nem akármibe futottam bele: fehér ibolyákba! Ezúttal a birtokon.
25 év után már rendkívül nehéz új virágos növényfajokat találni, s lám! Főként ibolyára nem számítottam, hisz az ibolyák rendkívül feltűnőek, és könnyű rájuk bukkanni, hiszen amikor virágoznak, rajtuk kívül még alig akad virág, és a vegetáció szinte még téli, vagyis bármit könnyen megtalálni benne, hisz a fű sem burjánzik. Nem is értem, hogyan kerülhette el a figyelmemet ez az ibolya-telep 25 éven át.
Mert ráadásul nem is arról van szó, hogy két tő húzódik meg szerényen a kökények alatt, hanem egy egész telep. Jóval nagyobb állomány, mint amekkorát tavaly a birtokon kívül találtam. Ebből az is következik, hogy nem frissen betelepült fajról van szó.
Mivel már rosszak voltak a látási viszonyok és siettem, nem végeztem pontos számlálást, de körülbelül 30-40 tő lehet egy területen, és pár lépéssel, 10-15 méterrel lejjebb is láttam töveket.
Ez többek között azért is hatalmas öröm, mert évek óta tervezek egy „Viola-parkot” (már tavaly is említettem ezt), vagyis egy ibolyagyűjteményt. Így most úgy lett új ibolya faj, hogy semmit sem kellett tennem. Csak meg kellett találnom. Ez megint csak arra ösztönöz, hogy a Viola-park ötletét se hagyjam veszni, és végre kijelöljek egy ibolyákban amúgy is gazdag területet, ahol a Viola-parkba új ibolyatöveket telepíthetek, akár évről évre, talán egészen addig, míg az ország vagy Európa legnagyobb ibolya-gyűjteménye létre nem jön.
Nagyon várom, hogy kitisztuljon az ég, felragyogjon a nap, és immár a birtok saját területén elkészíthessem az első fotókat a birtok 1014. fajáról, a fehér ibolyáról! S végül varrjuk még ide azt is, hogy az ibolya a nappali lepkéknek is fontos. A birtok egyik védett lepkéjének, a málna-gyöngyházlepkének is ibolya a tápnövénye. Eddig sajnos csak egyszer került meg (2024-ben a Kisberekben), de talán, ha több volna az ibolyánk, akkor talán málna-gyöngyházlepke is több szállongana felénk.
Borítókép: Wikipédia
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Jókor kell ott lenni, hogy észrevedd!
Zuglóban sétálva magam is meglepődtem, hogy milyen sokféle színű ibolyát láttam. A fehértől és a világoskéktől kezdve a ciklámen színűn és a világos lilán át egészen a sötétliláig. Sőt, olyan is van, ami fehér szirmú sötétlila foltokkal. (Ez utóbbi nagyobb virágú, és később virágzik.)
Szeretem az ibolyákat, az illatukat is.
Gyerekkoromban jártunk ibolyát szedni a régi temetőkbe. Egyszer megláttam egy ibolyaszőnyeget, és elkezdtem futni felé. Nem figyeltem viszont a régi kerítés maradványára, ami egy kifeszített szögesdrót volt, nekem épp halánték magasságban. Ezért aztán az ibolyaszedés az orvosnál végződött, ahol össze kellett varrni a sebet.
De az ibolyákat még mindig szeretem! 🙂
Szóval hadd szaporodjon az az ibolya-gyűjtemény!
Emlékszem a tavalyi fehér ibolyás cikkre- írtam is akkor, hogy az én drága jó Édesanyám a kaposvári volt házamhoz telepített otthonról hozott fehér ibolyát – kutyaibolyának hívta, azt már nem tudom honnan ez a név. Minden nem „igazi” klasszikus kék ibolyát kutyaibolyának hívott. Viola kert- csodás lesz.