Ezeket a gyógynövényeket gyűjtik a legtöbben
A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) közleményt adott ki a magyar gyógynövényhelyzetről, amiből nemcsak az derül ki, hogy melyek a legnépszerűbb gyógynövények, de az is, hogy vannak még kihasználatlan lehetőségek ebben az ágazatban.
Bár nagy a kereslet, az export mégis rengeteg csökkent 2015 óta: akkor még csaknem 14 ezer tonnát exportáltak, tavaly viszont már csak hétezer tonnát, miközben ennek kétszeresét hozták be.
Az országon mintegy 30 ezer hektáron termelnek gyógy- és aromanövényeket, és mind az iparban, mind a lakosság körében nagy igény van rájuk.
A gyógy-, aroma- és fűszernövényeket tartalmazó termékek összes piaci forgalma 60-70 milliárd forint, a teljes szektor becsült nettó kibocsátása 100-120 milliárd forint. Ugyanakkor komoly alapanyaghiány jellemző, a feldolgozó és lepárló üzemek nem tudják kihasználni a kapacitásukat.
120-130 növényfaj gyűjthető, ezek közül mintegy 70-80 fajt rendszeresen be is gyűjtenek, de a feldolgozásban már csupán 30-40 százalék származik a vadon termő állományok gyűjtéséből. A gyógynövénygyűjtés mintegy öt-nyolcezer – elsősorban alacsonyan iskolázott, hátrányosabb régiókban élő – embernek ad munkát.
A legnagyobb tömegben gyűjtött fajok és növényi részek: a hársvirág, a csipkebogyó, a cickafarkfű, az aranyvesszőfű, a csalánlevél, a zsurlófű, a kamillavirág, a fehér ürömfű, az orbáncfű, a fehérmályva, a feketebodza, a fagyöngy és a vadgesztenye.
A főbb termesztett gyógynövények pedig a mustár, a mák, a konyhakömény, a koriander, az édeskömény, a csipkebogyó, a szurokfű, a máriatövis, az ánizs, a kapor, a kamilla, a citromfű, a menta, a kakukkfű, a levendula és a borsfű.
Forrás: MTI, kép: Anne Nygård/Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!

Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több növény
még több gasztro
Most hallottam Erdélyben, Gyergyóújfaluban, hogy ott a gyógynövény keveréket, amit ők raknak össze teának, burjánnak hívják. 🙂
Így főnévként még nem hallottam soha, eddig csak a burjánzik igét ismertem.
Pontosabban a burján azoknak a növényeknek a gyűjtőneve, amiből a teát készítik. Mi is ittunk ilyen teát, finom volt. 🙂
Nekem rémlik, mintha már hallottam volna, de nagyon jó, tetszik ez az elnevezés. 🙂
A borsmenta, citromfű, hársfavirág, csalán és kamilla teán kívűl kúra szerűen diólevél és zsálya teákat szoktam inni. Borsmenta és citromfű függő vagyok🥰 „rendes” teát vagy 20 éve nem ittam.
Nekem is a borsmenta és a citromfű a kedvencem, de a csalánt is szeretem. 🙂 De szeretem a sima teákat is, feketét, zöldet, tarkát. 🙂