„Vadat és halat, s mi jó falat” | Érdekes apróságok a rezervátumból!

Szerencsére fontos és „nagy” eseményekből sincs hiány nálunk, de a világ természetéből fakad, hogy a sorjákon sok-sok kisebb, ám érdekes és fontos esemény és mikromegfigyelés keletkezik. Ezek azért is fontosak, mert nem példátlan, hogy egy első pillantásra marginális megfigyelés vagy adat idővel kiemelkedően fontossá válik. Ezért a megfigyelő, a kutató igyekszik mindent a legnagyobbtól a legkisebbig feljegyezni – természetesen a lehető legpontosabban. Nálunk e szakadatlan jegyzetelés egyik terepe a „Kert és vadon” rovat, de az időnk véges, feladataink sokasága végtelen, így gyakran maradnak el kisebb-nagyobb beszámolók.
Most, hogy nyakunkon a tavasz, hamar összefoglaljuk az elmaradt apróságokat, amelyek azonban még fontosak lehetnek a későbbiekben – és amelyek épp olyan reményteli bukét adnak a mindennapoknak, mint a látványosabb, és már megírt esetek (amilyen mondjuk a közönséges görény rendszeressé válása a hollóetetőn)

Mégis elment a guvat?
A guvat (Rallus aquaticus) első felbukkanása, 2025. októbere óta rendszeresen írunk a fajról. Először azt reméltük, hogy telelnek majd, s ez a reményünk fényesen teljesült. 2-4 példány berendezkedett telelésre a Nagyberekben, amit – legnagyobb meglepetésünkre – csak a legkeményebb jegesedés idején hagytak el. De a rezervátumban még akkor is láttuk őket, amikor mínusz 20 alatti hőmérsékletek voltak, hatalmas hó, és amikor a gázlók kivételével minden lefagyott. Akkor már biztosak voltunk, hogy a telelésük sikeres. Ugyanakkor az utóbbi két hétben – hiába olvadt ki minden, és vált tavasziassá az időjárás – a guvatoknak se híre, se hamva. Sajnos egyre valószínűbb, hogy végül mégis elvonultak, rosszabb esetben nem bírták ki az enyhülésig.
Reménykedünk még, hátha meghalljuk őket, vagy felveszi őket a kamera a Nagyberekben, de napról-napra kisebb erre az esély. Abban is bízhatunk, hogyha a telelés végül is nem sikerült, és nem számíthatunk arra, hogy a telelő guvatjaink itt maradnak nálunk költésre, a március elején a Földközi-tenger mellékéről visszaérkező guvatok talán ismét ránk találnak, s először a rezervátum történetében, mégis fészkelhet a Nagyberekben ez a titokzatos madár.

Kék galamb-csapat ment rá a vadászok etetésére
Kék galambot (Columba oenas) errefelé nagyobb létszámban csak ritkán látni. A rezervátumban kimondottan rendszertelenül fordul elő Magyarország legritkább galambfaja, bár az is igaz, hogy 2021-től fészkelőként is észleltük a szomszédos égerláperdőben. Pár alkalommal láttuk a sármányetetőn is. Csapatosan csak ritkán észleljük a légtérben átvonulni. Az idén első alkalommal fordult elő, hogy népesebb csapat szállt le nálunk. 2026. január 17-én (13:40) körülbelül 35-40 példány rebbent fel a rezervátumtól mindössze 80 méterre található vadföldről, a vadászok szóróetetéséről. Sokatmondó, hogy el sem mentek, hanem felgallyaztak az éger-láperdő lombkoronájába. Ugyanitt január 25-én is láttam vélhetően ugyanezt a csapatot. Az eset azért érdekes, mert ezek szerint nagy mennyiségű szemestakarmánnyal a későbbiekben akár jelentős számban is a területre hozható ősztől tavaszig.

Példátlan patakparti madártömeg
25 éven át a patakpart a téli időszakban a rezervátum leghalottabb része volt. 2025. decemberében észleltük először, hogy akkora élet volt rajta, a nádasokban, a duzzasztott vizek mentén, hogy ezen a kicsi területen akár egész napos madarászatot is tarthattunk volna. Korábban, ha etettünk a patakhoz közeli területeken kölessel vagy zabbal, gyakran a madarak meg sem találták ezeket az élelemforrásokat. Az idén télen etettünk a sáncokon, a Sakál-csobogón, a patakpartokon is néhol.
Javarészt ennek köszönhetően, és a vizes élőhellyé válásunk miatt, több alkalommal is énekesmadarakkal, főként mezei verebekkel (Passer montanus), citromsármányokkal (Emberiza citrinella), erdei pintyekkel (Fringilla coelebs) és csízekkel (Carduelis spinus) „telítődött” a Kissásrét nádasa, a patakpart, főként a Nagyfűz-gázló és a Hód-gázló közötti szakaszon. Rengeteg volt a cinege és a vörösbegy (Erithacus rubecula). Ezen a körülbelül egy hektárnyi területen az énekesmadarak létszáma meghaladhatta akár a 400-at is. Igaz, ritkaságot ez a madártömeg sem hozott, de a további élőhelyátalakítások hosszútávon rendszeressé tehetik a völgyi madárélet ilyesfajta téli burjánzását.

Újabb jégmadár-előfordulás
2025. december 20. körül épp szemes kukoricával etettünk a Hód-víz bal partján, amikor az orrom előtt leszállt egy jégmadár (Alcedo atthis) a Hód-vízből kikandikáló fára. Ráadásul egy olyan fára, ami a Motacilla-projekt során került a mederbe. Ez volt a jégmadár 12. észlelése 2025-ben, s egyúttal ez volt a 15. megfigyelése 25 év alatt. A jégmadár rendszeressé válása egyértelmű jele a vizes élőhellyé válásunknak. Más kérdés, hogy bár 2026. február 08. van már, de az idén még nem találkoztunk vele. Várhatóan a koratavaszi kóborlók közül láthatunk majd megint párakat.

Hattyúk a rezervátum fölött
Reméljük, hogy egyszer hattyúkat is látunk az árasztásunkon vagy a patakon. A rezervátum légterében eddig csak a gyakori bütykös hattyút (Cygnus olor) észleltük, 25 év alatt mindössze 3-4 alkalommal. Arra sosem volt példa, hogy egy hattyú leszálljon hozzánk. 2025. december 26-án reggel (9:17) egy hattyúpár alacsonyan, körülbelül 100 méteren repült át a rezervátum déli vége, a torkolat fölött a ködben. Egyértelműen délnyugati irányba tartó, vonuló párnak tűntek. Talán ezért nem merült fel bennük egy pillanatra sem, hogy leszálljanak – más kérdés, hogy a ködben nem sokat észlelhettek belőlünk.

Másodszor észleltünk kékes rétihéját a légtérben
Ugyanazon a napon, amikor a hattyúkat láttuk, pár perccel később, szinte a hattyúkat követve, délnyugat felé tartó hím kékes rétihéja (Circus cyaneus) is átment fölöttünk. Ez a télen Magyarországon kimondottan gyakori ragadozómadár a rezervátum területén csak valószínűtlenül nehezen lett meg nem is olyan régen, 2024.03.26-án (14:36). Ez a hím a faj második észlelése nálunk.

Gigászi vaddisznó járta a patakpartot január. Visszatért a Fekete Kan?
A hóolvadás utolsó napján, január 28-án láttunk a patakparti sétányon hatalmas vadkan nyomait, főként a Sakál-víz mentén. Ekkora nyomokat soha korábban nem láttam, se a rezervátumba, se másutt. A nyom a tenyeremnél is nagyobb volt. Sajnos az eddigi legnagyobb vadkanunk nyomait nem rögzítettük, ezért nem lehetünk benne biztosak, de ha az ismert kanok egyike hagyta a brutális nyomokat, az akkor minden bizonnyal a Fekete Kan volt. Méginkább valószínű, hogy a Fekete Kannál is termetesebb, új kan érkezett vagy vonult át a területünkön. Reméljük, hamarosan kiderül, mert valamelyik kameránk nemsokára ismét szóróetetőt figyel majd, és akkor van arra esély, hogy a gigászi nyom tulajdonosa is felbukkan a felvételeken.
2026.02.06-án ébredtek a borzok?
A nagy hidegben, fagyban és hóban egyszer sem találkoztunk a borzok nyomával, így azt feltételezzük, hogy legkésőbb a kemény fagy beálltával visszavonultak a várba (melynek pontos helyét továbbra se ismerjük), és téli álomba merültek. Viszont úgy tűnik, az első adandó alkalommal felkeltek és bejárták a rezervátum csaknem egész területét. 2026.02.05-én még sehol sem találkoztunk a nyomaikkal, ám másnap már végig a patakparton – és a sáncokon is számos helyen – láttunk a borznyomokat. Kis túlzással egyetlen éjszaka alatt „összetapicskoltak” valamennyi jelentősebb ösvényt és vadjárdát. A nyomok sokasága azt a benyomást keltette, hogy a frissen felébredő borzok amolyan nagy bejárást tartottak, hogy lássák, mi változott, míg aludtak.
Talán már ők is a tavaszt jelzik, s aktivitások arra mint minket, hogy lélekben és a gyakorlatban is készüljünk fel arra, hogy napokon belül ránk robbanhat az őserejű tavasz.


Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Wikipédia, Pixabay, Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































Mennyi minden történt! Miért ment el a guvat? Rég láttuk a disznókat..
Nemrégiben készült róluk felvétel a Kisbivalyoson – majd felrakom. 🙂
Az jutott eszembe, egy időben a lakáskultúra színes magazinban bemutattak lakásokat, no persze ismert emberekét. Tárgyak rabságában él az emberek többsége. Nem azt mondom, hogy nem kell szép , különleges otthon, de némelyik csak kirakat.
Szóval ez a rezervátum egy élő színes lüktető otthon, ahol mondjuk a sáros zsáksánc magasítás meg a kis tavacskák és a lepkék a dekoráció egy óriási nappaliban, ahova bárki kopogtatás nélkül beléphet, még a dagadt Zrinszki is és nem számít, ha sáros lábbal érkezik:-)))A guvat ezen a képen szegény eléggé meg van rogyva. Tegnap ahogy néztük a récéket a tóban és a hangos recegős -reszelős hápogásuk hallgattuk azon gondolkodtam, hogyan tudnak a mínuszokban áttelelni s mennyit tanulhat az ember a saját életműködéseit illetően, ha csak jól megfigyeli mi van körülötte ahelyett, hogy mondjuk a drozofila melanogasteren kísérletezne és próbálná megérteni a genetika titkait.
Pontos a leírás. Valahol talán már én is hasonlóképp festettem le a birtokot. A ház voltaképp csak egy kutatóbázis és éjjeli szállás (kicsit szegényen meg is látszik ez – meg persze rettenetesen öreg ház már), az otthon valójában a rezervátum. Különösen az infarktus után jött ez ki markánsan, amikor jobb híján hónapokig, szinte egész nap meztelenül kóboroltam a birtokon.
Ez szép és nem szégyellni való. Az ember bolyong és arra gondol mivé lett ez a világ.
Milyen jó, hogy nálad a hal és a vad nem válik falattá! 🙂
Engem is a vaddisznók érdekelnének – no meg a borzok. 🙂
Fotón vagy vadkamerás felvételen sincs meg a Fekete Kan lábnyoma, hogy össze tudnátok hasonlítani a mostani nyommal?
Sajnos nincs lábnyomunk, egyrészt októberben, amikor a Fekete Kan rendszerese vendégünk volt, nem gondoltunk a nyom rögzítésére (tanulság ez a jövőre nézvést – lehetne amolyan nyomgyűjteményünk is, hiszen ezeket a nyomokat ki lehet önteni gipsszel is), másrészt az október annyira száraz volt, hogy még a Fekete Kan se hagyott a keményre szikkadt talajon nyomokat.
Hamarosan hozok híreket a nagyvadakról is!