A világon egyedülálló aktív élőhelyalakítás nagyvadakkal
Több hosszú posztban is foglalkoztunk azzal, milyen problémákat okoz a nagyvad túlszaporodása. Tettük ezt mindvégig abban a tudatban, hogy beszámolunk majd arról a kísérletről is, amit nagyvadakkal végzünk, ha minden igaz, egyedülálló módon a világon. Eddig legalábbis nem találtunk arra egyetlen példát sem, hogy nagyvadakat ilyen módon, tudatosan és módszeresen, irányítottan használtak volna vizes élőhelyek rehabilitációjára.
Természetesen azért mi is csak félig-meddig találtuk fel a spanyolviaszt, mert hiszen, ha nem is nagyvadakat, de a nagyvadakat pótló gulyákat, nyájakat és méneseket a természetvédelem, főként a nemzeti parkok régóta használnak élőhelykezelésre. Akár vizes élőhelyeken is. A nádasok megítélése például területenként rendkívül változó. A Balatonon vagy a mi rezervátumunkban prioritás a nádasok védelme, és örülnénk a gyarapodásuknak. Ugyanakkor a szikes mocsarakban és gyepeken a nád nemkívánatos faj, amit általában szürke gulyákkal és bivalyokkal próbálnak visszaszorítani.
Általánosságban elmondható, hogy bármilyen élőhelyen is használnak haszonállatokat, azok a növényzet karbantartásában játszanak szerepet. Nálunk viszont elsődlegesen nem a növényzet fékentartása a cél, hanem valódi élőhelyátalakítás, ha tetszik: földmunka.
A mi módszerünk tehát legalább két ponton mégis csak újdonság:
- Egyrészt vadállatokat használunk háziállatok helyett.
- Másrészt nemcsak a növényzet karbantartását, hanem jelentős talajmunkát is végeztetünk az állatainkkal.
Az ötletet az adta, hogy október végére a nagyvadak, elsősorban gímszarvasok (Cervus elaphus) filmezésére, megfigyelésére kialakított Gímtisztás a csapadékos időben sártengeré vált a vadak taposása alatt. Ez a vaddisznókat (Sus scorfa) kevésbé zavarta, de a szarvasok nem szívesen szemezgetik a kukoricát a dagonyából. És nekünk sem tetszett a „dagonya-esztétika”.
Nem akartuk, hogy a nagyvadjainkat „belekényszerítsük” az „iszapbirkózásba” azzal, hogy továbbra is ott etetünk. Ezért sajnos a Gímtisztáson viszonylag hamar abbahagytuk, az egyébként minden korábbinál sikeresebb vadkamerázást. Ez indított el minket azon az úton, ami hamar elvezetett egy új élőhelyátalakítási módszer kialakításáig.
Hogyan fordíthatjuk hasznunkra a nagyvadak erős taposását?
Vaddisznók esetében pedig a szinte mindenhol bosszantó túrást? Ez volt a kérdés. Az erről való gondolkodást az is ösztönözte, hogy egy alkalommal a Gímtisztáson a vadkamera felvette, hogyan reagálnak a szarvasaink egy közeli lövés zajára, és amikor alaposan bejártuk a rezervátum környékét, mindenütt az intenzív vadászat nyomaira bukkantunk.
2025-re olyan nagy vadállomány gyűlt össze itt, amit a vadászoknak a törvény szerint is vissza kellett nyesniük. Ezt látva egyre többet foglalkoztunk azzal, hogy mivel jár együtt a nagyvadak túlszaporodása (hoztunk egy cikket arról, milyen brutális pusztítást végeztek haszonnövényekben szarvasok a Bakonyban, és miként pusztított ki a túlszaporodott nagyvadállomány egy endemikus, csakis Magyarországon élő berkenyefajt, a kőhányási berkenyét). Hogyan lehetne mérsékelni az ilyen károkat a vadállomány irtása nélkül? Hogyan lehetne esetleg egyenesen a hasznunkra fordítani? Oly módon, hogy ökológiai szempontból is hasznos legyen a szokatlanul sok vad?
Mi volt az alapproblémánk?
Első körben leginkább az, hogy a Nagypatakunk vize – amikor volt – hamar elfolyt, és gyakorlatilag nem voltak vizes élőhelyeink. Az utóbbi 10 évben a klímaváltozásnak köszönhetően egyre kevésbé. Ugyanakkor 2024-re bizonyossá vált, hogy egy hajdani gazdag mocsári élővilág utolsó képviselői, ritka kétéltűfajok kis számban még tengődnek a területünkön, és rajtuk sürgősen segíteni kell.
Erre hozott megoldást, hogy 2025. március elsejével létrehoztuk az első vizes élőhelyeinket. 2025-ben kereken 20 kisebb víztestet, melyek közül 8 annyira stabil, hogy a legnagyobb aszály során sem szárad ki teljesen. A nyolc víz közül három kicsi forrástavat a Kisberekben létesítettünk, 5 vizet pedig a Nagypatakból duzzasztottunk fenékküszöbökkel (gázlókkal).
A víz megállításával, gázlók létrehozásával egészen komoly vizek jöttek létre a mély patakmederben. Ám ettől a meder nem lett minden szempontból ideális. Csak a vízmegtartást oldottuk meg.
Adódott egy fontos megfigyelésünk,
amikor megjelent a hegyi billegető (Motacilla cinerea) a vizeinken. Bár az első pillanattól raktunk gallyakat és fatörzseket a duzzasztott vizekbe a kétéltűek miatt, hogy több búvóhely legyen és a petecsomókat is legyen mihez tapasztani, de amikor azt láttuk, hogy a hegyi billegető is a vízen úszó fatörzseken vadászik, a vizekbe helyezett uszadékfa mennyiségének drasztikus növelésére célzott programot indítottunk Motacilla-projekt név alatt.
Ez mind a mai napig zajlik. Átlagosan heti 2-3 alkalommal kerül a vizekbe új uszadékfa (a fatörzsektől a gallyakig). Nehéz erre vonatkozóan becslést készíteni, de 2026 márciusáig körülbelül 8-10 köbméter anyag kerülhetett a vizeinkbe (kis mértékben a forrástavakba és az öntésterületre is).
A kisvizek természetességének fokozása a cél.
Ezt szolgálja az uszadékfa mennyiségének növelése is. De akad egy másik probléma is. A patakmeder megtelt vízzel, de a keresztmetszet épp olyan, amilyennek annak idején a leggyorsabb lefolyás érdekében kialakították. Vagyis mélyen bemart, körülbelül 45 fokos meredek partok határolják. Ez rendkívül kedvezőtlen több szempontból is.
- A vad is nehezen áll meg rajta.
- Gazdag vízinövényzet sem tud megtelepedni.
- A sekély, gyorsan melegedő vizeket kereső mikroorganizmusoknak is szűk az élettér.
- A sekély vizet kereső kétéltűek, főként a békák alig találnak a mederben megfelelő területeket.
- A sekély parti zónában mozgó partimadarak (erdei cankó, erdei szalonka…) számára alkalmatlan a partvonal.
- A sekély parti zónát kereső énekesmadarak is csak módjával találnak megfelelő partszakaszokat (billegetők, pityerek).
- Még a nagyobb termetű gázló madarak (gémek, fekete gólya) számára is túl hirtelen mélyül a víz.
A 45 fokos meredekség helyett minden szempontból az volna szerencsés, ha a partot egy legalább 1-2 méter széles sekély, alig pár centis vízborítottságú sáv kísérné. A sekély parti sáv kétféle lehet:
- Növényzettel gazdagon benőtt mocsársáv.
- Kopár, kijárt, iszapos „föveny”.
Mindkét parti sekélyesre szükség van egy gazdag ökoszisztémában. A növényzettel benőtt sekély részek olyan fajoknak adnak otthont, mint amilyen például a guvat (Rallus aquaticus). A kopár parti szegélyek a pityereknek, billegetőknek, cankóknak fontosak. A gázlómadarak, a szürke gém (Ardea cinerea), a fekete gólya (Ciconia ciconia) mindkettőt használhatja.
A partvonal revitalizációját természetesen meg lehet oldani
akár egy ásóval és kapával is, de ez rettenetesen sok idő és erő. Ami a mi életünkbe pillanatnyilag bele sem férne. Vagy – jutott eszünkbe – rábízhatnánk ezt akár a vadakra is, hisz azok alapból nagy taposást visznek végbe, s mennyivel erőteljesebb lehet a hatásuk egy lejtőn!
Az alapelképzelés az volt, hogy a szarvas és a vaddisznó, hatalmas tömegüknél fogva egy 45 fokos lejtőn, ha csak lépkednek vagy állnak, akkor is lefelé terelik a talajt a meder irányába. (A gímbikák átlagos súlya 230 kg, egy átlagos vaddisznóé 100-120 kg, de egyes vadkanok lehetnek akár 300 kilósak is.) Gondoltuk, egy ilyen oldalazó taposás esetleg elérheti, hogy egy idő után a part ellaposodik, és a kialakul egy sekély, iszapos sáv.
Mivel a szarvasok és disznók tetemes súlya kicsi felületre nehezedik rá, a paták alatt nagy a nyomás. Ha csak kicsit is laza vagy felázott a parton a talaj, a parton mozgó szarvas a talajt a patakba túrja. Ennek nyomait az átkelőhelyeken is látni, ahol kicsit szélesebbé válik a patak és akadnak sekélyesek. A vaddisznó ráadásul a taposás mellett túr is. Fellazítja, sőt: átforgatja és elmozdítja a talajt. Ha ezt a meredek patakparton teszi, akkor bizonyára a patak felé mozdul a föld, így lassan kialakulhat egy sekély terasz.
Az elgondolás szerint, ha közvetlenül a meredek patakparton etetünk hosszában, akkor ezek a hatások látványosan átalakíthatják a partvonalat. Persze csak olyan helyeken, ahol a part teljesen alkalmatlan mindenre, és ahol nincs víznövényzet. Ez nálunk általában a patak bal partját jelenti, az erdő felőli oldalt, mert az árnyékos. A napsütötte jobb partot szinte mindenütt gazdag nádas és vízinövényzet kíséri, amiket védenünk kell. De a balpart sok helyen szinte kopár, ahol pedig növényzet van, ott a nagy csalán (Urtica dioica) és az invazív kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) állományai tenyésznek nyáron (ennek irtása és taposása egyenesen kívánatos!) Így a bal parton kijelöltünk körülbelül 150-200 méter hosszúságú partszakaszt, a Hód-gázlótól egészen a torkolatig. Ezeken a szakaszokon közvetlenül a víz szélére etettünk körülbelül 10 centi szélességben, hogy a vad a lehető legközelebb álljon a partszegélyhez, és a lehető leghatékonyabban túrja-tapossa bele a földet a patakba.
Az első etetést november 20-án kezdtük,
és pár nap után már láttuk az eredményeket. Az elképzelés nem egyszerűen működött, hanem fényesen bevált! Az első 3-4 nap után kialakult egy 10-15 centiméter széles sekély parti zóna. Ráadásul hamar kiderült, hogy a vad gyorsan megértette: a patak mentén bárhol találhat ilyen hosszanti etetőhelyeket, ezért már az első körben „végigették” az egész patakpartot, és mindenütt megkezdték a partvonal átalakítását. Úgy terveztük, hogy a partvonal efféle természetes revitalizációját megszakítások nélkül folytatjuk akár egészen májusig, de szünetet kellett tartani többször is. Sajnálatunkra.
Mert nekünk ezen a ponton már a túltartott vadállomány valóságos áldás volt, hiszen néhány vödör kukoricáért cserébe a vadak egész éjjel a partalakításon dolgoztak – s még egyszer mondom: a vártnál sokkal gyorsabban és hatékonyabban. Csakhogy ugyanakkor minden korábbinál intenzívebb vadászat indult a rezervátum szomszédságában, ami jelentős etetéssel is együttjárt. A helyi vadásztársaság a rezervátum határától mindössze 80 méterre ipari mennyiségben hordta ki a szemes kukoricát, ezért sokszor abbahagytuk az etetést.
December 20. és január 20. között szinte teljesen szüneteltünk,
ennek ellenére a partvonal az etetett helyeken radikálisan átalakult. Erre utal az is, hogy sok helyen például kiálló gyökereket látunk, melyek a taposás és túrás miatt bukkantak elő a talajból a patakparton. A legtöbb helyen átlagosan 30-60 centiméter széles, és 2-10 centi mély sekély parti zóna alakult ki. Ez a vegetációs időszakban páratlanul gazdag rovarvilágot eredményezhet, és ezeken a sávokon könnyebben települhetnek be új vízinövényfajok is.
Vadkamerával sok felvételt készítettünk a partokon táplálkozó vadakról és arról a földmunkáról, amit elvégeznek. Hamarosan videóban is megmutatjuk a kísérleti partsávokat. Összességében azt mondhatjuk, hogy a visszavadítás során a bagolyboglyák óta ez volt a legeredetibb, legradikálisabb újításunk. A vadjárás irányításával akár egy éven belül is olyan forradalmi élőhelyátalakítást érhetünk el, ami emberi (kézi) erővel csak sok munkával lehetséges, ráadásul nem is lehet annyira organikus, mint amit a vadak hoznak létre.
A vadetetéses partvonal-rehabilitációt folytatjuk, de valamikor a vegetációs időszak berobbanásával bizonyos szakaszokat kiveszünk belőle, hogy lássuk, hogyan telepednek meg rajta vízinövények. Másutt viszont fenntartjuk egész nyáron, többek között azért is, hogy a kopárosokat, a fenyéreket kereső fajok is találjanak nálunk élőhelyeket.
Igyekszünk mindezt mihamarabb megmutatni a helyszínen a patakparton is, addig is legyetek oly kedvesek, iratkozzatok fel a Youtube-csatornánkra, és a videóinkat ajánljátok az ismerőseiteknek is. Előre is köszönjük!
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
” a balpart sok helyen szinte kopár”
„Így a jobb parton kijelöltünk körülbelül 150-200 méter hosszúságú partszakaszt, a Hód-gázlótól egészen a torkolatig.”
Kicsit összezavarodtam.
Melyik parton etettek? A jobbon vagy a balon? 🤔
Ó, bocsánat, a folyásirány szerinti bal parton 🙂 Javítottam! Köszönöm 🙂
Úgy sejtettem én is. 🙂 Köszi!
Várom a képes beszámolót!
Zseniális ötlet. Akkor a 3-s kazettánál is valami hasonló metódus lesz?
Köszönöm 🙂
Nem pontosan értem a kérdést. A kazettákban csak öntésterületek vannak, ott nincs olyan gond, mint a partoldal meredeksége.
Azt hiszem, tényleg sokat segíthet, ha készítek egy részletes videót a völgyről, hogy teljesen világos legyen, hogyan működik ez az egész rendszer 🙂
Bravo, Cen’! Csodás logikával tervezett élőhely átalakítás.
Először engem is a bal part zavart meg, de már érteni vélem.
Köszönöm, Ibolya 🙂