Centauri: Ilyen volt életünk első nyaralása
Ahogyan azt 2026 június 25-én megírtam részletesen is: Marával az utóbbi hét évben egyszer sem vettünk ki szabadságot. Ez azért különösen súlyos, és sokak számára elképzelhetetlen, mert a magazin és a rezervátum miatt így hét éven át a hét minden napján dolgoztunk, hétvégeken is. Karácsonykor például, amikor mások épp lazítanak, mi gyakran még bele is húzunk, hogy az olvasóinknak, főként azoknak, akik egyedül élnek, kedvezzünk. Szóval miután rájöttünk, hogy azért ez mégsem jó rendszer (én például klasszikus nyaraláson utoljára gyerekkoromban vettem részt), elhatároztuk, hogy változtatunk, és kezdésnek kiveszünk legalább egy teljes napot, azaz 24 órát, amikor nem dolgozunk.
Persze sikerült úgy időzítenünk,
hogy az évszázad hőhullámának kellős közepén menjünk szabira. Szó szerint! Minthogy 26-án töltöttük életünk első szabiját együtt, s rá négy napra, 2026 június 30-án megdőlt az abszolút melegrekord Magyarországon (a Nógrád megyei Szécsényben kereken 42 fokot mértek, míg a korábbi rekord 41.9 fok volt 2007. július 20-án, Bp. Lágymányoson). Vagyis soha korábban nem mértek olyan meleget, mint aznap.
26-án, pénteken, a szabadságunk napján is már javában tombolt a hőség, amit egy minden európai polgár számára emlékezetes, hosszan tartó és kíméletlen hőkupola okozott. Azokban a napokban sok ezren haltak meg a hőség miatt, főként Nyugat-Európában.
Előző nap, csütörtökön már félig-meddig megkezdtük a „nyaralást”. Bementünk a közeli városba shoppingolni. Ezt sem szoktunk, többnyire rendkívül pragmatikusan vásárlunk. Ritkán megyünk boltba vagy lakott helyre, többnyire csak akkor, ha muszáj, és persze listával. Azt vesszük, amire feltétlenül szükség van. Klasszikus shoppingolást nem szoktunk csinálni. Ezúttal ebben is változtattunk kicsit, de voltaképp csak azért, mert már oly sok minden hiányzott, ami a legszükségesebbek megvásárlása mellé nem fért be korábban. Többek között ruhákból volt kevés. Nekem például kellettek pólók, bár, ha tehetem, semmit sem hordok nyáron. Gyakran jövök-megyek anyaszült meztelenül a rezervátumban.
De a legfontosabb célkitűzésünk az volt,
hogy szerezzünk kempingágyakat. Mert még kerti bútoraink sincsenek. Se egy normális kerti szék vagy nyugágy. Valóban abszurd, hogy itt vagyunk ezen a 11 hektáron, amiről mások úgy tartják: paradicsom, és ami valóban olyan, hogy mások efféle helyekre járnak nyaralni, nekünk meg egy nyugágyunk sincs, és hét év alatt egyszer sem mentünk ki mondjuk azért, hogy kettesben süssünk este szalonnát, vagy összedobjunk egy bográcsos brokkolis babot. Ezen valóban változtatni kell. Ez – valljuk be – nem egészen normális. Akkor sem, ha ketten is vagyunk, akik ezt szinte észre sem veszik. Akkor is, ha Mara és én is tökéletesen jól elvagyunk az év 365 napján átlagosan napi 14-16 órában végzett folytonos munkával. Én persze valamivel puritánabb, ha tetszik igénytelenebb vagyok ezen a téren. Hisz én vagyok az is, aki gyakran meztelenül mászkál a bozótban meg a csalánosban. Nem is én találtam ki, hogy vegyünk végre legalább egy nyugágyat. Illetve kettőt. Hanem Mara.
Már szerdán kinéztünk két nyugágyat a neten.
Csütörtök délután pedig még odáig is elmerészkedtünk, hogy elmenjünk a Balatonhoz Keszthelyre, hátha ott nagyobb a választék. Mint utóbb kiderült, tökéletesen felesleges volt elmenni odáig. Bár ismerek ott egy nagy kertészetet, ahová betértünk, és ahonnan hoztunk három tő levendulát, pár virágot és cserepes fűszernövényeket. Na ez már shoppingolás. Ez már olyan, amit nem szoktunk csinálni. Olyasmit venni, ami nem volt tervben és nem volt rajta a listánkon.
Sőt, ettünk hamburgert is, aztán siettünk vissza, hogy a korábban kinézett nyugágyat megvegyük. Kétféle volt, egy drága meg egy olcsó. Mara félt, hogy az olcsó gyenge lesz, s hamar tönkre megy. De megnéztem: nem gyönge, és egyébként is két év garanciát adtak rá. Ugyanakkor fele annyiba került, mint a másik. Megvettük tehát az olcsóbbat, így viszont rögtön kettőt is (a drágábból én csak egyet hagytam volna). Így mindketten saját nyugággyal készülhettünk a másnapi szabadságra.
Csütörtökön persze nemcsak a bevásárlásokat intéztük,
a már akkor is elviselhetetlen hőségben, hanem csináltunk minden más munkát is, sőt, miután hazaértünk, Mara még rántott húst is sütött. Újabban övé a világ legfinomabb rántott húsa. Régi olvasók tudhatják, hogy én minden évben megtanulok valami újdonságot; olyasmit, amit sosem csináltam korábban. Ez hol a laminált padlólerakás, hol egy új szakma kitanulása, hol a drónozás, hol új szerkesztőprogramok alkalmazása… Sok mindent szeretek Marában, de az egyik az, hogy ő is folyvást tanul és újít és fejlődik. Jelentéktelen dolognak tűnhet, de a rántott hús sütésben az utóbbi fél évben jutott olyan magasságokba, hogy a világ legjobbja már. Esetleg a szülei vehetik még fel a versenyt, de mások semmiképp. Ezzel persze kissé retro hangulatúvá tettük a szabinkat, hisz régen a balatoni nyaralásokon volt szokás rántott húst vinni a partra. Mi is a partra készültünk, igaz csak ide, a patakra.
Este még időzítettünk cikkeket a Cenwebre, hogy szabadságunk ellenére is jelenjenek meg új hírek és írások. Kipróbáltuk a kempingágyakat a nagykapunál a diófa alatt, és tökéletesen elégedettek voltunk velük. Este kapkodva, az utolsó pillanatokban készítettem még fotókat a kempingágyakról. Amíg Mara a rántott húst sütötte, írtam egy hosszú posztot arról, miért nem nyaraltunk hét éven át, s fel is raktam a Cenwebre. Aztán filmeztünk is kicsit még, mivel másnap nem kellett felkelni egyikünknek sem.
Az éjszaka azonban fullasztó volt,
így én – hithű rosszalvóként – nem tudtam elaludni, s csak hajnalban tértem nyugovóra. Addig is dolgoztam még valamit. Délelőtt bóbiskoltam, Mara korábban kelt, de ő sem állt neki semminek. Nézelődött, szörfölgetett a neten, olvasgatott. Később, amikor már ébren voltam, nem volt kedvünk kimozdulni, mert kibírhatatlan hőség volt odakinn. Kidugtuk az orrunkat párszor, de úgy döntöttünk mindig: inkább a házban maradunk.
A délután nagy részét az előszobában töltöttük beszélgetéssel. Ez mondjuk nem kuriózum, mert bármennyire is nincs szabadságunk, beszélgetni mindig szoktunk. Sokat. Nagyon sokat. Még mindig előfordul, hogy éjszakába nyúlóan. Azóta már beszámoltam több blogban is arról, hogy jelentős változások várhatók a Cenweb életében és a mi életünkben is. Többek között az ezzel kapcsolatos dolgokat tárgyaltuk ki. Merre keressük a helyünket középtávon a nagyvilágban, ha itt végképp kedvezőtlennek ítéljük meg a környezetet. Merre kell továbbmenni a Cenwebbel? Igen, a beszélgetéseink ilyeténképp gyakran mennek át egyfajta órákig tartó meetengbe, de mivel van köztünk egy eredendő összehang, ezek valóban felszabadult, bensőséges, meghitt beszélgetések. A Cenweb is – bár külsőleg egy klasszikus magazin – nekünk azért ennél több. 2023 januárjától közös projekt, a közös célok és szempontok manifesztuma. Reméljük, a jövőnk is – és a rezervátum jövője is. Valami, ami hozzánk hasonlóan folyton változik, és ami egyre szebb és jobb, s mindvégig fejlődőképes.
Az eredeti elképzelés az volt,
hogy gyakorlatilag az egész napot a patakparton töltjük és olvasunk. Végül ebből az lett, hogy valamikor késő délután kezdtünk szedelőzködni. Mara vacsorát is csomagolt, én pedig megraktam a hátiszákot könyvekkel. Vittem Paul Auster köteteket, de miután megállapodtunk abban, hogy az nem számít munkának, néhány régi kéziratot is levittem (körülbelül 7 kilót), például a Massa confusa három kötetét, hogy belenézzek. Rég nem láttam ezeket a kéziratokat, és most úgy éreztem inspirálna, helyretenne kicsit, ha felidézném, milyen kiadatlan munkák vannak az asztalfiókban. Többek között azért is, mert ezekről a könyvekről és kéziratokról hamarosan végrendelkezni fogok (erről majd később írok részletesen).
Urizálva mentünk le a patakpartra egészen későn, kocsival, körülbelül fél nyolc körül. Továbbra is pokoli volt hőség, de azt mondtam Marának, hogy a patakparton hűvösebb és jobb lesz. Hetekkel korábban kimondottan a magunk részére készítettem egy kis tisztást az Árasztó-gázlónál. Más tisztások is vannak, de azokat a vadaknak szántuk (használják is bőszen), s oda nem is akartuk befészkelni magunkat. Az Edward-sáncig tudtunk menni autóval, onnan az ágyakkal és könyvekkel felszerelkezve gyalogoltunk az Árasztó-gázlóig. A távolság nevetségesen kicsi volt, mégis próbára tett minket ez a kis út is, annyira meleg volt és annyira fülledt a levegő. Főként a nádasban.
Az Árasztó-gázlóhoz érve rögtön érzékeltük,
hogy semmivel sincs hűvösebb, mint másutt, s annyival talán még rosszabb is, hogy a patak miatt a páratartalom még kevésbé viselhető. Azért persze lecuccoltunk, kidobtuk a kempingágyakat és elmélyült csillezésbe és olvasgatásba fogtunk. Mondanám. De részemről például biztosan nem volt szó elmélyültségről. A magammal hozott könyvekből csak bekezdéseket, jobb esetben oldalakat olvastam el. Haladtam is gyorsan, és körülbelül fél óra alatt átrobogtam az összes könyvön. Voltaképp csak benyomásokat akartam gyűjteni, de talán még ennyi sem sikerült.
Első körben az is megzavarta a nyugalmat, hogy rögtön a lecuccolás után röfögést hallottunk a patak túloldaláról a Nagyberekből. Tőlünk körülbelül 30 méterre lehettek disznók a nádban, akik talán tanácstalanok voltak, s nem tudták, maradjanak vagy meneküljenek. Mara, bár rajongva szereti a disznókat (helyesebben „desznyókat”), találkozni mégsem akar velük, inkább csak a vadkamerák élő adásainak segítségével gyönyörködik bennük. Nyugtalan is volt kissé, hiába nyugtattam, hogy még ha meg is indulnak a disznók, nem felénk fognak kirongyolni a nádból. Végül is a disznók elnyugodtak, nem mentek sehová, de nem is röförésztek. Mindez viszont azt is jelentette, hogy amikor kicsit körbe néztem volna az Árasztó-gázló környéken, Marát nem hagyhattam magára. Nem is akartam. Megnéztük együtt a partot egészen a torkolatig. Kerestünk ebihalakat is, de a hőségben a víz is viszonylag csöndes és mozdulatlan volt. S június 26-ra már jelentősen apadt.
Túl meleg volt, túlságosan nagy a pára.
Mara is olvasgatott, s miután én is befejeztem az irodalmi tanulmányaimat, maradtunk még egy darabig, ám aztán körülbelül egy óra elteltével nem erőltettük tovább a kempingezést. Az elképzelés zseniális volt, de nem abban az időben. Lassan esteledett, a levegő mégsem mozdult, a hőség nem enyhült, és minden ragadt, tapadt a fél Európát megkínzó hőkupola alatt. Fogtuk tehát magunkat, összepakoltunk, és megint átvágtunk a nádason, beszálltunk a kocsiba és feldöcögtünk a házhoz. Jobb volt ott. Jobb volt ott lenni, vacsorázni, rántott húst enni, beszélgetni, és filmet nézni – mint bárhol másutt.
Hát ennyi volt csak az első szabadnapunk, ráadásul Mara másnap elutazott és itt maradtam egyedül. A hőség miatt a ház és rezervátum a szokottnál is üresebbnek tűnt nélküle, bár a rántott hús komoly vigasz ilyen helyzetekben is. Már 26-án is megbeszéltük, hogy pihenésre, szabadságra már nem is a nyár a legalkalmasabb, ez csak régen volt így, s valójában ilyen kempingágyas kiheveredést csinálni ősszel volna érdemes. Mara azóta is használja a kempingágyat, bár jobbára abból is csak dolgozik. Én azóta nem feküdtem ki. Igaz, annak is örülök, ha a nagy hőségben és a trópusi páratartalomban dolgozni tudok. Néha annak is, hogy élek még, s él még bennem a remény: egyszer csak aljutunk az őszig is.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog
Ó, hát ez nem egészen olyan lett, mint ahogyan én gondoltam! 😮☹
Elképzeltelek benneteket, ahogyan sötétedés után a patakparton az új nyugágyakon heverve – miután megettétek a rántotthúsos zsömlét, és koccintottatok egy pohár vörösborral -, csodáljátok a csillagokat. 🙂 (Bor nem is volt?)
Nézegetem a fotót a helyről a két nyugággyal, és próbálom elhelyezni. Bal part, vagyis a patak túlsó partja? 🤔
Erre a nyaralásra aggatnék még két jelzőt: a legrövidebb és a legkevesebb utazást igénylő. De legalább volt benne utazás is, hiszen autóba ültetek. 🙂
No, most belekóstoltatok, és a következőnek majd már jobb időpontot választotok. S lehet tervezni egy hosszabb – akár két napos ☝🙂 – nyaralást is!
Igen, a bal part azt jelenti, hogy a túloldal.
Mi is hasonlóképp terveztünk, de 38 fokban ez nem jöhetett össze. Így is jó volt, és ismétlünk majd, ha lehet, de kedvezőbb körülmények között. Egyelőre most is elviselhetetlen odakinn a légkör. Mara ráadásul Etyeken van, szóval várni kell egy következő körre. 🙂
De legalább a beszámoló nem maradt el…. 🙂
A beszámolót már nagyon vártam! 🙂
Talán nem is célszerű mostanában nagyon előre tervezni, hanem amikor látszik, hogy belátható időn belül pár normális hőmérsékletű nap következik, és a teendőitek is megengedik, akkor kaszát, kapát eldobni és irány pihenni, piknikezni. A nyugágy már megvan hozzá! 🙂
Sajnálom, de az idei nyár szörnyű, még szerencse, hogy nem mentetek messze.
A felvételeken jó volt làtni, hogy nálatok még csodàs, harsogó zöld a vegetáció.
Áruld el Cen, ilyen.magasra nőtt susnyásba is bemész mezitelenül? Ugye nem? 😊
Néha bemegyek, mert sokszor úgy kezdődik, hogy csak – ahogy mondani szoktam – „kiszagolok”. Meztelenül és papucsban. De aztán kíváncsi leszek rá, mi van a parkolóban. Aztán érdekelni kezd, mi van az Őskökényes túloldalán. Aztán látok valamit reppenni kicsit lejjebb. Azután meg egy érdekes lepke szállong az Edward-sáncnál. De amíg azt követem, meghallok valamit a Nagyfűznél, aztán meg eliramlik egy kicsi állat az égerláp-erdőben…. Így szoktam rendszeresen szedresekbe meg csalánosokba is bekeveredni, aztán meg persze, mint a rossz gyerek, visszatérve a házhoz, nem győzök rinyálni, hogy mennyire viszketek, és hiába tusolok le azonnal, főként a lábszáramon gyakran még napokkal később is kisebesedések vannak a csalánkiütésektől. 🙂
A nagy hőség előnye, hogy mivel nem kívánatos odakinn semmi, és az élet is megrekedt ebben a szubtrópusi intermezzóban, én sem járok odakinn, de legalább ritkábban. 🙂
Köszönöm, igen, ezt èn is így gondoltam😊
A rinyálás csúnya dolog😊
JajdenagyonszeretlekTiteketìgyegyben❤️❤️❤️
Csúcs lehet ahogy egy őslakó pucéran- gondolom kalapban- mászkál a birtokon:-)) Micsoda szabadság érzés lehet. Egyébként egy puha pamut trikó még a hőségben is jó szolgálatot tesz a testnek- felszívja a nedvességet ami aztán a légkondis helyiségben nem hűl rá a testre- no persze nem az átizzadt cuccokra gondolok, ha kintről megy befelé az ember., hanem csakis odabent.