Hihetetlen: Hét év után most veszünk ki először szabadságot
Tudom, túlzásnak tűnhet. De aligha gondolnak abba bele sokan, hogy például egy hírmagazin – ami ma már a Cenweb – nem tart szünetet sosem. Amiként egy rezervátum se. Ha kell, akkor karácsonykor is homokzsákot pakolunk, akár éjjel is, ahogyan az 2025 karácsonyán történt. Ha itt az idő, kaszálni kell. Ha elfogyott a hús a hollóetetőn, nincs mese, felugrik a fagyos lábra a csizma téli hajnalon. Ha kell lemegyünk fényes nappal közel negyven fokban. Máskor éjjel mínusz huszonhét fokban kameraállást szerelgetünk. Vagy langyos májusi éjjelen gyurgyalagoknak fúrunk lyukakat.
Oldalakon át sorolhatnám, mi mindent teszünk a legszebb és legképtelenebb időpontokban és legabszurdabb körülmények között. A munka jelentős része nem is látszik, hisz nem mutatjuk a napi kameraellenőrzéseket, a vadpartok napi bejárását. És amikor december 24-én éjjel egészen hajnalig frissül a Cenweb – mert azokra gondolunk, akik esetleg egyedül karácsonyoznak – keveseknek jut eszébe, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy mi viszont dolgozunk az ünnepek alatt is.
Amikor egy hosszú, húzós vagy nehéz hét után
valaki feljön a Cenwebre szombaton, hogy végre olvashasson, aligha gondol rá, hogy azért teheti meg, mert nekünk nincs szombatunk. Amikor valaki a hétvégi pihenésből, túrából vagy wellnessből hazaér, és fellép a Cenwebre vasárnap este, hogy átnézze a hétvégi felhozatalt, aligha gondolja át, hogy amíg ő túrázott, csónakázott, bulizott, napozott, addig mi továbbra is készítettük a Cenwebet – máskülönben nem volnának ott hírek és posztok.
Volt persze olyan, hogy megállás volt, de ennek betegség volt az oka vagy technikai nehézségek.
Sokan látják, mennyire gyönyörű helyen élünk.
A rezervátum nemcsak egy ökológiai csoda már, hanem esztétikailag is, a levegőjével, a csöndjével, az illataival és hangjaival pihenésre, feltöltődésre hív. Ahogy páran a vendégeink közül korábban megjegyezték a rezervátumról, a lakóhelyünkről: „Mások ilyen helyekre járnak nyaralni.” Többször is kérdezték tőlem egymástól függetlenül többen is, akik itt jártak, szó szerint ugyanazt:
Tisztában vagy vele, hogy ez itt a paradicsom?
Tisztában vagyok vele. És ha valaki ilyen helyen él, egészen természetes, hogy néha megáll, egy-egy este tüzet rak, bográcsozik, szalonnát süt, vagy egyszerűen csak kifekszik egy nyugágyra és pihen. Pár hónapja tettük fel magunknak a kérdést, hogy hányszor tettük meg ezt az elmúlt hét évben? Hányszor dobtunk ki valahová egy plédet. Hányszor főztünk odakinn, vagy ültünk le a patakparton csak úgy, mondjuk beszélgetni. És magunk is megdöbbentünk, amikor rájöttünk, hogy hét év alatt egyszer sem tettünk ilyet. Pedig ebben a hét évben benne volt a pandémia korszaka is.
Van mentségünk persze. Ennyi munka mellett semmire se jut idő. És az is igaz, hogy bár itthon sem volt egyetlen piknik sem, egyszer sem mentünk nyaralni, összesen talán kétszer jártunk étteremben, nem költünk semmiféle luxusra, valójában viszonylag spártai életet élünk, egy dologra mindig jut idő: beszélgetésre. Sokszor két munka között, az előszobában álldogálva, le sem ülve, de gyakran órákat is beszélünk egy-egy jelenségről, tervről, problémáról.
Ezzel együtt is arra jutottunk, hogy ezen változtatni kell.
Mert a mentségeink valójában nem mentségek. Nyilván nem hiányzik annyira a „szabadságolás”, mintha háromműszakban robotolnánk az anyacsavar-gyárban, mégsem egészen normális ez az életmód. Muszáj, hogy legyen szabadnap nálunk is. Ezért hét év után most először, 2026. június 26-ra kiveszünk egy nap szabadságot, amikor egyikünk sem dolgozik, nincs utazás, nincs intézkedés, se kaszálás, se fotózás, se szerkesztés, se írás, se semmi. Totálisan offline leszünk egy napig, és valami egészen mást csinálunk, mint amit szoktunk.
Mert szeretjük csinálni, amit csinálni szoktunk, de azért az mégiscsak munka. S hiába szeretjük, éppúgy elfáradunk, amint bárki más elfáradna. Persze a Cenweb nem állhat meg holnap sem. Szerencsére vannak technikai lehetőségek már arra, hogy a Cenweb akkor is működjön, amikor mi a patakparton pihenünk, beszélgetünk, szendvicseket kenünk vagy Paul Austert olvasunk. Azért is sokat dolgoztunk, hogy ezeket a technológiai lehetőségeket megteremtsük.
Szóval a magazint is felkészítjük
– természetesen többletmunkával – a mini szabadságunkra. Ma pedig elmentünk a városba, és vettünk két nyugágyat, amikkel holnap lesétálhatunk a patakpartra, hogy heverésszünk, olvassunk. Az is nagy szó, hogy idáig eljutottunk. Vettünk magunknak valamit, ami nem a munkát szolgálja. Viszünk magunkkal hűtőtáskában élelmet és itókát. Úgy izgulunk, mint két gyerek, akiket először küldenek el egy táborba. Mara azt tervezi, hogy Austertől a New York trilógiát olvassa eredetiben, a eredeti kiadásban. Én is olvasok majd, és sokat nézelődök. Az Árasztó-gázló környékén tervezünk letáborozni. Ott, ahol télen egyik éjjel havazásban együtt töltöttük a homokzsákokat.
Azt is elhatároztuk már, hogy még ha nem is sűrűn, de többször fogunk kivenni egy-egy napot, sőt: mihelyst megszűnik a pokoli hőkupola és az országos tűzgyújtási tilalom, kijelölünk egy új tűzrakóhelyet valahol az Angolkert nyugati szélén (ha már egyszer 2025-ben megkezdtük, majd az idén az Angolkert megújítását be is fejeztük), és hét év után végre egyszer szabadtéri sütés-főzést is csapunk. Mert nem azért hiányzott mindez az életünkből ilyen sokáig, mert ne tudnánk mit kezdeni egy szabadnappal vagy ne tudnánk és akarnánk emlékezetes fogásokat rittyenteni bográcsban.
Csak mert nem figyeltünk oda erre.
Nem eléggé, hanem egyáltalán nem. Arra viszont mindig ügyeltünk, hogy folyton tanuljunk valami újat. Hogy a Cenwebet és a rezervátumot is megállás nélkül fejlesszük és gyarapítsuk. De miután annyi mindent tettünk, ami nem egészen hétköznapi, rájöttünk, hogy a mi életünkben olyan dolgok jelentenének forradalmi újítást, ami másoknak közönséges és megszokott. Hogy legyen egy teljesen üres nap. Szabad napunk, és ne csak féktelen szabadságunk.
Mert a rezervátum és a Cenweb is a féktelen szabadság terepe, az értelmes és kalandos élet amfiteátruma, de talán épp ezért nehezen tűnt fel nekünk, hogy bár a létmódunk szabadságfokát minden nappal fokozzuk kicsit, ugyanakkor szabadnapunk valójában évek óta nincs. De amint ebben a hét évben annyi mindent megváltoztattunk már, holnap reggel ez is megváltozik.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog
Ódejó!! 🙂🙂
Nagyon megérdemlitek.
Azt nem is említed, hogy lehetett volna ez másként is, hiszen nagy terveitek voltak. Éppen egy utazás sorozat kezdetén voltatok, amikor jött a covid. Csak a máltai és a franciaországi út valósulhatott meg, és sosem tudtuk meg, hogy mi lehetett volna még. ☹
Jó pihenést nektek holnapra!
Azért valamilyen beszámolót csak kapunk majd utólag, ugye? Kíváncsi leszek, mennyire megy nektek a „semmittevés”! 🙂
Super!
Ti és a természet lágy öle, csodás!
El sem hiszem, hogy meg bírtok állni:-)))legalábbis Rólad Cen nehéz elhinni. Fantasztikus napot Nektek éljen az édes „csakúgyelvagytok”- nem is olyan egyszerű annak aki örökké csinál valamit. Valóban örülnék én is ha elárulnátok a Covid miatt miről maradtunk le .
Szép napot!!!!!