🎧 Álmodj tovább! | Elegancia és szenvedély | zene

Álmodj tovább! | Elegancia és szenvedély | zene

---

Hosszú idő után ismét némi zenével ébredünk. Mivel általában zenére dolgozok, a szerkesztést, az esszék írását szinte mindig zenére csinálom, de ha regény írok – mint ahogyan mostanában a Cenwebbel és jó pár feladattal párhuzamosan a Kalandos tél című regényt javítom, szerkesztem és írom is még –, szóval, mivel a zene nem egyszerűen a mindennapok, hanem a munka része is, voltaképp munkaeszköz is, mert a megfelelő zene növeli a hatékonyságomat, regényírásnál pedig akár inspiráló is lehet, ezért nem mindegy, hogy milyen gyakran találok munkára is alkalmas zenét. Melóhoz persze meghallgathatom ugyanazt a számot többször is, és az idők során a lejátszási listákon felhalmozott darabokat ügyesen váltogathatom, de azért mindig megkönnyebbülés, ha találok valami újat.

Múlt héten is találtam, és nyilván azért, mert az utóbbi hetekben leporoltam egy régi találatomat, a Poomplamoose-t. Talán még emlékeztek páran erre a formációra, akiket a pandémia, a nagy karantén idején fedeztem fel. Róluk írtam egy hosszú publicisztikát is. Azóta nemcsak ez a zenekar futott be nagy karriert, hanem a pandémia végére divatba jöttek a hozzájuk hasonlóan feldolgozásokat játszó „kamarazenei” felállások is.

---

Ilyen finom rezdüléseket csak éneklő embereknél látni!

Egy újabb ilyet találtam,

a Postmodern Jukebox-t („Posztmodern zenegép” – bár nem értem, mi ebben a posztmodern), de a találat valójában nem is a formáció, mint inkább az énekesnő miatt érdekes. Itt is feldolgozásról van szó, az Aerosmith-től a Dream On-t hangszereltek át, de ami igazán emlékezetessé teszi ezt a feldolgozást, az nem a hangszerelés, hanem az énekesnő, Morgan James. Egyfelől érdekes, hogy egy kicsit itt is az van, mint itthon Deák Billnél („fehér férfi fekete hanggal”), hogy bár fehér nő, a hangja gyakran egészen a fekete énekesek tónusait és technikáit hozza.

---

Másrészt a karakter nyűgöz le.

Annyira fegyelmezett, a ruhája, a megjelenése annyira retro és skatulyába zárt, olyan kicsi tereket használ az ének kimozgására (legalábbis egy darabig), ami egyrészt szokatlan, és ami mögött másrészt szemlátomást nem elhanyagolható tűz lobog. Olyan apró, érdekes mozgásokat látunk, mint amilyen a toppantás. A kar, a fej, a csipő, a láb mozgása annyira diszkrét, annyira visszafogott, olyan kedvesen kifonomult, amit ebben a műfajban viszonylag ritkán látni, de valójában Morgan James nagyon is dinamikus énekesnő, az egyik legdinamikusabb, és legtüzesebb azok közül, akiket valaha láttam. Ez a kettőség elbűvölő.

Nem mellesleg tökéletes, rendkívül erőteljes hang párosul mindehhez. A szám is jó, a hangszerelés is jó, az énekesnő is jó. A totális testkontrollba és visszafogott eleganciába zárt szenvedély meg egyenesen megbabonázó. Ezért lehet ezt hallgatni és elnézni jó párszor és jó ideig.   

---

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

---

még több zene