Dalos poszáta | A Földközi-tenger partvidékének poszátája
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A dalos poszáta (Sylvia hortensis Gm.)
1863-69 | magyarul 1901-1907
[Régi neve: orphea.]
Az európai poszáták között nagyságra nézve a második helyen áll. Tollazata fölül hamuszürke, hátán barnás árnyalattal; fejtetője és tarkója barnás vagy fénytelen fekete; alul fehér, a mell oldala világos rozsdaszínű; evező- és kormánytollai fénytelen feketésbarnák; a legkülső farktoll keskeny külső zászlója fehér, a széles belső zászló végén ékalakú fehér folt mutatkozik, a második kormánytoll hegyén szintén fehér folt van. Szeme világossárga; a csőr felsőkávája fekete, az alsókáva kékesfekete; lába vörösesszürke; a szem körüli csupasz gyűrű kékesszürke.
A dalosposzáta déleurópai madár. Hazája a Földközi-tenger északi partvidékein kezdődik.
A dalos poszáta méltó nevéhez.
Énekének értékét egyesek ugyan csorbítani akarták, annyi azonban kétségtelen, hogy mint énekes még a saját nemében: a poszáták között is előkelő rangban áll. Éneke némileg a fekete rigó húros szavára emlékeztet, azonban nem annyira hangos és nem olyan mélabús dallamú. Ez az ének hanggazdaság, valamint az előadás módja tekintetében leginkább a kerti poszáta dalához hasonlít, de erőteljesebb, változatosabb, nagyszerűbb. Hangja majd gördülő, majd csevegő, majd enyelgő, majd teljes egészében szabadon kieresztve oly erőteljesen csengő, hogy valósággal meglepi a hallgatót. A dalos poszáta oly világosan adja elő dalának strófáit, hogy azokat közben sietség nélkül lejegyezhetjük.
A dalos poszátának két alakja van,
- az egyik a nyugati forma Sylvia hortensis hortensis Gm.,
- a másik a keleti, a Sylvia hortensis crassirostris Cretzschm.
Utóbbinak a csőre valamivel hosszabb (mérete 18–20.5, előbbié 16–18 mm), hasi oldala többnyire valamelyest fehérebb. Valószínű, hogy Magyarországon ez a keleti forma fordul elő, legalább Hartert azt mondja, hogy ez a forma helyettesíti a nyugatit Dalmáciától kezdve.
Magyarországon csak a Horvát-Magyar Tengerparton rendes fészkelő madár, míg egyebütt a legnagyobb ritkaság. Eddigelé csak egyetlenegy elejtett példányról tudunk, ezt Dörner István lőtte 1899 július 23-án Bocsár torontálmegyei községben. Újabban állítólag megtelepedett Tárnok fehérmegyei községben, ahol Radetzky kétszer is talált olyan eddig még pontosan meg nem határozott tojásokat, amelyek a dalos poszáta tojásai lehetnek.
Csörgey Titusz egyszer a Balaton északi oldalán hallott olyan poszátaéneket, melyet csak a dalos poszáta énekének minősíthetett. Ezek a bár bizonytalan adatok figyelmeztetőül szolgálnak, hátha ez a faj megkezdi előnyomulását hazánk területére.
Vidd a kurzort a képekre, és meglátod, miről szólnak a további fejezetek!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
Csörgey megfigyelése különösen érdekes, több okból is. A Balaton északi partján számos terület van, ami szinte Isztriát vagy a dalmát partokat idézi, Zánka környékén, és persze Tihany (ahol nem véletlenül láttak például sárgacsőrű kakukkot is). 1991-ben én is hallottam az őslevendulástól 100-200 méterre, a hegy nyergen egy poszátát énekelni április végén – május elején, aki az éneke alapján dalos poszátának tűnt. De ennél közelebb sajnos nem jutottam. Nemhogy fotó nem készült, de a madarat megpillantani is csak másodpercekre sikerült, akkor sem jól. A dalos poszátát azóta sem bizonyították Magyarországon, de csak idő kérdése. Valamelyik nagy szaharai poros déli melegbetörésnél előkerülhetne. Nem feltűnő madár, ezért terepen kiszúrni nem is annyira könnyű, de azért az meglepő, hogy a nagy gyűrűzőállomások egyikén sem került még elő. El kell, hogy jöjjön egyszer annak az ideje is.
“Eddigelé csak egyetlenegy elejtett példányról tudunk, ezt Dörner István lőtte”
Ezt szó szerint kell érteni? Lelőtte? 😯
Ha a klímaváltozás következtében az éghajlatunk a mediterrán felé halad, akkor lehet majd megint dalos poszáta Magyarországon…
Igen, ezt szó szerint kell érteni, mert akkoriban az új fajokat bizonyítópéldányokkal bizonyították. A felmelegedés növeli az esélyét annak, hogy hamarosan sikerüljön bizonyítani a hazai előfordulást. 🙂
Ó, értem. ☹ Köszi!
(A mai fotós módszer jobban tetszik.)