Az anyag nyel el vagy az őrület | A Csontkollekció, régi novellák Stephen Kingtől
Sok író van a világon, és közöttük sok a jó író. De olyan írókból már jóval kevesebb van, akiknek a műveiben elemi zsenialitás csillan meg. Közéjük tartozik Stephen King is. Bár nem vagyok klasszikus horrorrajongó, és bizonyos alműfajokat, mint pl. a testhorror, kimondottan kerülök, hiszek a borzongás jótékony hatásaiban.
Stephen King gyakran mesélt interjúkban arról, amit az anyukája tanácsolt neki: „Bármitől is félsz, mondd ki háromszor gyorsan, és nem fog megtörténni.” „Épp ezt teszem az írásaimban. Lényegében hangosan kimondom, amitől igazán rettegek, és történetté formálom.”
Vannak, akik ennek én épp az ellenkezőjét vallják, de az tény, hogy sokszor enyhülnek a félelmek, ha beszélünk róluk. King pedig gyakran olyan szorongásokról beszél, amelyekről nem is tudtuk, hogy bennünk vannak. Behúz a világa, mint az az ismeretlen eredetű, veszélyes anyag, ami gyakran borítja el és falja fel a horrorhősöket. De Stephen King írásai nem veszélyes anyagok. Nem a reménytelenség vagy kétségbeesés érzésével hagy minket, hanem azzal, hogy bepillanthattunk a világ mélyebb, titokzatosabb és teljesen soha ki nem ismerhető rétegeibe.
A Csontkollekció (Skeleton Crew) című novellagyűjteményét
találomra választottam ki a hangoskönyvtárból. Bár nem a legjobb értékeléseket kapta, ígértesen indult a Köd című kisregénnyel. Az 1985-ben megjelent válogatás ‘60-as és ‘80-as évek között született elbeszéléseket tartalmaz, így retrohangulatba ringat, egyben körkép is a huszadik század közepének Amerikájáról, kollektív rettegéseiről és egyéni paranoiáiról. A fogadtatása mind külföldön, mind Magyarországon meglehetősen vegyes volt, és nekem is ilyen érzéseim vannak. Néhány novella nagyon tetszett, és volt néhány, amit nem tudtam végighallgatni. A többség viszont tagadhatatlanul érdekes volt.
Ökohorror King-módra
Hogy nem vagyok tipikus King rajongó sem, az abból is látszik, hogy többnyire azok a novellái tetszenek, amik a “valódi” horror/King-rajongókat hidegen hagyják, míg a népszerűbb szövegek nem annyira érintenek meg. Ebben a könyvben például a legtöbben a Ködöt szeretik, amiből film is készült, de szintén népszerű A tutaj és a Világnagy strand is. Ezek nagyon hasonló toposzra épülnek: a természetből manifesztálódó és mindent elnyelő, elpusztító veszélyes anyag szimbólumára, ami a 20. században élte virágkorát.
A Ködben egy heves vihart követően egy apa, a fia és a szomszédjuk elindulnak bevásárolni, de a szupermarketben ragadnak, miután fokozatosan vastag köd ereszkedik a városra, amelyben szörnyek rejtőznek. A tutajban egy tavon ringatózó olajfolt válik gyilkossá, a Világnagy strandban pedig a gonosz homok tör hőseink életére. Ha ez így leírva kicsit viccesen hangzik, az nemcsak azért van, mert sarkítottam, vagy mert az idő távlatából ez a toposz már kevésbé félelmetes. Stephen King írásaiban valóban gyakran tetten érhető a humor és a groteszk. Van, aki A tutajt egyenesen paródiának tekinti. A Ködöt senki nem tekinti paródiának, én azután, hogy megjelentek a ködből kinyúló csápok, már nem tudtam semmit komolyan venni.
Viszont mégis feltűnő, hogy olyan gyakran előkerül ez az emberre vadászó, azt manipuláló környezet képe Kingnél és általában is. A gyökerei pedig messzire, egészen ősi szorongásokhoz vezetnek arról, hogy a világ veszélyes hely. Erre a huszadik század során rárakódott a felismerés, hogy súlyosan elszennyeztük a környezetet, így az tényleg hatványozottan veszélyes lett ránk.
A novellákben ugyanakkor a karakterek és a köztük lévő dinamika is hangsúlyos. A Ködben például az, hogy hogyan reagálnak az emberek egy apokaliptikus helyzetre. A Világnagy strandban, ahol az űrhajósok egy tenger nélküli tengerparton zuhannak le, hangsúlyos a vízhiány témája is, az, hogy hogyan válik egy bolygó lakhatatlanná. Ez már a ‘60-as évektől kezdve fenyegetésként lebegett az emberiség előtt, és a Jaunt (kb Térugrás) című, Marsra teleportálásról szóló novellában is megjelenik. Eszünkbe juthat a korszakból még a Dűne és Tarkovszkij 1972-es filmje, a Sztalker is, ahol szintén egy tudattal rendelkező környezettel kell boldogulniuk a főhősöknek.
Az őrület örvényei
Nekem mindenesetre jobban tetszettek az egyéni psziché kiszámíthatatlan mélységeibe vezető történetek. Ezek gyakran hagynak némi bizonytalanságot afelől, hogy mi is történt pontosan. Mint az 1968-as Tigris, amely egy kisiskolás fiúnak az iskola alagsori mosdójába tett útjáról szól, és nem zárja le teljesen a kérdést, hogy itt valódi vagy metaforikus tigrissel van-e dolgunk. “Pusztán” egy rettegő kisfiúval vagy valami ennél sokkal sötétebbel?
Érdekesség, hogy az angol cím, Here There Be Tygers utalás Ray Bradbury hasonló című novellájára, amelyben az emberek egy idegen, paradicsomi bolygót találnak. A Here there be formulával a régi térképeken a még ismeretlen, veszélyesnek tűnő helyeket jelölték, pl. itt sárkányok vagy más veszélyes lények lehetnek. A tyger alak William Blake Tigris (Tyger) című versét is felidézi, ahol a tigris nemcsak veszélyes, de elbűvölő és érthetetlen jelenség is.
Szintén nagy tematikus egységet alkotnak azok a novellák, amelyek az őrület útvesztőibe kalauzolnak, a megőrülés ijesztő auráját idézik fel. Ezek közé tartozik a Nona, ahol egy ártalmatlannak tűnő egyetemista bölcsészfiú esztelen ámokfutásba kezd, miután egy lány megbabonázó hatása alá kerül, aki talán nem is biztos, hogy létezik. A rugalmas golyó balladája arra emlékeztet, hogy mennyire veszélyes, ha belekeveredünk valaki más őrületébe.
A saját élményeken alapuló Nagyiban szintén egy kisfiú rettegései elevenednek meg, aki egyedül marad összezárva demens nagymamájával, attól tartva, hogy a mama éppen akkor hal meg, amikor nincs ott senki más.
Ha az álmok valóra válnak
Az Istenek szövegszerkesztője arra világít rá, hogy az ember mennyire hajlamos túlértékelni a technikát és hatalmas elvárásokat támasztani vele szemben. De mi történik, ha a technológia mégis beváltja ezeket a túlzott elvárásokat?
A Mrs. Todd útlevágásai a könyv legbájosabb története. Mrs. Todd az, aki mindig tud egy rövidebb utat az erdőn át. Néha sikerül még a légvonalnál is rövidebbre csökkentenie a távot, miközben egészen szokatlan állatokkal találkozik.
Már négy évtizede, hogy ez a könyv megjelent, és azóta születtek talán Kingnek jobb művei. Mégsem csak a nosztalgiafaktor miatt érdemes kézbe venni ezeket a lassan hömpölygő történeteket a hosszú borongós téli estéken.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Unsplash
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több irodalom
