Bőven termő sivatagok | Szülők kontra gyermek
SZÍNNEL LÉLEKKEL
Jó látni, hogy bár az életünk gyakran sötét, néha világos felismeréseket szül.
Pár éve sírni láttam egy embert. Nem is sírás volt az, hanem zokogás – amikor földre dönt a fájdalom, s térdre hullsz, épp ott, ahol a rosszindulat dárdája váratlanul átszakít; nem látsz semmit, hétmérföld-mélyről ömlik belőled a keserűség és a sírásodat száz méterről, csukott ajtón át is tisztán hallani. Amikor egyszerre vagy fent és lent. Boldogság utáni vágyad oly magasan áll már, hogy annál magasabban nem is állhatna; ugyanakkor a keserűség kútaljába zuhansz – oda, ahonnan már nem zuhanhatsz tovább.
Az effajta zokogás ettől keserű, s egyszersmind édes, mert ugyan lent vagy, a lehető leglentebb, ugyanakkor bizonyos értelemben megérkeztél, még ha a lét legaljára is, és míg elviselhetetlenül fáj, hogy ott kell lenned, azt is tudod, nem történhet már veled semmi rossz, hisz a legrosszabb épp most tepert le.
Bárki teszi bárkivel ezt, bűn. Főként, ha újra és újra döf. Végképp az, ha szülői kéz tartja a kést, ha szülői szájból záporoznak mérgezett nyilak. Tudom, mit beszélek. Sokszor emlékszem apámra, mert ő megértő, nyitott, önzetlen és korrekt volt. Ha rá emlékszem: kegyelet. Minél többször, annál inkább. Anyám esetében hallgatni a kegyelet – mert hallgatni kevésbé kegyetlen. Ő alakította így, amint apám is maga alakította – még ha öntudatlanul is –, hogy rá emlékezni napról napra fontosabb.
Anyám az ocsú – apám a búza.
A korlátlan önigazolás eszköze azt hinni, hogy a szülőnek alanyi jogon jár a tisztelet. Nem. A felnőtté érés lényege éppen ez: elválasztani az ocsút a búzától, s a felnövekvő gyermeknek joga ez. Ideig-óráig akad mentség bőven. Anyám is azt hajtogatta, hogy milyen nehéz gyermekkora volt. Mikor végre megértettem, mire gondol, azt is tudtam rögtön, hogy ez nem mentség semmire.
Egy gyerek nem felelhet a szülő balsorsáért; nem hivatott részt vállalni a szülő traumájában. Alkoholista szülő ne itassa vodkával a gyermekét.
Legyen az alkohol sanyarú sors, testi vagy lelki terror, legyen szegénység és kitaszítottság, legyen az alkohol bármi.
Aznap, amikor azt az embert sírni láttam, nem voltam boldog. Mert újra ezt az erőszakot, ezt az önkényt láttam – amikor egy valaha tán összetört ember újra és újra azt töri össze, akit a leginkább védenie kellene. Töri, zúzza, tépi – ahogy az ilyenkor oly gyakori –, épp a védelem nevében.
Ember! Még ha összetörtek volna téged is, ne hidd, hogy törvény a pszichében, hogy holnap vagy már ma este neked is meg kell taposnod valakit.
Biztosan tudom, hogy ez nem törvény. Nem végzet. És azt se hidd, hogy az összetört ember büntetlenül törhet össze másokat. Nem, ez nem joga. Apámtól tudom ezt is. Igaz, anyám ifjúsága kegyetlen volt, s rabszolgaság a gyermekkora. Apámtól viszont nem a szabadságát vitatták el, hanem a lét jogát. Patkányméreggel próbálták megölni. Egy kisfiút. A saját apja, a saját mostohája. Soha többé nem ment vissza abba a házba. És mégis: apám volt jóindulatú, odafigyelő, reménykedő. Apám jött a vegytiszta pokolból, nem anyám. És mégis: anyámból tört fel időről-időre a pokol önkénye, nem apámból.
Anyám nőtt ugaron, apám a sivatagban. Anyám kevés vizet kapott, apám egy cseppet sem. Mégis: anyám az ocsú, apám a búza.
Én pedig a rosta.
Fotók: Centauri
KAPCSOLÓDÓ FILM:
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több „SZÍNNEL LÉLEKKEL
még több BLOG
Ha édesapádról esik szó, mindig azt gondolom: megérdemelt volna egy szép és boldog életet.
Igazi szabadság lélektani értelemben ha már nincs az emberben harag az eltávozott szüleit illetően. Én az 50-50 igazságában hiszek, sokszor azon kapom magam mégis, hogy Anyám tempója jön jobban zsigerből😍megszerettem ezt is s mar apám erős dominaló személyének lenyomatai sem zavar, pedig igencsak küzdöttem vele😍😍. Nem vagyok véres szájú feminista, nekem is van fiam, ebből a pozicióból mondom, rohadt nehéz egészséges határt húzni. Jah es amúgy olyan anya még nem született aki bántani akarja a gyerekét tudatosan.
Én receptre írnám fel mindenkinek, Orvos -Tóth Noémi Örökölt sors c.könyvét. A sejtjeinkben hozzuk az ősök múltját és a miérteket is.
Kedves Edit, nekem ezzel kapcsolatban két nagyon jó könyvélményem van(olvastam azt is amit említettél) az egyik Virág Teréz „Emlékezés egy szederfára”- a holokauszt áldozatai traumája hogy mutatja meg magát a leszármazottak életében. A másik egy Svájcban élő újságíró-író könyve, életrajz jellegű, piszok jó könyv, Sacha Batthyány ” És nekem mi közöm van ehhez? „- a felmenők titkai hogyan szóltak bele az Ő életébe. Az én gyerekeim életében pedig megtapasztaltam az apai ági üknagyapa „hagyatékát” úgymond, szóval én valóban hiszem, hogy a trauma beég a génekbe és egyszer csak megmutatja magát egy eseményben amit először nem ért az ember.