Ez a BKK-busz arra megy, amerre az utasok kérik

csobajbusz_bkk busz


Lehet, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ihletet merített a gödöllői kísérletből, mert Csobajbusz néven új, az utasok igénye szerint közlekedő buszjáratot indít augusztus 26-án a XVI. kerületben. A 274-es jelzésű busz a cinkotai HÉV-állomás és a XVI. kerületi Csobaj-bánya térsége között közlekedik, amely korábban csak nehezen volt elérhető.

Utasbarát, innovatív és gazdaságos

„A Budapesten elsőként itt megvalósuló fejlesztés különlegességét az adja, hogy a rugalmas útvonalú területen belül nem előre meghatározott útvonalon közlekedik, hanem a felmerülő igények alapján érinti a fel- és leszállópontokat”.

A járat indítását azzal indokolták, hogy a kerületnek ezen a részén az elmúlt években sokat fejlődött: családi házak, társasházak épültek, több üzlet, illetve közszolgáltató intézmény, például óvoda is létesült. A rendszer használatával az utasok a csobajbusz.bkk.hu oldalon az utazás előtt legkésőbb fél órával, legkorábban egy héttel előre lefoglalhatják az utazásokat. A 274-es járat foglalási rendszere augusztus 25-től érhető el a BKK oldalán; az első buszok augusztus 26-án reggel indulnak.

Az online felület mellett – a Telebuszokéhoz hasonlóan – telefonon is be lehet jelenteni az utazási igényt a +36-1-32-55-255-ös telefonszámon, illetve a járművezetőnél személyesen kizárólag Cinkota HÉV-állomáson, közvetlenül az adott járat indulása előtt.

A megvalósításban

kiemelt szerepet vállalt a XVI. kerület önkormányzata, amely aktívan közreműködött a lehetséges útvonalak kiválasztásában, valamint az úgynevezett felszállópontok kialakításában. Ezeken a helyeken nem alakítottak ki a jármű teljes hosszában peront. Fontos különbség még, hogy a járat útvonalán lévő felszállópontok az utcák kereszteződését jelölik, tehát a korábbitól eltérő irányból is érkezhet a busz.

A rugalmas útvonalú, igényvezérelt közlekedési rendszer működésének alapja egy olyan szoftver, amely a beérkező foglalások alapján optimalizálja az útvonalat.

A BKK több budapesti kerületbenis szeretne hasonló rendszert bevezetni, amely a tapasztalatok szerint különösen hatékony a kisebb utasforgalmú területeken, illetve olyan időszakokban, amikor a hagyományos járatok kihasználtsága alacsony. Hasonló, de nem rugalmas útvonalú igényvezérelt járatok (Telebuszok) régóta közlekednek a fővárosban, például a XVI. kerülettel szomszédos XVII. kerületben is.

A 274-es járattal, így a Csobajbusszal kapcsolatos fejlesztések jelentős részben európai uniós forrásból valósulhattak meg. Bővebb információk a BKK oldalán olvashatók.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több közlekedés

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Reméltem, hogy van egy útvonal tervező/optimalizáló szoftver, ami segíti a sofőrt! 🙂

    Kíváncsi lennék ennek az eredményére, tapasztalataira is – akárcsak a gödöllőire.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük