Dél-Korea után a világon elsőként Magyarországon, ezen belül is Gödöllőn lehet kipróbálni a Hyundai Motor Shucle nevű közlekedési alkalmazását, amely egyfajta dinamikus közösségi taxiszolgáltatásként működik.
Az utas az applikációban megadja az indulási helyet és az úti célt, a rendszer pedig valós időben, mesterséges intelligencia segítségével optimalizálja az útvonalat. A szoftver összegyűjti, hogy épp hol és kik várnak fuvarra, majd úgy tervezi az útvonalat, hogy több utas útját is egy járművel lehessen kiszolgálni, minimális kerülővel. A telekocsihoz hasonló kisbuszos szolgáltatás rugalmasabb, mint a busz, és olcsóbb, mint a taxi.
A kísérlet a közösségi közlekedést is támogatja: Gödöllőn jelenleg 12 útvonalon öt busz jár. Augusztus 18. és október 31. között ehhez két Hyundai busz csatlakozik, amelyekre a Shucle-vel lehet helyet foglalni.

A cég közleménye szerint az alkalmazással kevesebb az üresjárat és a légkörbe jutó káros anyag (a buszok elektromosak), rövidül a várakozási idő és javul a közlekedési rendszer üzemeltetési hatásfoka – de mindez főleg abban az esetben igaz, ha a már létező tömegközlekedési rendszert is átvariálják.
Dél-Korea már 2021 óta alkalmazza a Shucle-t a városi és elővárosi közlekedésben, a gödöllői kezdeményezés pedig megalapozhatja a nemzetközi terjeszkedését, de akár a más magyarországi településeken történő bevezetést is.
A kísérlet a Dél-Korea és Magyarország közötti Gazdasági Innovációs Együttműködési Program (Economic Innovation Partnership Program, EIPP) keretében valósul meg.
Forrás: MTI, képek: Hyundai
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Illusztrációk: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több közlekedés









































Ez nagyon érdekes! 🙂
Kíváncsi lennék majd az eredményre is!
Vajon miért éppen Gödöllőt választották? Azért, mert kisváros, egyszerű helyi közlekedéssel? S vajon hányan fogják ezt az utazási módot választani? A rendszert tesztelők előre kiválasztottak, vagy véletlenszerűen szállnak be a kísérletbe?
Ez jó kérdés, hogy miért pont Gödöllő. Én is úgy sejtem, hogy szempont volt, hogy kisebb város, ugyanakkor talán az is, hogy közel van Budapesthez így feltételezhető a fizetőképes kereslet. Szerintem ez egy piaci teszt is, hogy mennyien hajlandók fizetni a szolgáltatásért.