Bioszféra-rezervátumok alakulnak a magyar-szlovák határ mentén
Bioszféra-rezervátumok közösségi és természetalapú fejlesztése kezdődhet el a magyar-szlovák határ mentén a biodiverzitás közös védelme érdekében, az Európai Unió Interreg programjának támogatásával – közölte a projektben résztvevő BURST Nonprofit Kft.
A fejlesztés veszélyeztetett őshonos növény- és állatfajok megőrzésében, természetes élőhelyek revitalizációjában segít. Emellett invazív fajokat szorít vissza, és hozzájárul a környezeti neveléshez is azzal, hogy ismertebbé teszi a bioszféra-rezervátumokat, valamint ösztönzi az önkéntességet és a környezettudatosságot.
A 30 hónaposra tervezett, egymillió euró összköltségvetésű projekt támogatási szerződését januárban írták alá.
Magyarországi partnerei a Pilis Bioszféra Rezervátumért felelős pilisborosjenői önkormányzat, a Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park, illetve a Fertő-tavi bioszféra-rezervátumért felelős Fertő-Hanság Nemzeti Park. Szlovák oldalon a projekt a Poľana Bioszféra Rezervátumot érinti, az ottani partnerek a Náš región – Podpoľanie regionális társulás, valamint Vígľaš (Végles) község önkormányzata.
A tudáskatalizátorként részt vevő BURST Nonprofit Kft. a pilot projektek akciótervének elkészítését és a bioszféra rezervátumok közösségi szemléletű stratégiájának kidolgozását vállalta. Emellett módszertani útmutatót készítenek, pályázati lehetőségeket kutatnak fel, projektötleteket és adnak és bemutatják a projektet a nemzetközi közönségnek.
A természetalapú megoldásokkal foglalkozó szakértői társaság a feladatokra csaknem 30 millió forintnak megfelelő támogatást kapott az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program keretéből. Az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program a 2021 és 2027 közötti időszakra az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 124,5 millió euróval rendelkezhet.
Magyarországi irányítója és nemzeti hatósága a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), forrásai szociális, intézményi és zöld együttműködések fejlesztésére fordíthatók. A teljes programterület a szlovák oldalon 3,34 millió, magyar oldalon 5,45 millió embert érint.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több természetvédelem









































