Tudtad, hogy a barkóscinege gyermekházasságban él?
A hazai madárvilág egyik legkedvesebb, legszebb énekesmadárfaja a barkóscinege (Panurus biarmicus), ami ellentétben a nevével, nem valódi cinege. Valójában nem is igen hasonlít egy cinegére, hacsak nem abban, hogy a cinegéhez hasonlóan csapatosan jár. Ha bárkihez hasonlít, akkor még leginkább az őszapókra (Aegithalos caudatus). Bárhogy van is, a tópartok és mocsarak egyik legcsinosabb és legérdekesebb madárfaja. Külleme egyrészt tetszetős, másrészt a hímek fekete barkója kissé bizarr. A hangjuk jellegzetes, összetéveszthetetlen és bájos. A magyarországi nádasok egyik legkedvesebb hangja, amikor a barkós-csapat csilingelve vonul a sűrűben.
Bárki, aki járt már tóparti gyűrűzőállomásokon,
táborokban, visszaigazolhatja: bár a barkóscinege a vizes élőhelyeken nem ritkaság, de azért midig örömteli pillanat, ha a hálóban nem egy gyakori nádiposzátafaj, mondjuk egy foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus) van, hanem barkóscinege. A nyár második felében gyakran fiatalok, akik buksi fejük és sárga színük miatt pedig erősen emlékeztetnek egy kiscsirkére.
A barkóscinege javarészt állandó, rövidtávú vonuló vagy kóborló.
Gyakorlatilag egész évben találkozhatunk vele. Ez részint annak köszönhető, hogy képes megemészteni a növényvilág egyik legkeményebb magját is, a nádmagot. Annak ellenére, hogy a barkóscinege alapvetően rovarevő faj. Csakhogy a barkósok a tél beálltáig átalakítják egy kissé a gyomrukat, így az alkalmassá válik a nádmagok emésztésére is. De nemcsak ez a különös fiziológiai attrakció teszi különlegessé a barkósokat.
A frissen kirepült fiatalok rögtön csapatokhoz társulnak, a csapaton belül pedig kiválasztanak maguknak egy másik, éppen csak kireppent fiatalt, hogy aztán együtt bandázzanak egész nyáron és ősszel és télen. Ezek a kapcsolatok aztán nem bomlanak fel a következő év költési szezonjában se, vagyis a szinte még „gyerekként” egymással összebarátkozó fiatalok, egy gyors „gyermekházasságot” követően egy életen át együtt maradnak.
Viszonylag ritka a madárvilágban az ennyire erős monogámia,
de ilyen hűséget találunk a hattyúknál, a ragadozómadaraknál, a fogolynál, vagy a lúdféléknél. Az viszont egyedülálló, hogy ennyire korán, szinte még fiókakorban válasszanak a madarak maguknak egy életre szólóan párt.
A barkóscinege más területen is rendkívül szociális, s ebben a jóval gyakoribb, és sokak által hőn imádott őszapókhoz hasonlít. Ha bármelyik barkós bajba kerül, a csapat többi tagja nem hagyja cserben. Ezt leginkább akkor lehet megfigyelni, amikor madárgyűrűzésen egy barkóscinege-csapat vonul át a hálósornál, és egy-két madár fennakad a hálón. A többiek a hálóba akadt fajtársaik hangjára nemhogy nem menekülnek, inkább a háló és a bajba jutott társak körül rajzanak. Ezért gyakori, hogy a csapat addig-addig nyüzsög a háló körül, míg végül mindenki a hálóba kerül.
Ennek természetesen más esetekben megvannak az előnyei. Ha például egy ragadozó fogja meg az egyik barkóst, a többiek nyüzsgése elvonhatja a ragadozó figyelmét, így a fajtárs esetleg megmenekülhet még. Az viszont jó kérdés – és érdekes kutatási téma –, hogy vajon miféle előny származik abból, ha a barkósok már szinte gyerekkorban elköteleződnek egy végleges „házasságban”.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Pixabay & Wikipédia
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
Először azt hittem csonttollú van a képen. Nekem abszolút nem az őszapó jutott róla eszembe, az olyan kis borzaska, ez a madár túl jólfésült hozzá:-)) Elegáns és büszke madár.
A „gyermekházasságban élő”ről nekem hirtelen az jutott eszembe, hogy a nagymadár választ fióka társat- nos ez brutál pedós lenne- az egészen más, hogy a fiókák bandáznak és másik fészek madaraival társulnak egy életre a saját madárkorosztályukból. Valóban nagyon érdekes- bárcsak az ember is ilyen hűséges fajta lenne.
Imádom őket is. 🙂 És ahogy az egyik videón látszik, bontja a gyékény magját, ilyet számtalanszor láttam, de ennyire profi munkát ilyen közelről még soha.
Ő az egyik olyan faj, akit nagyon várunk a rezervátumban – a vizes élőhellyé alakulásunk miatt előbb-utóbb meg kell kerülnie egy-egy kóborló csapatnak. Legalábbis papírforma szerint. Kicsi a nádasunk, de nádas 🙂