Applikáció készül a horgászoknak

applikáció horgászoknak

Applikáció készül a horgászoknak


Applikációval segíti az idei évtől a magyar horgászkártyával rendelkezőket a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), az alkalmazás széleskörű szolgáltatást nyújt az érvényes regisztrációval rendelkező horgászoknak.

Az alkalmazás valamennyi érvényes horgászokmányt tartalmazza majd, és lesz benne elektronikus fogási napló is, első körben a turista horgászoknak, majd 2025-től választhatóan minden horgásznak elérhető lesz.

Az alkalmazásban a fogások is hitelesen rögzítehetők lesznek, és területi jegyet is lehet majd a telefon segítségével vásárolni, emellett a felhasználókat horgászhelykereső is segíti. Jövőre már a teljes elektronizáció – így az egyesületi tagság létesítése, megújítása is – megvalósulhat, így a horgászok otthonról is intézheti ügyeiket.

A belföldi és a külföldi horgászturisták száma egyaránt növekszik, és tavaly a jelentős áremelések ellenére sem csökkent érdemben a horgászat népszerűsége.

Mivel 2023-ban az aszály sem sújtotta a horgászokat, így a haltermelés is jól alakult és hosszú évek óta először csökkent az őszi telepítésre szánt ponty termelői ára. A MOHOSZ pályázati programjainak támogatásával csak ezen időszakban mintegy háromezer tonna hal került a vizekbe. Emellett oktatás, halőri és vízparti üzemeltetési feladatokat látott el a szervezet, de új elemként energetikai és céltámogatást is nyújtottak az egyesületeknek.

Sor került egy átfogó jogszabályi módosításra is, amely döntően a digitalizáció további lépéseit szolgálja, ideértve a Magyar Horgászkártya sikeresen megkezdett, folyamatban lévő megújítását is. Emellett bemutatták a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia 1.0 változatát, amelynek tavasszal esedékes elfogadása után megindulhat a horgászat környezetének infrastrukturális fejlesztése.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több horgászat

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több hal

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Ja, ja, haladjunk a korral, rettentő fontos applikáció. 🙁 De a a legfontosabb, hogy újra érvényesíteni kell a horgászkártyákat, szép kis summa kerül a MOHOSZ számlájára. Ez a lényeg kérem…….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük