Így mentik a korallokat a forró floridai tengerből
Nemrég járták be a hírek a sajtót, melyek szerint Floridánál a tengervíz 38 fokosra melegedett. Ez pedig a legkevésbé sem tesz jót a hűvösebb hőmérséklethez szokott tengeri élőlényeknek. Florida Keys-nél a Coral Restoration Foundation (Korallvédelmi Alapítívány) munkatársai igyekeznek menteni, ami menthető a világ harmadik legnagyobb zátonyzátonyárból, amely a stressz hatására rohamosan fehéredik.
A tudósok mintákat vesznek belőle, hogy azokat hűvösebb, szárazföldi tartályokba helyezzék.
“A meleg víz nem tesz jót egyetlen tengeri élőlénynek sem, legyen az korall, hal vagy homár. Így fennáll a veszélye annak, hogy tömegesen pusztulnak el a halak, tengeri teknősök és más élőlények” – mondta Alex Neufeld, az alapítvány projektkoordinátora.
A korallok 28,8 fokig nagyobb gondok nélkül túlélnek, a felszíni víz hőmérséklete azonban július elején több napon keresztül is 32,2 fok fölé emelkedett, 24-én pedig rekordot döntött a Key Largo melletti Manatee-öbölben.
A korallzátonyok kifehéredése idén felgyorsult, ez a jelenség akkor következik be, amikor a stressz hatására a korallok eltávolítják a velük szimbiózisban élő algákat, amelyek tápanyaggal látják el őket és megszínezik őket.
Forrás: science alert, képek: The Reef Institute, NOAA
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
“A meleg víz nem tesz jót egyetlen tengeri élőlénynek sem, legyen az korall, hal vagy homár. ”
…vagy kagyló, vagy csiga, vagy rák, vagy…
Ahogyan ezt említettem már a szicíliai meleg tengervízről szóló cikknél is.
Sajnos, minden tengeri élőlényt nem tudnak hideg vizű tartályokba kimenteni. 😥
🙁 🙁
…vagy majd szelektálódnak és aki bírja a meleget fennmarad, vagy módosul, vagy kihal. Azért szívfájdító a szépséges tengeri élőlények pusztulása. Nincs valami hűtő lény? Korábban nagyon érdekes cikk volt volt a műanyagfaló mikróba pl.
Hűtő lény, ez milyen jó ötlet! 🙂 Bárcsak találna valamilyen megoldást a természet!
Hűtőlény? Az mennyire jó volna már? Olyan is kellene, ami hőhullámok idején minket hűt és csökkenti a relatív páratartalmat is.