Mire jó az aszály? Ebben virágzik ám a plankton meg kis vízibolha!
Ej, de hát még tavalyról is mennyi adósságunk van! Milyen sokáig volt ott a listámon, 2025 júliusa óta, hogy ezt is megírjam és megmutassam. Aztán előjött ez a „kérdés” 2026-ban is, s nem is akárhogy. S most már muszáj ezt a mulasztást bepótolni, mert ennek a természeti jelenség valószínűleg perdöntő fontosságú a rezervátum életében. Kiváltképp a legritkább, legunikálisabb fajcsoportunknál, a békáknál és gőtéknél. Nem mellesleg a jelenség rendkívül látványos, még ha kicsi is.
Sokan tudjátok már, hogy a rezervátum területén intenzív kutatások folynak, különösen az utóbbi 5-6 évben, s nem kevésbé intenzíven élőhelyalakítás (visszavadítás) is. Ennek következtében 2026-ra elhagyta a rezervátum 11 hektáros területén regisztrált fajok száma az 1100-at, és csak azért nem tartunk már valahol 1400-1500 körül, mert az idei évünk (de főként a tavaszunk) kicsi zilált, s így kutatásokra az idén se az időnkből, se a forrásainkból nem futotta.
Tavaly az egyik új fajunk a levéllábú rákok osztályába (Branchiopoda) tartozó kis vízibolha (Daphnia pulex) volt. Őt bármikor felvehettük volna, hisz ahol akár csak egy pocsolya van is, ő ott biztosan megjelenik. De örök szabály: bármennyire is biztosak vagyunk egy faj jelenlétében, senkit sem veszünk fel a listára addig, míg legalább egy biztos előfordulást nem dokumentálunk. A kis vízibolha megkerülése tehát önmagában nem szenzáció, de a dokumentálásának körülményei annál inkább tanulságosak.
A megfigyelését nehezíti mikroszkopikus mérete.
Bár jól ismerem abból az időből, amikor a kilencvenes években az íróasztalomon álló önfenntartó akváriummal kísérleteztem (Konrad Lorenz után szabadon – ő találta ki az önfenntartó akváriumot, ha jól tudom). Akkoriban mikroszkópos vizsgálatokat is végeztem azokkal a mikroszkópokkal, amit az egyik legfontosabb mesteremtől, az Öregtől kaptam. A vízibolha az ilyen vizsgálatoknál a legközönségesebb mikroszkopikus lénynek számít (a közönséges papucsállatkával és a kerekesférgekkel egyetemben). A mikroszkópok ma is megvannak, de a sok más vizsgálat és munka mellett nem jutott idő mikrobiológiai vizsgálatokra. Azért sem erőltettem ezt, mert ez rendkívül speciális szakterület, és úgy gondoltam: előbb-utóbb inkább hívunk egy mikrobiológust, aki jóval mélységibb vizsgálatokat végez majd el, mint amire én a legjobb formámban képes vagyok.
2025 júliusában már annyira erőteljes volt az aszály,
hogy rendszeresen ellenőriztem, mikor szárad ki (esetleg) a patakmeder valahol. Ez volt az első év, amikor még nem tudtuk, hogy a fenékküszöbök fölött felgyülemlő víz milyen erős aszályt bír ki (5 hónapot kibírt). 2025 július 16-án 13 óra felé a Hód-vizet tanulmányoztam, amelyben akkor már csak pár centis víz volt (ez a legalsó szakasz, így ez szárad a legerőteljesebben), ami nyilván sokkal könnyebben melegedett, mint az ekkor még viszonylag mély (20-30 cm) Felső-víz például. Amint a patakparton megálltam körülbelül teniszlabda nagyságú rózsaszín gömbre lettem figyelmes a partszélben. Később felfedeztem, hogy efféle rózsaszín felhők beljebb is vannak, többnyire leginkább gömb alakúak, bár némely helyen szabálytalan felhők. Sőt: miután végigmentem a patakon számos helyen láttam ilyen felhőket, mit több a Kisberek tavaiban is! Hamar világos lett, hogy vízibolhák rajzásával, a zooplankton „virágzásával” van dolgom.
Hasonló jelenséget láttam már sokszor,
bár nem a rezervátumban. Gyermekkorom madarászterületein a mezőgazdasági területek, szántók és lucernaföldek belvizein, időnként a Kis-Balatonnál vagy az alföldi mocsarakban nem egyszer találtam olyan vizeket, melyek rózsásak voltak a planktontól. Ezekben a vizekben nemcsak vízibolhák, hanem kandicsrákok is tömegével rajzottak. Amit máris ki kell emelni: rendszerint ezeknél a vizeknél lehetett látni a legtöbb madarat. Főként a partimadarak száma és a planktonvirágzás között van összefüggés. Ez tehát azt jelzi, hogy a zoo-planktonban gazdag területek sok állatcsoportnak fontosak. Nálunk azonban partimadarak csak elvétve fordulnak elő, ellenben a vizes élőhelyrekonstrukciónk elsődleges csoportja, a kétéltűek sincsenek meg zoo-plankton nélkül. Nem mintha a békák azt ennének. Ám az ebihalak, a kezdeti algafogyasztásról később, amikor a végtagok is nőni kezdenek, áttérnek az állati táplálékra. Akkor azonban még oly kicsik, hogy a zooplanktonnál nagyobb zsákmányokat sokáig nem tudják elejteni. A halivadékok pedig eleve állati plankotonnal táplálkoznak. Ezért árulják „dafnia” néven szárítva is az akvaristiknák az állatkereskedések.
2025-ben először a rezervátum történetében halak tömeges ívását is észleltük.
A fürge csellék (Phoxinus phoxinus) és kövi csíkok (Barbatula barbatula) együttesen több százezer ivadékot hagytak hátra. Ezek a halivadékok szemlátomást jól érezték magukat nálunk, szépen növekedtek, mígnem őszre el nem hagyták a vizeinket. A halivadékok növekedésében kulcsszerepe lehetett annak, hogy a friss vizeinket hamar belakták a vízbolhák. Akik pedig ennyire gyorsan, ekkora tömegben azért szaporodhattak el, mert az aszály miatt hamar vált sekéllyé a víz, így hamar alakulhatott ki planktonvirágzás.
A vízibolhák tömegei áttételesen azt is jelezhetik, hogy az ebihalaknak is kedvezőek a körülmények. A vízibolhák ugyanis azzal táplálkoznak, amivel kezdetben az ebihal: algákkal. Ahol tehát sok a vízibolha, ott sok alga; ahol pedig sok az alga, nem éhezik az ebihal. Arról nem is szólva, hogy az ebihal azt az algát is megeszi valamivel később, amit korábban a vízibolha evett meg – amikor az ebihal a vízibolhát falja föl.
A 2025-ös virágzás hetekig tartott.
Azért is örültünk neki, mert úgy gondoltuk: ahol egyszer kialakult ilyen virágzás, ott a vízibolha – még ha egyébként, virágázáson kívül – láthatatlan is, olyan mennyiségben van jelen, ami jelentős hatással van a teljes víz alatti életközösségre, és amelyből bármikor „kipattanhat” a következő virágzás, ha ismét szuperkedvezőek a körülmények.
Ezt igazolja az is, hogy 2026-ban durván két hónappal korábban észleltünk először planktonvirágzást. Ugyanazok a rózsaszín gömbök jelentek meg, elsőként a torkolatban, mint előző évben. Ez valóban azt jelzi, hogy miután tavaly a vízibolhák milliárdjai belakták a vizeinket, az idén már jóval könnyebben alakul ki náluk demográfiai bumm.
Ugyanakkor a csapadékviszonyoknak is remek indikátora.
Az idei, „előrehozott” virágzás többek között annak tudható be, hogy 2026 tavasza a tragikus 2025-ösnél is szárazabb volt. Ezért az apadás jóval korábban kezdődött, és a patak is két héttel korábban állt meg. Így összességében a víz is hamarabb melegedett arra a szintre, ahol a vízibolhák már rózsaszín felhőket alkotnak. Ez egyrészt talán kicsit szomorú, de úgy néz ki, hogy ez volt az egyik jelenség, ami a 2026-os kétéltűszezont kimagaslóan eredményessé tette. Amikor az ebihalakat figyeltük, valószínűleg többek között a stabil planktonállomány áldásos hatását is láttuk, de ez már egy másik történet – amivel szintén érkezünk hamarosan.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
A borítóképen az egyik kedvencem, a torkolat. 🥰 Balról érkezik a Kispatak. Ugye?
Tavaszi kép? 🤔
Igen, a torkolat, és balról érkezik a Kispatak. Tavaszi kép, és akkora még a víz, hogy a Kispatak befolyása egy szép öbölnek tűnik.
A „Vörösbegy” vadkamera (ami most a torkolatban dolgozik július 9. óta), ha látnánk ezen a képen, akkor a szemközti hatalmas fa törzsénél állna, és éppen minket nézne 🙂
🙂🙂
Csudahely! 🥰
Ezt az oldalt be kell tenni az oktatási programokba. Micsoda inspiráló- sok olyan kiskamasz van mint amilyen Te voltál aki az Öregnél ottragadt. Kellenek a példaképek.- Te is az vagy még ha inkognitóban is.
Eszembe nem jutna, hogy egy kiszáradó patakban a sekély vízben lévő vízibolhák miért fontosak.
Örülök! – és jön a folytatás az ebihalakkal!
Észre vettétek, hogy ebben a hőségben annyi apró csípős bogár van mindenütt, hogy az ember nem is gondolná. Ma pl. engem egy színházi előadáson – „Loveshake”- az élet összeráz- Szabó Győző és Rezi Judit kétszemélyese- valami láthatatlan kis bogár megcsípett, úgy vakartam a karom, ahol lett egy pici piros szúrcstorna, hogy az hihetetlen, le is maradtam néhány poénról. Nem is gondolná az ember, hogy egy légkondis színházteremben egy nyárestén bármi megcsípheti. A bolhákról jutott eszembe:-)))