Javul az idő október első hétvégéjére! Mehetünk gombászni

gomba gombaszedés időjárásősz október hétvége konyha erdő túra szabadidő

Javul az idő október első hétvégéjére! Mehetünk gombászni

Pénteken még sokfelé várható eső, de szombaton már csak elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13-19 Celsius-fok között alakul október első hétvégéjén – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken még sokfelé várható eső,

de szombaton már csak elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13-19 Celsius-fok között alakul október első hétvégéjén – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken borult idő várható, a déli részeken vékonyodik, de csak kevés helyen szakadozhat a felhőzet. Sokfelé várható eső, a csapadékzóna napközben fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől szűnik is az eső, estefelé már csak az északi tájakon eshet kevés helyen.

Délután a délkeleti országrészben néhol az ég is megdörrenhet. A döntően északi, északnyugati szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb érték is lehetnek.

Szombatra virradóra ködfoltokra kell számítani, napközben pedig nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. Hajnalban 5-13, a délutáni órákban 14-19 fok valószínű.

Vasárnapra virradóra ködfoltok képződhetnek, napközben pedig jobbára közepesen, illetve erősen felhős idő várható, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire 6-12, a csúcsérték 13-18 fok között alakul.


Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


adomány gomba gombaszedés gomászás erdő természet ősz

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

5 hozzászólás

  1. Ó de jó, akkor útra kelhetek haza. Nem szeretem a szelet- félelmetes ahogy zúg, itt ebben a térségben szinte állandóan fúj a szél, hol gyengébben, hol erősebben, nem bírok hozzá szokni. Ugyan ilyen Sopron is és Győr is.

  2. Azok a gombák, amik már kibújtak, most alaposan eláztak, a következő hullám viszont nagyon gyorsan előjön, azokat kell keresgélni majd.

      1. Több okból is. Az elázott gombán nem mindig látszik a fajt meghatározó küllem. De a beltartalom is sérül, sőt olyan biológiai, kémiai folyamatok indulnak el, amik nem csak a gasztronómiai értéket csökkentik, de gyomorbántalmakat is okozhatnak. A szétázott gombákat a szakellenőr általában el is veszi. Vannak olyan gombafajok, amik nem annyira érzékenyek, főleg a fiatal példányok, de pl. az őzlábgombák nagyon.

  3. De szépek azok a róka gombák!
    Összefutott a nyál a számban, imádom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük