A zöldhulladék szabadtéri égetése a legtöbb helyen tilos
A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint. Idén már 1387 ilyen esethez riasztották a tűzoltókat, a leégett terület pedig meghaladja a hét és fél millió négyzetmétert.
A legnagyobb szabadtéri tűz Sajóbábony mellett volt február 7-én, ahol 700 ezer négyzetméteren égett a száraz fű.
Kora tavasszal megnő a szabadtéri tüzek keletkezésének veszélye. Amíg ugyanis nem indul meg a növényekben az intenzív folyadékáramlás, a legkisebb szikra vagy hőforrás is hatalmas tüzek kialakulásához vezethet.
Ezek a zöldhulladék égetésének szabályai
Az OKF a tűzvédelmi szabályok betartását kéri: ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, a nádas és a tarló, a kerti munkálatok során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.
Ahol a települési önkormányzat rendeletben engedélyezi a kerti zöldhulladék-égetést, ott csak a rendeletben meghatározott módon és időben végezhető az égetés, ha pedig a települési önkormányzatnak nincs ilyen rendelete, ott tilos zöldhulladékot égetni.
Miután valaki meggyőződött róla, hogy engedélyezett a zöldhulladék égetése, gyűjtse össze a száraz növényeket egy-két négyzetméteres területre és tisztítsa meg ennek a környezetét, hogy a tűz ne terjedhessen tovább. Célszerű odakészíteni oltóvizet és valamilyen szerszámot, amellyel a tűz kordában tartható.
Csak szélcsendes időben szabad meggyújtani a zöldhulladékot, a tüzet pedig egy pillanatra sem szabad magára hagyni. Ha a tűz továbbterjedne, azonnal értesíteni kell a 112-es segélyhívó számot. A tűzvédelmi előírások megszegése az okozott kár és a veszély mértékétől függően húszezer forinttól akár hárommillió forintig terjedő bírsággal is járhat.
A katasztrófavédelem ugyanakkor inkább a komposztálást vagy a növényi hulladék elszállíttatását javasolja. Ugyanakkor, aki növényi hulladékot halmozott fel a kertjében, annak érdemes számolnia az alatta esetleg megbújó sünökkel is.
Így védhetjük a sünöket
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szintén közleményében hívja fel a figyelmet a kertekben, parkokban felhalmozott lomb- és rőzserakások helyes kezelésére, méghozzá a sünök miatt. Az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sünök ugyanis előszeretettel választják telelő-, majd nappali búvóhelyül ezeket a rakásokat, és a nőstények gyakran itt is ellenek.
Ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen teljes családok pusztulását is okozhatja.
Ha növényihulladék-rakással dolgozunk, az esetleg ide húzódó állatok védelme érdekében hasznos lehet első lépésben fentről lefelé haladva előbb a vasvilla nyelével, majd kesztyűs kézzel átforgatni a halmot, így meg lehet győződni róla, hogy van-e alatta sün.
Ez különösen ajánlott a május-júniusi sünellési időszakban, amikor a menedékekben a hetekig vak, és szinte magatehetetlen kölykök is ott lehetnek. Az ilyen rakásokat továbbá tilos felgyújtani, többek közt azért is, mert a lángok elől a felnőtt sünök sem tudnak elmenekülni.
Ha a gallyrakás megbontásakor sünfészket talál valaki, ne szedje össze a kölyköket, hanem pakolja vissza kellő vastagságúra az ágakat és leveleket a fészekre, majd várjon legalább négy-öt hetet, amíg a kölykök annyira megerősödnek, hogy éjszakánként követni tudják anyjukat a vadászatra. Ha lehet, mindenképp fontos a közelben egy alternatív búvóhelyet kialakítani számukra.
Amennyiben a lomb- és rőzserakások elbontása nem elkerülhető, érdemes mesterséges “süngarázsokat” beszerezni, amelyekkel a magányosan pihenő felnőtt állat, valamint kölykeivel együtt a nőstény is áttelepíthető.
Forrás: MTI, kép: Centauri
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.