2025-ben is folytatódik a településfásítási program
Az Agrárminisztérium (AM) 2025-ben is szeretné folytatni a településfásítási programot, amelynek keretében újabb 10 000 fát ültetnének az Országos Erdészeti Egyesület irányításával 10 ezer alatti lélekszámú településeken – mondta az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár kedden Pátyon.
„A magyar kormány elkötelezett az ország erdővel fedett területeinek növelésében és hamarosan a közös agrárpolitikai alapokból is kiírnak erdőtelepítési pályázatokat. Az AM hosszútávú program keretében szeretné 2030-ra a kormány elvárásainak megfelelően az országban fával borított terület arányát 27 százalékra emelni, ezt szolgálja a településfásítási és az erdőtelepítési program is.”
Az országfásítási program 2019-es indulásától kezdve 184 millió facsemetét ültettek el az országban, a szintén 2019-ben indított településfásítási programban pedig közel 1500 településen 56 ezer darab fát ültettek el. Pest vármegyében 35 önkormányzat 605 darab fát ültetett el az idei ültetési időszakban.
Páty a keddi faültetéssel együtt 70 darab fával gyarapodott a program keretében.
Zambó Péter kitért arra is, hogy a vidékfejlesztési operatív program keretében 2019-től a mai napig 43 ezer hektár erdő telepítésére adtak be pályázatot a gazdálkodók, ebből 32 ezer hektáron már meg is valósult az erdőtelepítés.
Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több erdő










































Jaj de nagy kedvenc a csodafás történet:-) Jártál arra mostanában Cen?
Nem jártam, de jó ötlet,hogy meglátogassam azt a fát még valamikor karácsony előtt.