📚 Rudolf és a néphit | Patakokról, madarakról és szerelemről

📚 Rudolf és a néphit | sztori

novella

Rudolf arra gondol: „Ismét egy hiedelem, minek az égvilágon semmi alapja. Mi célból is inna a pintyő onnan, ahol gránát van a patakban? Honnan is tudhatná, hol van az? És egyáltalán: tudhat-e a gránátról egy pintyőke? Nyilván nem, amint a zafírról, rubinról, semmiféle drágakőről nem tudhat, legfeljebb a kendermagról egy keveset” – gondolja a gróf a bennfentesek visszafogott gőgjével, ahogy a pórnéppel szokás diskurálni, ha már egyszer elkerülhetetlen.


Gránátkristályok, amiket 2016 tavaszán mostam ki aranymosás során a Börzsönyben. Az alábbi novellát azok a napok ihlették. | Fotó: Centauri

 Gróf úr! Nem tudom, minek magának gránátos kő, de ha azt akar mindenképp, akkor a pintyőkét figyelje.
– Miféle pintyőkét? – kérdezi Rudolf Portestein gyanakodva, mert tudja már: a hegyvidéken semmi sem az, aminek látszik.
– Hát azt, aminek borvörös a melle, és úgy énekel, mintha a csőréből tiszta víz buzogna. Ahol ő iszik, gránátkövet leginkább ott találhatni – mondja Ljuba, a vadászmester a bennfentesek visszafogott gőgjével, ahogy a jöttmentekkel szokás diskurálni.

Rudolf arra gondol:

„Ismét egy hiedelem, minek az égvilágon semmi alapja. Mi célból is inna a pintyő onnan, ahol gránát van a patakban? Honnan is tudhatná, hol van az? És egyáltalán: tudhat-e a gránátról egy pintyőke? Nyilván nem, amint a zafírról, rubinról, semmiféle drágakőről nem tudhat, legfeljebb a kendermagról egy keveset” – gondolja a gróf a bennfentesek visszafogott gőgjével, ahogy a pór néppel szokás diskurálni, ha már egyszer elkerülhetetlen.

Ezért aztán örül is, hogy ezt nem neki kell kimondania, megsértve az amúgy is lobbanékony vadászmestert.
– Mit hordasz itt össze, Ljuba, az isten áldjon meg! – perel Ljubával Anna, a felesége. – Mintha nem te volnál itt a vadászok feje. Nem csoda, ha ritkán jut az asztalra zerge.
– Asszony, vigyázz a szádra!
– Eszembe sincs! – kiált Anna. – Még a végén az én lelkemen szárad, ha a mi gyönyörű grófunk naphosszat a pintyőt lesi mindhiába.

A gróf összerándul, mikor Anna gyönyörűnek mondja őt.

„Tán már az egész hegy tudja, hogy a legnyomasztóbb éjeken néha bizony meglátogatom ezt az asszonyt?” Ugyanakkor az ijedtségnél is nagyobb a hiúsága, nem kevésbé a csodálata: „Mily bátor nő, hogy veszi a bátorságot az ura előtt gyönyörűnek nevezni engem!”

Ljuba meg sem rezzen, csak a pintyő-kérdés foglalkoztatja.
– Na, ha egyszer ekkora nagy okos lettél, mondd meg, honnan tudhatni, hol a gránátkő?
A gróf már szinte hallja is a felvilágosult választ: „Nem mutatja azt semmi, s ha mégis, akkor legfeljebb néhány földtani alakzat, semmi más.”
Anna viszont megtörli a kezét, nagy komolyan az asztalhoz ül és Ljuba szemébe néz.
– Drága uram, ugye csak tréfálsz?
– Nem én! – rikkant Ljuba. – Mondd meg tüstént, ha jobban tudod még nálam is.
– Rendben – válaszolja Anna. – A gránátkövet nem a pintyő, hanem a búvárrigó mutatja meg.

A gróf önkéntelenül is a fejéhez kap.

„Ó, milyen halovány e vidéki plebsz pallérozottsága! Te jó ég, mit keresek én itt?”

– Köszönöm a vendéglátást, későre jár, ideje hazatérnem – mondja.
– Ne! – kiált Ljuba. – Meg ne sértsen minket! Nyugodjon meg, nem vitatkozunk az asztalánál, csak tréfáltam. Anna igazat szól, tényleg a búvárrigót kell keresni, ez evidencia, csak gondoltam, próbára teszem az asszonyt.

Mondani se kell, Rudolf Portestein ettől már nem lesz nyugodtabb, s a véleménye se változik a pór nép pallérozottságáról.

– No, már csak annyit fűznék hozzá, mielőtt enne – mondja Ljuba –, hogy ne akármikor nézze a búvárrigót, mert az mindig kövön ül, akárhányszor felugrik a vízből, mindig kövön. Hanem azt lesse, melyiken sütkérezik hajnalban. Aztán, ha ez megvan, a napozókő folyásiránnyal átellenes oldalán ásson a kő alá, s ott lesz magának a gyűrűbe való gránátkő.

Másnap a gróf felnyergeltet két nagytöböri lovat.

Élelemmel, fegyverekkel és lőszerrel felmálházva átkel három hegyen, hogy a leghíresebb gránátos patakhoz menjen. Gróf létére szigorúan egyedül, mert úgy véli, jobb, ha senki sincs jelen a kutatásnál, mert még a végén, ha találna valamit, a dolognak híre kél, s a lelőhely ebek harmincadjára jut.

A gróf napokig kutat, de nemhogy aranyat vagy zafírt, gránátot sem talál, még egy törött gránátot sem. A tizenkettedik nap reggelén már a visszaindulását tervezi, mikor is szemébe ötlik egy rész, ahol a patak kibújik az erdő alól, s a napsütötte tisztásra kanyarodik, a meder kellős közepén álló kövér kő tetején pedig madárforma árnyék gubbaszt.

Mikor látcsővel is szemügyre veszi,

megállapítja, nem madárforma árnyék az, hanem egy madár maga, méghozzá egy búvárrigó. S nem gubbaszt, hanem a napsütötte kövön melegedik. A gróf mosolyog, eszébe ötlik Anna és Ljuba. „Jaj, mi mindenről van errefelé tarthatatlan tézis a világnak s a természetnek csudás dolgairól!” – írja este a naplóba, holott miután a rigó elrepül, merő kíváncsiságból a gróf a kőhöz megy, és a kő alá ás, a folyásiránnyal ellentétes oldalon, épp oly módon, amint Ljuba a vacsorán tanácsolta. És lássunk csodát, a második próba után gránátok tucatjait adja a laza üledék. Két nappal később korahajnalban kiül a partra és szégyenszemre a búvárrigót lesi.

Talál is egyet nem messze a Kis Töbörtől. A gróf meg sem várja, hogy a didergő madarat átjárhassa a meleg, rögtön a kőhöz trappol és vad kutatásába fog. Nem sokat kell kutatnia, már az első próba akkora gránátot ad, amekkorát otthon a főhercegné nyakékében sem látott még. Rudolf Portestein – mint mindig, ha az igazára rácáfol az élet – erősen ráncolja a homlokát, s egyfajta búskomorság lesz úrrá rajta, ahelyett, hogy a pompás gránátkőnek örülne. Mivel élelme elfogyott, vadat nem ejtett, kénytelen leereszkedni a vadászházhoz. A szállásra érve bezárkózik, s szokásához hűen, részletes beszámolót ír a naplójába:

„Nem egyszer állott elő az a helyzet, midőn szilárd meggyőződés feszített valamely kérdésben, hogy utóbb csalatkoztam önmagamban. Efféle precedensben volt részem megint, méghozzá a búvárrigó és az gránátkőnek kapcsolatáról mondottak ügyében.

Szállásomra érvén, már nem tudom nem tudhatni, hogy valóban a búvárrigó a legjobb gránátkereső, mi több, a dolog logikája is felviláglott előttem. Ezen madár, tán mert élete javát a fagyos pataknak alján tölti, kiváltképp igényli reggel a napfénynek átható melegét, épp ezért minden hajnalon buja napfürdőzésre ragadtatja magát, s hogy gyönyöre a legteljesebb legyen, e czélra a legnagyobb köveket szíves választani, azok közül is a patak közepén állókat, minek okát abban látom, hogy csak a parttól távol érzi élete biztonságát.

Mármost rájöttem, hogy épp a sodrásnak vonalában álló magános kövek mögött gerjed afféle örvény, mely a súlyosb terhektől rögvest megszabadul, mihelyst teheti. Tartós áradásnál, ezeket – teszem azt a gránátot – egymás hegyibe rakja, s úgy gyűjti össze, mint a mókus a mogyorót. Be kell hát látnom, e pór nép mit sem konyít a fajsúly fogalmához, eszébe nem jutna e kövek vastartalma felől gondolni valamit is, mégis: a búvárrigó és a gránátkő kapcsolatát illetően igazuk volt, azzal együtt is, hogy e természeti jelenés lényegéről halovány sejtésük sincsen.”


Táborhelyem a Zafír-túra egyik helyszínén 2016 márciusában, az egyik gránátos-zafíros patak partján. Épp egy kis noteszbe készítettem jegyzeteket a novella- és regényötletekről. | Fotó: Centauri

Borítóképen “búvárrigó” azaz hivatalosan vízirigó. | Forrás: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több sztori

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több könyv

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Megnyílt az Ünnepi Könyvhét

“A könyvhét az írók, az illusztrátorok, a könyves szakemberek és az olvasók ünnepe” – mondta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők…Tovább

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük