Woody Allen első regénye hamarosan a polcokon!
Még idén ősszel megjelenik Woody Allen első regénye – jelentette be a kötetet gondozó londoni könyvkiadó.
Az Annie Hall, a Hanna és nővérei és az Éjfélkor Párizsban Oscar-díjas filmrendezőjének az 1970-es évek óta több novellás- és esszékötetét olvashatta a közönség, 2020-ban pedig Apropó nélkül című memoárja is a boltokba került, de regénnyel még nem jelentkezett – emlékeztetett rá a The Guardian.
A What’s With Baum?
(Mi van Baummal?) című könyv főhőse egy zsidó, középkorú, újságíróból lett író, aki a világon mindentől szorong. A férfi nehézkes filozofikus írásai nem aratnak osztatlan elismerést, és New York-i kiadója szakít vele. Harmadik házassága is zátonyra futott, ráadásul egy őrült pillanatában megpróbál megcsókolni egy csinos fiatal újságírónőt, aki ezt a nyilvánosság elé akarja tárni – írta a regényt megjelentető, londoni székhelyű Swift Press.
A 89 éves Allen 160 oldalas regénye „egy olyan értelmiségi portréja, akit az élet hiábavalóságával és ürességével kapcsolatos neurotikus aggodalmak nyomorítanak meg”. Baum arra gyanakszik, hogy jóképű, sikeres öccse elcsábította a feleségét, és nyugtalanítja, hogy felesége közelebb áll a fiához, aki ráadásul nála elismertebb író, és connecticuti szomszédjuk miatt is féltékeny a feleségére.
A What’s With Baum? szeptemberben kerül a könyvesboltokba. „Lehet, hogy Woody Allen csaknem 90 évet várt, mielőtt regényt írt volna, de megérte várni” – jelentette ki a független kiadó társalapítója, Mark Richards.
Forrás: MTI | Borítókép: Wikipédia
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több könyv










































Ahogy látom, hasonló lesz a filmjeihez, de nem baj, szeretem a filmjeit, hogy úgy mondjam, éretté váltam a filmjeihez úgy
20 éve. 🙂
Valahogy én nem tudtam megkedvelni sem a filmjeit sem őt…Már az előtt sem amikor nálam totál kiverte a biztosítékot , hogy a nevelt lányát vette feleségül.
a Szentiván èji szexkomédiát láttad, Lívia?
Én soha nem tudtam komolyan venni.
A Mia Farrow miatt azt hiszem érdemes megnézni- egyszer . Amúgy az idiotizmus magasiskolája. Ezer bocsánat. Diane Keaton is miatta lett híres (no nem ebben a filmben). Nagyon nem jön be nekem az ő szarkasztikus „humora”. Az a szerencséje, hogy sokan szeretik az ennyire bugyuta és abszurd karakterű embereket akiket vászonra vitt, illetve vsz. ő maga is ilyen . Mi is mindent megnéztünk tőle fiatalon. mert ő volt a „menő”- bár én sosem tudtam szívből nevetni a poénjain. Egy dolog maradt meg bennem, később a gyerekeink is így mondták ” a pisztoly helyett bisztoly- az egyik filmjében bankrablót játszott és azt hiszem vizipisztolya volt a „bisztoly.”- nah azért mégis nyomot hagyott a világban:-))))
Nekem is sikerült megszeretnem, és azt hiszem értem, amire Ibolya céloz: mintha életkortól is függene, mennyi jön át abból az iróniából, ami Woody Allanre annyira jellemző. Fiatalon én sem néztem meg, talán még idegesített is.
Igen, huszonévesen még az Annnie Hall is untatott.
Bevallom, nekem Woody Allen eddig kimaradt az életemből, de ebbe bele fogok hallgatni hangoskönyvben.
Ne sajnáld. Semmi korszakalkotóról nem maradtál le, bár nagyon érdekelne a Te véleményed róla és a filmben mutatott karakterekről. Másik generáció, másik szem- érdekes lesz.