Vörösszárnyú keszeg és a bodorka | A két leggyakoribb keszeg
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást. De ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A bodorka vagy veresszárnyú koncér (Leuciscus rutilus L.)
1863-69 | magyarul 1901-1907
Koncérok (Leuciscus Cuv.)
A koncérok, Leuciscus Cuv.-nemzetség jellemző sajátságai a következők: szájnyílásuk kicsi s majdnem vízszintes. Garatfogaik egy sorban állanak, a baloldalon 6 vagy 5, a jobboldalon pedig mindig 5 van.
A bodorka vagy veresszárnyú koncér (Leuciscus rutilus L.)
A pirosszemű kelét egészen a legújabb időkig rendszeresen összetévesztették a veresszárnyú koncérral. E két halfaj valóban annyira hasonlít egymáshoz, hogy kevésbé gyakorlott szemmel csakis a garatfogak alapján lehet őket egymástól megkülönböztetni.
A veresszárnyú koncér garatfogai ugyanis egy sorban állanak, mégpedig a baloldali garatcsonton 6 vagy 5, a jobboldalin pedig 5. Az elülsők koronája kúpos, a hátulsó garatfogaké pedig oldalról lapos és ferde rágófelületük van. A veresszárnyú koncéron a hasoldal éle sincs meg.
A veresszárnyú koncér, Leuciscus rutilus Löd. egyéb népies nevei Herman Ottó egybeállításában: bőke, büke, bürke, göndér, őnhal, pápakeszeg, tamáskeszeg, veresszárnyú keszeg, veresszárnyú jász, amikhez Unger Emil Apatinból még a bodorka-nevet is csatolja.
Teste oldalról kissé lapos, többé-kevésbé megnyúlt és nagy pikkelyekkel van borítva. Szája végállású. Testének körvonala és színezete tartózkodási helye és táplálkozási módja szerint változik s így többféle változata van, amelyek meglehetősen állandók. Háta rendszerint kék vagy pedig zöldesfekete, oldala világosabb s a hasa felé ezüstösen fénylő.
Has- és alsó úszója gyakran csaknem épp olyan vörös, mint a pirosszemű keléé; mellúszói szürkésfehérek, hát- és farokúszója vörösösen futtatott szürke. A hátúszóban 3 és 10–11, a mellúszóban 1 és 15, a hasúszóban 2 és 8, az alsó úszóban 3 és 9–11, a farokúszóban pedig 19 sugár számlálható meg. Hossza ritkán haladja meg az 50 cm-t, súlya pedig legföljebb a 1.5 kg-ot éri el. Pennant állítólag 25 kg-os példányt is látott.
A pontyfélék közül a veresszárnyú koncér a legelterjedtebb s a legközönségesebb. Megtalálható egész Közép-Európában, Angliában, földrészünk keleti felében csaknem mindenütt, továbbá Északnyugat-Ázsiában. Tavakban és kisebb-nagyobb folyókban éppen úgy előfordul, mint gyengén sós tengerekben.
Az Északi-tengerben ritka, a Baltiban ellenben rendkívül gyakori. Hazai előfordulási helyei: a Fertő, Balaton, Duna, Mura, Tisza, Cserna, Maros (Heckel), Rákos, Alsó-Vág, Velencei-tó (Petényi), Dráva, Körös, Olt, Rába, Sajó, Bódva, Szamos, Szernye, Zagyva (Herman Ottó), Béga, Temes (Bodrossi).
A veresszárnyú koncér életmódja
minden tekintetben megegyezik a pirosszemű keléével. Csapatosan él együtt, az iszapból férgeket és rovarokat túr ki, de ezeken kívül ikrával, apró halakkal és vízinövényekkel is táplálkozik. Élénk természetű, gyorsan úszik, félénk, és szívesen keveredik más halak közé, ami nem válik mindig előnyére. Legveszedelmesebb ellensége a csuka, amelyet jól ismer. Amennyire nyugodt más halak társaságában, annyira nyugtalanná válik, mihelyst édesvizeinknek ezt a veszedelmes kalózát megpillantja.
Májusban vagy júniusban, de olykor már márciusban és áprilisban is ívik. Szaporodási időszaka júliusra is áthúzódhatik. Ívás idején telelőhelyét, a mélyebb tavakat csapatosan hagyja el. Behatol a folyókba, a füves helyeken fel-alá úszkálva és ugrálva rakja le ivartermékeit.
Lund szerint a veresszárnyú koncér a megszokott ívóhelyekre szabályosan vonul fel. Előbb 50–100 tejes jelenik meg, ezeket az ikrások csapata követi, majd ismét hímek érkeznek s ezután kezdődik meg az ikrák lerakása. A tejesek tarkóján és pikkelyein az ívás ideje alatt magánosan álló, kis, kúp alakú fehér csomók láthatók.
A veresszárnyú koncér egyébként ívás közben óvatosabb a többi halnál, ha ugyanis megpillant a vízen valamit, menten a mélységbe bukik alá. Igen szapora, mivel már az igen kis, látszóan még félig sem fejlett példányok is ivarérettek. Húsát sehol sem becsülik sokra. Helyenként tömegesen fogják, frissen vagy szárítva eszik. Nemes halak és sertések táplálására is felhasználják.
A veresszárnyú koncér a dévérkeszeggel, a pirosszemű kelével és az ezüstös balinnal (Blicca björkna) kereszteződik. Az utóbbival való kereszteződéséből olyan korcs keletkezik, amelyet azelőtt Bliccopsis abramorutilus Jäckel néven önálló fajnak tekintettek.
Ez a korcs 24 cm-nyire nő meg. Háta elől lapos és nagy pikkelyek cserépmódra fedik. Szája végső állású. Páratlan úszói világos szürkéssárgák, vagy világos barnák, a párosak néha pirossárgák. Hátúszójában 3 és 8–10, az alsóban 3 és 14–15 sugár van. Garatfogai 1 vagy 2 sorba rendeződnek és képletük igen változatos (6–5/1; 1/6–5; 1/5–5/2; 2/5–5/1; 1/5–5/1; 2/6–5/2; vagy egy sorban 6–5, 5–5).
A veresszárnyú koncérhoz igen hasonlít a trull, Leuciscus aula Bp., amely az Alpok déli részében otthonos. Oldalvonala mentén gyakran széles feketés sáv vonul végig.
Fotó: Wiki, Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több hal
A bodorka és a vörösszárnyú keszeg apró példányai a legjobb csalihalak. A nagyokból pedig elsőrendű sült keszeget lehet készíteni, bár nem annyira ízletesek mint a dévér, vagy a kárász. A tiszai halászlé alapjából sem hiányozhatnak, mivel az akkor a legfinomabb, ha sokféle ízű hal kerül a passzírba.