Szárazságra készül a Vízügy

vízvisszatartás

A vízvisszatartás az OVF célja


Most bőséges a csapadékellátás, és szinte mindenhol telítődött vízzel a talaj felső rétege, amely csak lassan tudja elnyelni az utánpótlást, ezért több helyen belvíz alakult ki. Az idén lehullott csapadék mennyisége ugyan már november végén több volt, mint a sokéves átlag, de fel kell készülni a jövő szélsőségesen száraz időszakaira is. Ezért fontos, hogy az őszi-téli csapadékmennyiség egy részét helyben tartsuk – vallja az OVF, amely éppen ezért egyelőre nem indítja be a szivattyútelepeket.

Árhullám a Tiszán

Az elmúlt napok csapadékos időjárása következményeként árhullám vonul le a Tiszán és mellékfolyóin. A vízgyűjtő területeken helyenként a novemberi átlagot elérő csapadék hullott le negyvennyolc óra alatt. Az elkövetkező napokban további számottevő mennyiségű csapadék nem várható, így intenzív apadás valószínű.

A nagy mennyiségben érkezett, és a sík vidékre leesett csapadéknak érezhető hatása lesz a talajvízszintek emelkedésére.

A Tisza jelenleg Tiszabecsnél tetőzik a II. fokú árvízvédelmi készültséget meghaladó vízállással, alatta Tivadarnál szintén II. fok feletti, lejjebb II. fokot megközelítő tetőzés várható. A mellékfolyók közül I. fokot elérő vízállással tetőzött a Sajó Sajószentpéternél, jelenleg tetőzik a Túr Garbolcnál, a Kraszna Ágerdőmajornál. A Bodrog várhatóan a hét második felében tetőzik szintén I. fok feletti vízállással. A Tarna a III. fok feletti tetőzést követően jelenleg apad, Tarnamérán és Tarnaörsön is II. fok feletti a vízállása, a Zagyva Jászteleknél II. fok felett tetőzött, lassan elnyúló apadás valószínű. A Tisza további mellékfolyói várhatóan fokozatot el nem érő vízállással tetőznek.

Az elmúlt héten a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei egyeztettek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával a belvízvédekezés módjáról, mert a működési területükön lehullott jelentős mennyiségű csapadék is csak kis mértékben tud beszivárogni a földbe.

A legnagyobb és legjobb víztározó a talaj, ezért a belvizet nem vezetik el azonnal a területekről, hanem időt hagynak a természetes beszivárgásra. Az előre egyeztetett helyszíneken csak a szélsőséges helyzetek elkerüléséért indítják be a szivattyútelepeket, vagyis csak olyan helyeken, ahol a víz kilépne a befogadó vízfolyásokhoz, tározókhoz vezető csatornákból.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei az árvizek fokozott felügyelete mellett szintén kiemelten figyelnek a vízvisszatartási lehetőségekre. Azokon a tájegységeken, ahol erre lehetőség van, szabályozottan töltődnek a tározók, csak káros mértékű vízmennyiséget engednek ki a csatornákból, és az öblözetekben szintén tározzák a vizet.

A vízügy elsődleges célja jelenleg az, hogy a kialakuló belvízmennyiséget, ahol ez lehetséges, megőrizze és tározza a szárazabb időszakokra.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több víz

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük