Most pihenjünk, mert hétvégére visszatér a kánikula!

2000 napraforgó Bakon y nyár virág Cw-fotó

Most pihenjünk, mert hétvégére visszatér a kánikula!


Pénteken általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható.

Szombaton a többnyire kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett napos idő várható, legfeljebb északkeleten fordulhat elő egy-egy zápor. A nagyrészt változó irányú szél mérsékelt marad, de a Nyugat-Dunántúlon megélénkül a délies légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken lehet ennél hűvösebb a hajnal. A csúcsérték 25 és 30 fok között várható.

Vasárnap délnyugat, nyugat felől felhők sodródnak az ország fölé, illetve képződnek térségünkben, amelyek mellett általában többórás, keleten sok napsütés várható. Délutántól nyugat felől egyre nagyobb eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalra általában 12 és 19 fok közé hűl le a levegő, délután 28-33 fok valószínű.


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük