Nagyon fontos a veszettség elleni védekezés
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében az idén már két állatnál is igazolták a veszettséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) felhívja az állattartók figyelmét a veszettség elleni védekezés fontosságára.
A Nébih laboratóriuma 2024. január 1-jén Tiszabecsen egy elhullott kutyánál, majd január 3-án Jánkmajtis községnél egy kilőtt aranysakálnál állapította meg a veszettséget. Mindkét település az ukrán határ közelében található.
Az érintett területeken korábban számos járványügyi intézkedést rendelt el a hatóság, többek között fokozott felügyeletet, ebzárlatot, a rókák gyérítését, miután már tavaly ősszel is előfordult veszettség a térségben.
A Nébih mindaddig fenntartja ezeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei intézkedéseket, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi. A betegség a vadon élő és a házi emlősállatok mellett az emberre is veszélyt jelent. Ezért a MÁOK és a Nébih ezúttal is hangsúlyozza a megelőzés szerepét, elsősorban a kutyák számára kötelező, a macskák számára pedig ajánlott veszettség elleni védőoltás jelentőségét.
Az oltás beadatása, valamint a betegség megelőzésével összefüggő jogszabályok betartása az ukrán határ közelében kiemelten fontos, de országszerte is indokolt. A betegséggel és az ellene történő védekezéssel összefüggő legfontosabb információk elérhetőek a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus oldalán.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.