Versek szólalnak meg a földalattin

versek földalattin

Versek szólalnak meg a földalattin


A Balaton után Budapestre is megérkezik Vers a peronon című programsorozat. Július 15. és július 21. között a földalatti állomásain idén nyáron második alkalommal szólalnak meg költemények a hangosbemondón keresztül a BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésében. Míg a várakozunk, klasszikus és kortárs műveket hallhatunk neves előadók tolmácsolásában.

Hétfőn Zalán Tibor Ablakok című verse Baj László, kedden Szőcs Petra A többi Gréta legyen boldogabb című költeménye Holecskó Orsolya, szerdán Petőfi Sándor Pató Pál úr című verse Csuja Imre előadásában szólal meg.

Csütörtökön Géczi János Ismét a rózsákról című költeményét Őze Áron, pénteken Varró Dániel Randi című verse Mihály Péter előadásában hallgathatjuk meg. Szombaton Weöres Sándor Öröklét című költeményét Mácsai Pál mondja el, vasárnap pedig Áfra János Föld, víz, levegő című versét szavalja Für Anikó.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több irodalom

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

4 hozzászólás

  1. Ez nagyon örömteli kezdeményezés! 🙂🙂

    Én egy másikkal is találkoztam a napokban: Zuglóban a trolimegállóban várakozás közben novellát olvasgathattam.

    A neten történő keresgélés után az derült ki, hogy ez a novella az “Álljon meg egy novellára!” idei pályázatának egyik győztese.
    A pályázaton kortárs szerzők indulhattak a műveikkel, és a legjobb huszat lehet a busz- és trolimegállókban lévő nagy plakátokon olvasni. 🙂

    Állítólag idén már a hetedik alkalommal írták ki ezt a pályázatot, ám én csak most találkoztam vele.

    1. Author

      🙂 🙂
      Pedig gondolkodtam is, hogy kitegyem-e hírként a novellásat..

      1. Legközelebb ne gondolkodj, hanem tedd ki! 🥰

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük