Tegnap éjjel körbejárt a fantombika | Videók!

2000 vadkamera Kisberek szarvasok gímszarvas 9v

Tegnap éjjel körbejárt a fantombika


Centauri cen logo Cenweb

Különös éjszakát kaptunk ki tegnap. Először is az volt érdekes – hol különös, hol kissé nyugtalanító –, hogy hajnali fél kettőig teljes volt a csönd. Annyira nem volt mozgás, mintha napalmtámadás érte volna a völgyet. Se egy vaddisznó, se egy őz, se egy róka. És ami igazán különös: a szarvasok sem bőgtek, pontosabban csak elvétve. Mindebből arra is gondolhattunk, hogy egy bika tartózkodik a kamera közelében. A bőgő szarvasbikák környékét ugyanis a legtöbb vad kerüli. Ezt a vélelmezésünket meg is írtuk tegnap, majd pár órával később a sejtésünk igazolódott.


Arra nézvést pedig, hogy más nagyvadak, mondjuk a szarvas után a második legnagyobb és legerősebb nagyvad, a vaddisznó mennyire tart a bőgő bikáktól, rögtön láthattunk egy példát is.

Hatalmas késéssel, de végül hajnali fél kettő körül megérkezett a „minikonda”, az a négy fős vaddisznó-csapat, akiket szeptember elseje óta rendszeresen látunk a Sakál-tókánál. Nem sokig tartott az örömük és nyugalmuk, mert megérkezett egy bika a patakaparton, aki a Hód-gázló irányából felfelé tartott a Nagyfűz-gázló felé. A felvételen rendkívül látványos, mennyire megijednek a vaddisznók pusztán attól, hogy a bika szép komótosan arrafelé ballag.


Itt közbe kell vetni,

hogy jóval korábban is kaptunk egy pillanatfelvételt, végre a másik kamerától, a Nagyvadföldről, ahol 20:14-kor egy bika ballagott be a képbe a Kisberek irányából, de az amúgyis homályos felvételen épp csak beérkezik a látótérbe, amikor valamitől megriad, megugrik, és visszavágtat a Kisberek felé. Ezen a felvételen a bikát sajnos nagyon rosszul látni. A termetéből, az alakjából, és a súlyos-komótos ballagásból vehető le csupán, hogy egy nagyobb, középkorú bika lehet talán. Az agancsból semmi sem látszik.

Ezt követően bukkan fel egy bika a Sakál-gázlónál is, a vaddisznók legnagyobb riadalmára. Szerencsére épp az adást figyeltem, amikor megérkezett, így tehát próbáltam a kamerával követni a mozgását, de sajnos gyenge volt a jel, a kamera késve fordult, a bika pedig nem állt meg a sétányon. Csak pillanatokra torpant meg és haladt is tovább, így aztán nem sikerült a kamerával ráfókuszálni. Itt már valamivel jobban látszik a bika, de csak annyira, hogy valószínűsíthessük: ez ugyanaz lesz, akit korábban a „Jégmadár” vett fel.

Végül hajnalban 3:11.kor ismét felbukkant

egy hasonló alkatú, megint csak homályos bika a „Jégmadár” felvételein. Ezúttal az Edward-sánc felől érkezett és a Kisberek irányába tartott. Mindebből az tűnik a leginkább valószínűnek, hogy termete és óvatossága miatt ez lehet esetleg az a fantombika, akinek a nyomait már legalább 4-5 hete látjuk. Valószínűleg a Kisberek felől érkezett este, és a Hosszúréten akart végigsétálni vagy a Nagyvadföldre menni, de miután megriadt, visszatért a patakpartra, és a patakparti sétányon ment el az Edward-sáncig, ahol ismét kijött a Hosszúrétre, ahonnan pedig visszatért a Kisberekbe. Vagyis egy hurkot írt le, mint aki járőrözik. Egyetlen éjszaka alatt tehát három felvételt is kaptunk róla, ami a korábbiaknál jóval kövérebb eredmény, más kérdés, hogy még mindig nincs egyetlen értékelhető felvételünk sem.


Ez a kamera dolgozik a legnagyobb felbontásban (8K), de a képet egyelőre telefonnal csak a legrosszabb SD minőségben tudjuk letölteni. Illetve be kellene hozni a kamerát a nagy felbontású letöltésekhez (holnap ezt meg is tesszük). Így egyelőre nem sokat látunk. Reméljük, hogy a teljes felbontású képekből azért ennél többet is ki lehet hozni.

Történt egy másik érdekes esemény is az éjjel.

Miután a bika elhagyta a Sakál-tóka környékét, a minikonda visszatért, csakhogy időközben megérkezett a magányos kanunk is. Hosszú felvételen „csodálhatjuk meg”, hogy a kan mennyire magának való, s milyen kevéssé viseli el a kocákat és süldőket, ha nem a búgás időszakában vagyunk. Búgásnak mondja a vadásznyelv a vaddisznó szaporodási időszakát, ami átlagosan novemberben kezdődik és január-februárban ér véget. Most még nincs búgás, így a magányos kan részéről a legcsekélyebb gesztust sem látjuk a kocák felé.


Lassan elérkezünk a szarvasbőgés csúcsához, de még nincs egyetlen jó felvételünk sem a szarvasokról. Ez egy kicsit nyugtalanító. Korábban, a Kisberekben, jóval a bőgés előtt, augusztus elején eredményesebbek voltunk a szarvasokkal. Ezért elképzelhető, hogy a következő napokban, ha csak ideiglenesen is, de átmegyünk az egyik kamerával a Kisberekbe. Most viszont várjuk a mai éjszakát, hátha ezúttal nagyobb szerencsénk lesz.   


adomány szarvas gímszarvas szarvasbőgés vadak állatok állatvilág vadászat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több vadkamera

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

10 hozzászólás

  1. Decemberre úgy meghíznak a disznók, a vadászok perkálhatnak neked a takarmányköltségbe. 🙂
    (fogalmam sincs mikor vadászhatók)

    1. Author

      A vadkan már most is szemlátomást hatalmas és szépen kitelt. Úgy tudom, hogy a vaddisznó egész évben lőhető, de malacos kocát tilos elejteni. Errefelé a szarvasbőgésben biztosan nem lőnek vaddisznót, de egyébként se nagyon. Nálunk ugye 25 év után most először látjuk itt rendszeresen. Kérdés persze, meddig marad ez így. Amúgy a vaddisznó (is) rettenetesen túlszaporodott, épp tegnap nézegettem statisztikákat, a hetvenes években – ha jól emlékszem – valahol 30.000 körül járt a létszámuk, pár éve viszont meghaladta már a százezret. Igaz, a sertéspestis miatti gyérítés visszavetette az állományt.

      1. Pont most került elém egy videó arórl, hogy Budapesten, a 12. kerületben is problémákat okoznak. Ott élvefogó csapdával befogják és elaltatják őket.

  2. A búgás kifejezést a házi sertéseknél is használják.

    Érdekes volt látni a videóban a négy vaddisznó reakcióját, amikor megjelent a szarvasbika! 🙂 Már előzőleg is fülelgettek, de akkor lemerevedett mind a négy. Először azt hittem, hogy megállt a videó lejátszása, de aztán láttam a világító szemükön, hogy pislognak. 🙂

    1. Author

      Az is rendkívül érdekes, hogy úgy tettek, mintha nem hinnének a szemüknek (mondjuk a vaddisznó valóban rosszul lát). Közelebb rohantak, aztán távolabb. Aztán megint közelebb, és megint távolabb, mintha végül az egyik azt mondta volna: „Hű basszus, ez tényleg egy bika, futááááás!” 🙂

      Valóban volt egy pillanat, amikor olyan, mintha állna a videó, én a lepkék röptéből tudtam, hogy valójában csak a disznók fagytak le. Azt is érdekes látni, hogyan dermednek totál mozdulatlanná. szerintem fantasztikus.

      1. Igen, szinte egyszerre iramodtak neki. Mintha valamelyikőjük jelt adott volna. 🙂
        A bikából nem láttam sokat, csak észrevettem, hogy a bal oldalon világít egy szempár. 🙂
        Tényleg nagyon érdekes így megfigyelni az állatokat!

      2. Veszély esetén holtnak tettetés- ezt tanították anno, milyen érdekes ezt élőben látni. Ember is csinál ilyent- hysteriás konverziós tünetnek nevezik. Vagy a háborúban egy túlélési technika volt, mint az állatvilágban.

  3. Azért ez a vadkan milyen kis kakas. Most miért zavarja őket, hogy ott vannak a többiek? Na, ő tényleg agresszív kismalac.

    1. Author

      Agresszív nagy disznó. Kajaféltés ez, nem más. Először látjuk ezren a felvételen, hogy a kocákhoz mérten mekkora benga egy állat ez. Kell az elemózsia tonnaszám…

    2. Igazi hím mentalitás- uralkodni és elsőbbséget élvezni. Úgy látszik a nárcizmus is evolúciós örökség:-)))
      Vagy a régi világban, ahol az asztalfőn ülő apa kapott először az ételből….
      Ennél már csak az jobb amit ez a vadkan is szépen bemutat búgáskor, hogy csak akkor kedves, ha szeretne valamit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük