Kicserélik a fákat Budapest leghosszabb sugárútján

üllői úti fasor

Elkezdik az Üllői úti fasor rekonstrukciós munkáit


A Főkert elkezdi az Üllői úti fasor átfogó rekonstrukciós munkáit Budapest határától egészen a Határ útig. A szakemberek a fasor felmérésekor azt tapasztalták, hogy a fák jelentős része kiöregedett, egészségügyi állapota balesetveszéllyel fenyeget. Ezért sok fát kell ápolni és sajnos kivágni is.

A fák pótlását még idén tavasszal elvégzik, és a Főkert ígérete szerint a korábban megüresedett fahelyekre is ültetnek újakat. Így közel háromszáz új fácska zöldíti majd a fasort, és a tervek szerint olyan fafajok is lesznek köztük, amelyeket korábban ezen a helyszínen nem alkalmaztak.

A közművek, légvezetékek helyzete miatt leginkább alacsonynövésű, gömbkoronájú fákat válogattak ide, azonban ahol erre lehetőség van, ott kifejezetten a magasabbra növő, nagyobb koronájú fajtákat részesítik előnyben.

A munkavégzés nagyon hosszú szakaszt és sok fát érint, így várhatóan több hétig tart majd. Ezalatt az autóforgalmat nem korlátozzák, de előfordulhat, hogy kisebb fennakadásokat lehet majd tapasztalni, ennek kapcsán az arra járók türelmét és megértését kéri a Főkert.

A balesetveszély miatt kivágásra ítélt fák favizsgálati adatlapjait itt megnézhetjük.

Forrás: Főkert/Facebook, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több Főkert

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Így újultak meg a fasorok Budapesten

Befejeződtek a fasorrekonstrukciós munkák Budapesten, a pesti oldalon az Üllői út, a budai oldalon pedig a Fehérvári út és a Hegyalja út fasora kapott alapos…

még több fa

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Magyarország híres fái | Fotókiállítás

Május 4-én, szombaton 13 órakor nyílik meg az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című kiállítás a badacsönyörsi Folly Arborétumban, amelyen Magyarország híres…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük