Már dolgozik az új vadkamera, érkeznek az első képek!

2000 FantomBiika vadkamera Sakál-gázló 1

Már dolgozik az új vadkamera, érkeznek az első képek!


Centauri cen logo Cenweb

A megszokottnál is mozgalmasabb napjaink vannak, ezért – bár szerettük volna – még nem sikerült részletes beszámolót hozni az új vadkameráról. Továbbra is azt mondjuk: már nem sok választ el minket az első élő közvetítéstől. Tegnap este „Sárga Haj” barátunk segítségével ismét közelebb kerültünk egy lépéssel a probléma megoldásához.

Az első kamera megvan, sőt üzemel is pár napja. Rendkívül izgalmas a folyamat is, ahogyan apránként haladunk előre, de most csak annyit összefoglalóan: szeptember elsején került ki a kamera először a patakparti sétányra, a Sakál-gázlóval szemközti Sakál-sánc tetejére. Itt az első felvételt 19:04-kor lőtte a papucsomról. Mert a kihelyezés közben az optika lefelé nézett és a lábamat látta. A Webrezervátum, vagyis a vadkamera-rendszer születésnapja tehát szeptember elseje lesz. Azóta egy kisebb megszakítással dolgozik a kamera, és máris sok mindent láttunk.


A legutóbbi vaddisznókról szóló poszt után talán nem is meglepő, hogy elsősorban disznók mozognak a parton, de már érződik a szarvasbőgés erősödése is. Most fogadjátok szeretettel ezt a ma hajnalban készült videót és egy kis válogatást a fotókból. Ez a kamera ugyanis a videó készítés mellett fotókat is lő a vadakról. Annak pedig, hogy sokféle beállítás van, nem más az oka, minthogy a kamera távirányítással forgatható és bármikor változtathatjuk, hogy merre figyeljen. Így többféle perspektívából is ránézhetünk a környékre ugyanabból a pontból. Ennek nagy hasznát venni, ha mondjuk a vadak kimozdulnak a kamera látómezőjéből.

Célunk, hogy az előttünk álló hétvégén egyrészt eljussunk az első teszt-közvetítésig, másrészt kimenjen terepre egy másik kamera is. Mert talán elmagyarázni sem kell már, milyen fontos lenne újra megfigyelni a Kisberek tavait. Meg jó pár pontot még a rezervátumban.

Maradjatok velünk és készüljetek egy szép hétvégére!


No items were found matching your selection.


Vaddisznó vadmalac vadkan disznó Sus crofa nagyvadak vad vadvilág állatok vadászat pixa adomány

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Mozgolódnak az őszi hollók

A rezervátumunkban immár hagyománnyá vált, hogy szeptember-október a hollók megfigyelésének, fotózásának és kutatásának időszaka. Tovább

7 hozzászólás

  1. Szuper! Köszönet érte Sárga hajnak is!
    A kis vadmalacnak már eltűntek a csíkjai, növöget.

    1. Author

      Jó a szemed, Ibolya! Viszont a kismalacok talán nem is ugyanazok, akiket a Kisberekben láttunk 🙂 Furcsa kis minikonda ez, két anyával és mindössze két malackával. szeretném majd összegezni a felvételeket és akkor majd megpróbálom rendbe rakni, hogy most mennyi disznó van nálunk. A csíkos kismalacokkal egy anya szerintem magányosan mozog, még nem csatlakozott kondához. A teljes vadvilág kiismerését segíteni fogja, ha több ponton is figyeljük majd a területet. Mindent megteszünk azért is, hogy a Kisberekben a vadkamerás megfigyelést mihamarabb visszaállíthassuk. 🙂

      1. Nekem is eszembe jutott, hogy nem ugyanaz a csalàd, nem baj, csak kerüljék el a vadászokat.
        Próbáld meg kipihenni az izgalmakat és a kaszálást Cen’!
        Szép, nyugis hètvégét! 🌿🍃🍁🍂

    1. Author

      Azért ez annyira nem meglepő. Van az a mondás: „Aki a bivalyt cukinak tartja, az a disznókat is szereti.” 🙂 🙂 🙂

  2. Lehet a disznók távol tartják a többi vadat:-))
    De klassz, hogy működik a kamera. Izgalmas hétvége lesz.

  3. Azon a régebbi videón, ahol a csíkos kismalacokat lehet látni – és csak a hangokból sejthető, hogy a mama a kamera mögött van -, én öt kismalacot számoltam meg akkor. 🤔

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük